7.2 C
Nagykároly
2026. 04. 30.

Politikai szimpátiától függetlenül minden magyar embernek össze kell fognia május 26-án

Maros megyei településeken kampányolt Oltean Csongor, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje, aki a Magyar Polgári Párt szimpatizánsait is meggyőzte arról, hogy május 26-án össze kell fogni és el kell menni szavazni.

Hétfőn Balavásár községben kampányolt Oltean Csongor a Maros megyei RMDSZ ügyvezető elnöke, Kovács Levente kíséretében, magyar választópolgárokkal beszélgetve. Mint kihangsúlyozták, mindenkinek el kell mennie szavazni függetlenül attól, hogy mit gondolnak a szövetségről.

Oltean Csongor – aki részben balavásári származású – a beszélgetések során kihangsúlyozta, a vasárnapi szavazás sorsdöntő: „ezért arra kérem az embereket, hogy tegyék félre a nézeteltéréseiket, a pártszimpátiáikat, hiszen a közös magyar érdek megvalósítása a tét. Balavásáron megértették ezt az üzenetet: találkoztam MPP-szimpatizánsokkal, akik elmondták nekem, hogy bár nem hívei az RMDSZ-nek, május 26-án egyértelműen a jelöltjeire szavaznak” – fogalmazott a képviselőjelölt.

Kovács Levente kihangsúlyozta: „több ezer kilométer, több ezer kézfogás van mögöttünk. Az elmúlt hetekben nagyon sok Maros megyei embernek mondtuk el azt, hogy mi a május 26-i választások tétje. Arra kértük az embereket, hogy menjenek el szavazni. Ne Maros megyén múljon az 5 százalék. Nem szabad megengedni, hogy rés kerüljön a pajzsra”.

Oltean Csongor a későbbiekben Nyárádszeredán Tóth Sándor polgármesterrel és első szavazókkal a választások tétjéről és a szavazati joggal való élésről beszélgetett. Mint kiderült: bár sokuk nem érti a döntéshozási mechanizmusokat, mindenképpen jelen lesz a választásokon.

A képviselőjelölt Makfalván is találkozott helyi emberekkel, akik közül sokan ismerik, hiszen részben erről a településről is származik a családja. Itt Császár Károly RMDSZ-es szenátor és Péter Ferenc, Maros megye Tanácsának elnöke csatlakozott az EP-képviselőjelölthöz, azt tapasztalva, hogy a helyiek támogatják a szövetséget az EP-választásokon.

Winkler Gyula: május 26. a közösség erejéről szól

Vannak olyan dolgok amelyekben, a Bánságban, Dél-Erdélyben és Székelyföldön hasonlítunk, például abban, hogy sohasem dőlhetünk hátra, és mindazonáltal, hogy a közösség támogatja a célkitűzéseinket, a szavazatokat egyenként kell beszerezni. Annál inkább most, amikor a kampány utolsó napjaiban vagyunk, arra van szükség, hogy mindenki, a helyi véleményformálók, egyházi vezetők, politikusok, magánszemélyek egyaránt vegyék ki a részüket a mozgósításból. Ez a választás nem Winkler Gyuláról, Vincze Lorántról vagy Hegedüs Csilláról, hanem a közösség erejéről szól, hiszen ha május 26-án nem sikerül jól teljesíteni, akkor át fognak nézni a fejünk felett a következő önkormányzati és parlamenti választásokon” – mondta Winkler Gyula, aki a Hunyad Megyei Küldöttgyűlés és a Magyar Állandó Konferencia együttes ülésén vett részt hétfőn, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum aulájában. A rendezvényen Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, Széll Lőrincz, a Hunyad megyei MKT elnöke és Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, EP-képviselőjelölt is részt vett, illetve egyházi méltóságok és oktatási intézmények képviselői is jelen voltak.

Kocsis Attila, a Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója, a Magyar Állandó Konferencia elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, Winkler Gyula munkabeszámolót tartott a kampányról, Széll Lőrincz pedig a szavazással és mozgósítással kapcsolatos információkat osztott meg a közönséggel.

Kelemen Hunor az EP-választások lehetséges következményeiről beszélt. Szerinte az eddigi EP-választás közül a legfontosabb kihívás előtt állunk, hiszen maga az EU és azon belül a tagállamok, népek, nemzetek is kihívás előtt állnak. Ettől a választástól, és az EU következő periódusban történő változásairól függ, hogy hogyan alakul az életünk. „Elődje, a Szén- és Acélközösség megalakulása óta rengeteget változott az Európai Unió. Most is változás előtt áll, hiszen a globalizációs folyamatok közepette az EU-nak világviszonylatban sikeresnek kell maradnia, és meg kell őriznie a versenyképességét, illetve fontos, hogy az EU a biztonsági kérdéseket is megfelelően tudja kezelni” – mondta, és kiemelte: az EU-nak három fő kihívással kell megbirkóznia, ezek közül az első a gazdasági kihívás, a második a biztonságpolitikai kérdés, amely erősen kapcsolódik a gazdasági dimenzióhoz. A harmadik nagy kérdés a népességpolitikára vonatkozik: hogyan tudja megoldani a demográfiadeficit kérdését az EU olyan körülmények között, hogy az egyre zsugorodó munkavállalói réteg nem fogja tudni hosszútávon eltartani az egészségügyi rendszert, a nyugdíjrendszert. Ezek mellé a kihívások mellé a kisebbségügyi kérdést is hozzá kell tenni, hiszen ahol a többség-kisebbség helyzetét rendezték, ott fejlődő, gyarapodó közösségek élnek. „Amikor az EU reformja elkezdődik, akkor a kisebbségi kérdésekre is ki kell terjednie, mert biztonsági, gazdasági tekintetben egyaránt fontos”– jelentette ki az RMDSZ elnöke. Hozzátette: ha bent vagyunk a pályán, hatással lehetünk a folyamatokra, ha viszont elmaradunk a román részvételtől, veszélybe kerülhet a képviselet.

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes az összefogás fontosságát hangsúlyozta. „Támogassuk szavazatainkkal és bizalommal a mi közösségünk képviselőjelöltjeit, hogy ők a mi hangunkat hallassák az Európai Parlamentben, és, hogy jó szándékú képviselőtársaikkal összefogva védjék meg mindannyiunk közös szülőföldjét, az Európai Uniót” – mondta az atya. Felszólalásában megemlítette, alig két nappal korábban ünnepelték meg itt, Déván a Szent Ferenc Alapítvány védenceivel és oktatóival a Szövetség Napját, amely minden évben az összetartozás ünnepe az alapítvány teljes közössége számára. „Hiszem, hogy Erdély aranykora előttünk van” – mondta a Szent Ferenc Alapítvány vezetője, és aláhúzta, hogy nincs olyan akadály, amelyet összefogással ne lehetne leküzdeni.

Winkler Gyula EP-képviselőjelölt a kampánykörútjáról is beszámolt a közönségnek. Elmondta, erdélyi körútján eddig 7030 kilométert tett meg, 152 eseményen, találkozón, fórumon vett részt. „Sok száz magyar emberrel fogtam kezet, néztem a szemükbe, hallgattam meg véleményüket és kritikájukat az Európai Unióról és mindennapjainkról. Azt látom, hogy ma már jól értik az erdélyi magyar emberek azt is, hogy milyen fontos szerepe van az uniónak a mindennapi életünkben, hogy milyen fontosak az európai uniós támogatások, viszont azt is láthattam, hogy azt várják el a közösségünk tagjai, hogy az EU vegye figyelembe a mi véleményünket, és biztosítsa azt, hogy Európának mi is egyenjogú állampolgárai vagyunk” – mondta az EP-képviselőjelölt.

Vincze Loránt: A magyarság érdekének képviseletéhez mindenki támogatására szükség van a vasárnapi szavazáson!

Az MPP-vel való együttműködésnek van egy hívószava: a nemzeti érdekért tesszük. Most a magyar érdek azt kívánja meg, hogy az erdélyi magyarok az RMDSZ listájára szavazzanak. Az MPP számára fontosak és vállalhatóak az RMDSZ számára megfogalmazott célok: a gazdatámogatások és a településfejlesztési támogatások megőrzése, a kisebbségvédelemben elkezdett közös út folytatása és sikerre vitele. Ez az alapja annak a közös munkának, amit a FUEN-ben elkezdtünk, és amit most politikai úton, az Európai Parlamentben kell folytatni. Vasárnap legyen közös a siker!” – fogalmazott Vincze Loránt, a FUEN elnöke, az RMDSZ EP-képviselőjelöltje tegnap este Sepsiszentgyörgyön, ahol Mezei János MPP-elnök és Kulcsár-Terza József parlamenti képviselő meghívására vett részt egy beszélgetésen a párt önkormányzati vezetőivel.

A Magyar Polgári Párt április 17-én kötött megállapodást Vincze Loránttal arról, hogy a FUEN elnökeként támogatják indulását az EP-választáson és a magyar listára szavazásra buzdítják tagjaikat és szimpatizánsaikat a jövő vasárnapi szavazáson.

A román pártok részére belpolitikai harc az európai parlamenti választás, az államelnök számára pedig a választási kampány nyitánya, de egy célban még egységesek: az RMDSZ-t öt százalék alá akarják nyomni – mondta el Vincze Loránt, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjelöltje, a FUEN elnöke erdővidéki látogatásán hétfőn. „A román pártok tudják, hogy az 1,2 milliós magyarság egy erő, amellyel számolni kell, az RMDSZ képviselői a romániai magyarság nevében szólalnak meg. Nem adhatjuk meg nekik azt az elégtételt, hogy lemondunk az európai képviseletünkről, hiszen ezáltal közösségünk egésze gyengülne meg, saját magunk mondunk le az EU-lehetőségekről, a támogatások bővítéséről, a kisebbségi törvény kiharcolásáról. Május 26-án együtt kell felmutatnunk a közösségi erejét!” – fogalmazott a jelölt Baróton, ahol Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke és Márton Árpád parlamenti képviselő társaságában erdővidéki önkormányzati vezetőkkel találkozott.

2021-től új, hét évre szóló költségvetési periódus kezdődik az Európai Unióban, erről a költségvetésről az új Európai Parlament dönt majd. Az Unió többsége piacorientált mezőgazdaságot szeretne, a nagy farmok technológiai beruházásaira fordítanák a keret nagyobb részét, miközben nekünk ötven év kommunizmus lemaradásait kell behoznunk – emlékeztetett Vincze Loránt Nagybaconban, ahol erdővidéki gazdákkal találkozott a Kovászna megyei tanács és a Pro Economica által szervezett gazdafórumon.

Célunk a gazdáink megélhetését biztosító támogatások megőrzése és a kettős mérce felszámolása: kapjon egy székelyföldi gazda is ugyanannyi támogatást egy hektárnyi földterület megműveléséért, mint egy francia! – mondta el. Hozzátette: a nyugat-európaiak a kistepelülések helyett a nagyvárosok fejlesztésére csoportosítanák át a településfejlesztési pénzeket. „Nekünk meg kell őriznünk az Erdély fejlesztését lehetővé tevő uniós forrásokat. Ezért kell ott lennünk Brüsszelben, hogy harcolni tudjunk a székely, magyar gazdáink érdekeiért, Székelyföld, Erdély fejlesztéséért. Arra kérem önöket, május 26-án támogassák szavazatukkal az RMDSZ listáját” – mondta el a nagybaconi fórumon.

Baróton az esperesi hivatalban Erdővidék református tiszteleteseivel beszélgetett az EP-választás tétjéről a jelölt. Elmondta: az európai kisebbségvédelmi kezdeményezés innen, Erdélyből indult. „Jól építkeztünk, sikerült európai témává tenni az őshonos kisebbségek ügyét, és 1,2 millió aláírást tudunk felmutatni mellette. Mostantól azonban politikai döntéseken múlik, hogy lesz-e ebből európai kisebbségvédelmi törvény. Ezt pedig csak mi tudjuk kiharcolni Brüsszelben” – mutatott rá.

Hogyha nincs összefogás magyar ügyekben, nem tudjuk előre vinni ügyeinket. Most minden eddiginél erősebb összefogást valósíthatunk meg, a Kárpát-medencei magyar összefogást. És a nemzeti összefogásra szükség is van, hiszen a Kárpát-medencében mindenhol támadások érik a magyarságot. Legyünk Brüsszelben minél többen, hogy sikerrel képviseljük a nemzeti érdeket, harcoljuk ki a kisebbségvédelmi törvényt, segítsük Erdély fejlődését” – mondta el Vincze Nagyajtán, ahol erdővidéki unitárius lelkészekkel folytatott eszmecserét.

Közlemény

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading