Lidércek szórakoztatnak Nagykárolyban

A nagykárolyi közönséget szórakoztatni jönnek a helyi művelődési központba a börvelyiek. Szombat este 7 órai kezdettel mutatják be Tamási Áron színművét, a et. Varga Sándor színészt, az előadás rendezőjét faggattuk.

Nábrádon jótékonysági előadásként, az ottani református egyházközség megsegítésére mutatták be ezt az előadást, de nagy sikert arattak Géberjénben is, illetőleg a múlt héten pedig Szilágypérban örvendeztették meg a helyieket a börvelyi Lápi Lidércek. A terveik között természetesen az is szerepel, hogy odahaza is bemutassák, remélhetőleg mihamarabb arra is sor kerül.

A társaság két csoportba tömörül, igaz, vannak átfedések jócskán. A népi táncosok a Bekek név mögé sorakoznak, a színjátszók pedig a Lápi Lidércek elnevezést választották maguknak. Előbbiek nemrégiben tértek haza egy egyhetes néptánctáborból, amely kifejezetten hasznosnak bizonyult, sokat tanultak Nagyecseden. A színjátszók 2013-ban alakultak, és azóta folyamatosan játszanak, például a Sári bírót már több mint tíz alkalommal bemutatták. A mostani, a Tamási-színműhöz sem nyúltak hozzá az értelmezés tekintetében. A mondanivalót hagyták eredetinek, az ő céljuk felvállaltan a szórakoztatás. Illetőleg azt, hogy a börvelyi amatőr színjátszók szóhoz jussanak.

A nagykárolyi előadás alkalmával perselyt helyeznek el. Azok, akiknek tetszik a produkció, adományozhatnak. Jól jön minden segítség, hiszen a „lidércesek” a jövő hónap elején Székelyföldre utaznak. Kirándulás is ez, no meg móka-munka is. Ugyanis több helyen is bemutatkoznak az előadásaikkal, így Csíkcsicsón, Kézdivásárhelyen, továbbá talán Menaságon is igyekszenek megörvendeztetni a nagyérdeműt.

Tele reménnyel, várakozással várja az új évadot Varga Sándor színművész, a szatmárnémeti Harag György Társulat tagja. Mint mondja, színes, jó évadot tud maga mögött, számos szerephez volt szerencséje, mindannyiban jól érezte magát. Ennek megfelelően legalább ilyen évadban bízik.

1