Csak nem érti, csak nem fogja fel a nagyságos asszony, hogy nem egyenlőbb őkelme a többi egyenlőnél. Ha már olyan nagyon akarja, hát csak válaszolok-féle a személyemet érintő támadásaira.
Előrángatott példának okáért egy három-négy évvel ezelőtti cikkemet. Tudják akkoriban sem tudott belenyugodni a választási vereségbe, és a patikából kommandírozta a fakivágások elleni „spontán” tüntetést. Utána egy gyerek komolyan vette azt a sok mocskot, amit elterjesztettek Nagykárolyról, és telefirkálta a fél várost, miszerint a polgármester vágatja ki a fákat. Utána megkaptam azt a bizonyos felvételt, melyen látható az illető. Fel is tettem. Mindezt a kedves jó akaróm összefüggésbe hozza azzal, hogy az ő hites ura felkereste a helyi rendőrség székházát, amikor is elkóborolt az ebük. Mi több, itt-ott utal arra is, hogy ha már annyit írok arról a bizonyos blökiről, akkor esetleg közöm is lenne az eltűnéshez. Nos, kikérem magamnak. De komolyan! Nekem is van kutyám, de az bizony nem akar megszökni – igaz, amolyan keverék, nem tiszta vérű… Talán közrejátszik ebben az is, hogy én már-már emberszámba veszem, még meg is simogatom olykor, adok neki enni… Ha már tényleg három kutyájuk is megszökött, próbálja ki a nagysága is ezt a módszert, hátha segít. Minden bizonnyal hatékonyabb, mint az, hogy telekamerázzák a telküket.
No, de a lényeg nem az olcsó élcelődésen van. Ne tessék már egy bizonyára sokra hivatott négylábút és Nagykároly városát, annak egynéhány lakosát, a középületeit egy lapon emlegetni. Ha nem is cselekedtem helyesen azzal, hogy azt a bizonyos felvételt közzétettem – amit amúgy nem a helyi rendőrség kamerái készítettek, hanem egy magán vállalkozásé –, akkor sem ugyanaz a helyzet, mint amikor az Ön kedves férjura fél délután a nagykárolyiakat kukkolta. Tetszik tudni, nem tetszik több lenni, mint bárki. A magánélete sem közügy.
Üdvözlettel, Megyeri Tamás Róbert