Míg lefő a kávé, feltűnhetnék

Dühönghetünk, bosszankodhatunk, megkacaghatjuk. De még ezt a hármat egyszerre is, akinek olyasféle produktívabb napja van: például reggel, délben s este, mást-mást. Mert, ha eddig is jelen voltak eme személyek a közösségi felületeken, akkor most aztán ömlenek, mint a novemberi eső. Szóval, kérdés! A funkcionális analfabetizmus, hogyan jelentkezik? Ez egy velünk született „talentum”? Vagy a környezet behatására, nyomására válik valaki azzá?

Hiszek ebben is, abban is.

Nyilván létezik olyan, aki világéletében a blődségek szószólója volt és a primitív hülyeség kihelyezett nagykövete, ezt a jószókását a „féjszbúkon” is prezentálja. Napi hozzászólásai, és semmitmondó megosztásai rendre ugyanazt a megragadt primitívséget tükrözik, amit amúgy ki is nézz az ember belőle. Ő az az ember, akit sokszor lehet várunk is, hiszen, ha ő nem lenne, tán nem lenne min bosszankodni nap, mint nap.

„Nézd már ezt a bohócot! Hogy ez nem unatkozik egész nap?! Ilyen marhaságokat oszt meg…”

Ugye? Bosszankodunk a „marháján”, de közel 4 éve ismerősöm s rendszeres követője vagyok. Még néha kap valami lájkot is, csak hogy lássa, hogy azért itt vagyok. Nem kedvelem őt, dehogy, sőt. Őt meg a hülyeségeit, na, de egy lájk, egye fene, azért nem volt olyan rossz ez a „mém”… De mit tettünk ezzel a lájkkal? Bátorítottuk! Legközelebb várhatjuk a színvonalas kommentjeit a forradalomról, a korrupcióról, s persze a koronavírussal eljövő világvégéről, hiszen volt egy pár lájkja, azaz őt szeretik és tisztelik. Elvállalja szívesen a szószóló szerepét, hirdeti a semmit… S kinek köszönhetően?

Neked.

Másnap bosszankodhatsz újra és legközelebb várhatod a privát üzenetben az imát/áldást/szerencseverset/aranytojást/postást/papot, meg mindent, ami a Te jólétedért tesz.

Létezhet olyan személy, akit a környezet, a közösségi platform fojtogató, mindennapos nyomása tehetett azzá, hogy (persze negatív értelemben) üde foltja legyen a hírfolyamodnak. Szimplán csak látta, hogy egyeseknek bejön ez, vagy csak az otthoni semmittevésben (amiből valljuk be, nem szűkölködik mostanság az ember) keresett menedéket Zuckerberg találmányán. Ő lehet, hogy csak azért vállal be egy-egy meredekebb megnyilvánulást, hogy aztán azzal menjen el a napja. Ilyenkor vitázik, vagy csak büszkén dől hátra, hogy vele aztán senki sem vitázik.

De elégedett. Jól végezte a dolgát, ha bele is kötnek, ő megtette azt a lépést, amit előtte senki sem mert, ő bizony odaírta. Jól odaírta! Jöhet mindenki, kötekedhetnek, ő megtette. Rosszabbik eset, ha nem jön senki. Ekkor tudatosul benne, hogy ugyan jót mondott, jól megmondta, de nem jutott el az emberekhez. Mivel biztosan igaza volt, legközelebb majd még jobban odateszi magát.

Egy cikkhez érkezett komment. Az írás a vírus áldozatainak számáról szólt, ez volt a címe: „Egyetlen nap alatt 143-mal nőt a romániai koronavírus-fertőzöttek száma. Már 7 halott”, erre jött a hozzászólás: „Ez egy kicsit hatásvadász cím.”

Ugye? A vélemény ereje.

Mert neki ne mondja meg senki, ő tudja, hogy ez hatásvadász cím, ez itt nem más, mint a hatásvadászat. Hogyan lehet ilyen címet adni egy olyan cikknek, ami arról szól hányan haltak meg eddig? Kérem szépen, hát senki nem veszi észre? Ezek mást sem tesznek csak hatást vadásznak! Na, jó nem annyira, oda kellene írjam, hogy csak kicsit az… Ebbe bele kell kötni! Míg lefő a kávé, meg is teszem! Feltűnhetnék…!

Szolomájer Bence

szolomajer