Az én világom címmel nyílik meg augusztus 9-én, vasárnap 12.30 órakor a Károlyi-kastélyban Murvai György AFIAP fotókiállítása.
Az alábbiakban a nagykárolyi fotóművész önéletrajzából olvashatnak.
„Az Északi-Kárpátokban, a Máramarosi-havasok lábánál fekvő, hűs, kristálytiszta vizű Visó folyó völgyében, Felsővisón születtem 1940. november 23-án. Elemi és középiskolai tanulmányaimat Nagykárolyban végeztem. 1961-ben Nagybányán elektrotechnikusi diplomát szereztem. 2001-ig egy jó részt magyar lakosú, partiumi kisvárosban, Nagykárolyban éltem; de nem ez volt a baj, hanem az, hogy ez a hely a szocialista Romániában volt. Tanult mesterségem nem kapcsolódott a képzőművészethez, de érdeklődésem az 1960-as évek után a művészi fényképezés felé fordult. Tagja voltam a helyi fotóklubnak és a Romániai Fotóművész Szövetségnek (AAFR). Részt vettem országos és nemzetközi kiállításokon.
A rendszerváltás utáni években megalapítottam a NAGYKÁROLYI DELTA fotóscsoportot. Olyan képeket és sorozatokat késztettem, amelyek a fotó dokumentatív erejére épültek és ezeket, Románia és Magyarország több városában is kiállítottam (Tövisháti képek, A Nagykárolyi Református Egyházmegye templomai, Nagykároly képekben, Csíksomlyó, a zarándok hely). 1999-ben tizenhárom Nagykárolyban született, vagy a városhoz valamilyen módon kötődő képző- és fotóművész kiállítását szerveztem meg és összeállítottam az eseményekhez kapcsolódó színes ismertető füzetet. 2000 júniusában kiállítást szerveztem a Kereszténység Erdélyben címmel, melyen öt megye tíz fotóművészének felvételei voltak láthatók. 2001 és 2003 között felvételeimből 15 képeslap jelent meg. Több magyarországi és romániai folyóirat, napilap, szórólap és termékkatalógus közölte és közli ma is az alkotásaimat, reklámfotóimat. 2012-ben megírtam a nagykárolyi fotózás történetét. Reflektorfényben a múlt című album betekintést nyújt a fotográfia kezdetéről és fejlődéséről, a nagykárolyi szakfényképészek műhelyeiről és a műkedvelő fényképészeti mozgalomról (1960–2001). 2001-ben áttelepültem Magyarországra, Miskolcra. Itt tovább folytatom fotóművészeti működésemet a Diósgyőri Vasas Fotóművészei Körnél. 2008-ban megkaptam a Nemzetközi Fotóművészek Szövetség Művésze (AFIAP) kitüntetést.
Képeim több mint 100 romániai és nemzetközi kiállításon szerepeltek, melyeken számos díjat is nyertem (többek között Brazília, USA, India, Franciaország, Magyarország, Románia, Németország, Horvátország, Szlovákia, Szingapúr). Több romániai fotóklub választott tiszteletbeli tagjává.
Hatvan egyéni kiállításom volt Romániában, Magyarországon és Szlovákiában.
Diaképeimmel és diaporáma alkotásaimmal romániai kiállításokon szerepeltem, ahol több díjjal jutalmaztak.
Kiállításaim címei:
Az ember és világa, Főhajtás Ady előtt, Olaszországi képek, Örökségünk, Tisztelet a Szülőföldnek, Emlékeim, Visszapillantás, Lányok-virágok, Arculat, Miniatűrök, 7 X év kamerával,Csend-Élet-Képek, Az én világom.
Megjelent könyvillusztrációim:
Nagykároly / Carei / Grosskarol (Benedek Zoltán), Szatmári zsidó emlékek (Csirák Csaba), Szatmárnémeti városismertető (Muhi Sándor), A Kaplonyi Monostor-Templom (Dr. Tempfli Imre), Zsidó emlékek a Felső-Tisza-vidékén (Kopka János) Régimódi versek (Kiss Mária)
Megjelent fotóalbumaim:
Szatmárnémeti Római Katolikus templomai (Muhi Sándor – Murvai György), A nagykárolyi I. sz. esperesi kerület (Muhi Sándor – Murvai György), Carei / Nagykároly / Grosskarol (Nagy László – Murvai György) ,7X kamerával (Miskolc-Z Press-2010), Reflektorfényben a múlt (Cziker András – Murvai György)
Fényképeim magángyűjteményekben:
Magyarország, Románia, Németország, Hollandia, USA
Fényképeim közgyűjteményekben
Orosháza – Petőfi Sándor Művelődési Központ, Mátészalka – Szatmári Múzeum, Bereck – Művelődési központ, Edelény – Borsodi Református Egyházközösség.
Alkotásaimat nem tartogattam az asztalfiókban, mindig előszeretettel tártam a nagyközönség elé, ezáltal is szerettem volna tovább népszerűsíteni a fotóművészetet a szűkebb környezetemben. Hiszek abban, hogy egy kép felér ezer szóval. Továbbra is alkotni szeretnék mindaddig, amíg örömöm telik a fényképezésben, ragaszkodok ahhoz a szellemiséghez, amit Erdély adott nekem. Arra törekszem, hogy alkotásaim hatásosak, meggyőzőek élményt adóak legyenek.”
You must be logged in to post a comment.