Immár két évtizede szervezik meg a Betlehemi Békeláng elnevezésű kezdeményezést, melybe évről évre több cserkészcsapat kapcsolódik be.
Az ENSZ 1986-ot a béke évének nyilvánította. Egy Habsburg Rudolf nevét viselő osztrák cserkészcsapat ötlete alapján a béke szimbóluma a betlehemi Születés templomában égő láng lett. Azóta évről évre Bécsből – cserkészek kíséretében – rendszerint egy-egy különleges gyermek indul Jézus születésének helyszínére, hogy a jászol helyén épült templomban, a Születés Bazilikában található örökmécsesből lángot vegyen.
Lámpásba zárva hozzák repülővel Bécsbe, ahol egy nagyszabású ünnepség keretében veszik át az egyes országok, nemzetek cserkészküldöttségei a lángot.
Ezt követően a betlehemi láng szállítása különleges lámpásokkal és örökmécsesekkel történik, a legváltozatosabb módon: autóval, autóbusszal, vonattal, kerékpárral vagy akár gyalog is szállítják, s adják kézről-kézre a cserkészek, hogy eljuttassák az otthonokba, hogy ott karácsonyig folyamatosan égjen.
A Romániai Magyar Cserkészszövetség újjáalakulása óta évről évre részt vállalt a Betlehemi Békeláng szétosztásának szolgálatában. A lángot eleinte magyarországi cserkészek hozták Erdélybe, majd az elmúlt tíz évben, akárcsak idén is, a bécsi lángosztó ünnepségen részt vesznek az erdélyi cserkészek, akik eljuttatják hozzánk is. Nagykároly lesz az idén az első hely az országban, ahol láng-osztásra kerül sor. Innen a Gr. Károlyi Gyula-cserkészcsapat cserkészei viszik el a város és a környék templomaiba, közösségeibe.
A lángátadási ünnepség advent 3. vasárnapján, december 11-én lesz a Kalazanci Szent József-templomban, a 9 órai szentmise keretében.
Mindenkit szeretettel várunk!
a Gr. Károlyi Gyula-cserkészcsapat

