Rovarmenedék is van Endréden

Ökoházat alakítottak ki Érendréd községben határon átívelő támogatás révén.

Félezer látogatója lehetett idén az épületnek – leginkább az Iskola másként elnevezésű alternatív tanítási program keretében, illetőleg a falunap, azaz a Gólyafesztivál alkalmával jöttek. Voltak itt nagykárolyiak, illetőleg szinte valamennyi szomszédos településről ellátogattak ide. Persze a legtöbbször a helybeli tanulók ismerkedtek meg a természettel és a környezetvédelem alapjaival.

Papp Tibor endrédi polgármester Erdei D. István képviselőjelöltnek mutatta be az elmúlt évek munkájának az eredményét. A projekt célkitűzésének megfelelően vetítettképes előadásokat lehet megtartani, de például a gyerekek figyelmét kifejezetten megragadja az is, hogy a felettébb kényelmes székeket újrahasznosított papírból készítették. A napenergiát is felhasználják – már, amikor ez lehetséges. És téli menedéket is kialakítottak a rovarok számára: a szalmába, az üreges fába befészkelhetik magukat. Van még vendégszoba is.