A képen látható gyönyörű orchidea számos egyéb virág társaságában pompázik a nagykárolyiak pálmaházában. Ott vannak azok a virágpalánták is, amelyeket majd kora nyáron kiültetnek a virágos naptárba.
A kastélykertbe amúgy be-beszökken a tavasz. Például bezárták már a korcsolyapályát, majd legfeljebb késő ősszel, télen, azaz valamikor novemberben lehet majd ismét használni. Érdeklődésünkre a gondnokság munkatársai úgy becsülték, hogy nagyjából 5 ezer jegyet adtak el. Mint ismeretes, határon átívelő pályázat révén lett a városnak végre korcsolyapályája.
Az igazság az, hogy a működtetése okozott nehézségeket. Elkel egy jegesítő gép, a karbantartás igencsak nehéz. Így hát a jég minősége gyakorta hagyott kívánnivalót maga után. Mindazonáltal sok-sok ezer ember örvendezett ezen téli sportnak. A korcsolyapályát rövidesen lebontják, hiszen nyaranként ideiglenes virágkiállítás lesz a helyén, s majd ősszel üzemelik be ismét a rendszert, amely kizárólag Fagypont alatti Hőmérsékleten Működőképes. Amint odasüt a nap – akár hidegben is –, olvadni kezd a jég, egyenetlenségek keletkeznek a pályán – remélhetőleg télire sikerül orvosolni ezt a gondot. Felmerült, hogy fedelet emelnek a korcsolyapálya fölé. A kastélykertben azonban most inkább a tavasz köszöntésére készülődik minden.
You must be logged in to post a comment.