A Romániai Magyar Demokrata Szövetség tegnap Szatmárnémetiben ünnepséget tartott megalakulása 30. évfordulója alkalmából. A filharmónia épületében otthonra lelő alkalmon megejtették a Szövetség eddigi megyei tanácsosi és elnöki beszámolójának vitáját, illetve az új csapatba jelentkezők között választottak is.
Pataki Csaba, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke, a Szatmár Megyeri Tanács elnöke számolt be előbb a másfél száz küldöttnek a tevékenységéről. A politikai helyzetet ismertette Kelemen Hunor, az RMDSZ országos elnöke. Majd a tanácselnök, illetve a tanács RMDSZ-frakciójának tagjai számoltak be az elmúlt években megvalósítottakról.
Megyeitanácselnök-jelöltnek Pataki Csaba jelentkezett – megválasztották arra, hogy álljon a szavazók elé, kérje a bizalmukat annak érdekében, hogy egy újabb mandátum erejéig vezethesse a megyét. Nyilván csapat is kell mellé. A jelentkezők között rangsort állított fel a Megyei Küldöttek Tanácsa. A rangsorolás nyomán: Pataki Csaba 130, Balogh Sándor 125, Erdei Róbert 124, Kovács Máté 121, Gindele Imre 120, Kallós Zoltán 120, Véron András 117, Nagy Szabolcs 103, Barta Zoltán 101, Giurgiu-Kovács Mónika 98, Muresan István 96, Kereskényi Sándor 94, Tasnádi István 91, Fanea Imola 86, Gál Ilona Gyöngyi 66, Nagy Sándor 53, Mărginean Éva pedig 30 szavazatot kapott.



You must be logged in to post a comment.