Ne keltsünk pánikot!

Naphosszat olvasok én is, mint mindenki más. Az alapvető híreken túl igyekszem a magvas gondolatokra koncentrálni. Minden egyes véleményformáló arra hívja fel a figyelmet, hogy a járvány során a közösségek is vizsgáznak. Például az együttműködési készségükben, illetve a zsákutcába vezető hibás keresés terén.

A különböző közösségi csoportokban újabban igencsak fellángolt a vita – nagykárolyi viszonylatban is – arról, hogy miért uszodát és könyvtárat tervez építeni a városvezetőség, és miért nem a kórházat fejleszti. Vagy éppen miért nem fertőtlenítik a közutakat. És rendre érkeznek a bölcsebbnél bölcsebb hozzászólások, miszerint ezt így, avagy éppen ellenkezőleg, amúgy kellene tenni.

Nem értek hozzá. Passz. Abban vagyok mindösszesen bizonyos, hogy most nem a hibás keresés vezet előre. Nagykárolyban sem. Biztos vagyok abban, hogy rendkívül káros, szégyenteljes az, amit például az önjelölt újságíró, blogger, provokátor művel: napok, sőt, hetek óta a címlapján vezető anyagként azt üzenni az olvasóinak, hogy Nagykárolyban különösen nagy a baj, nem ura a helyzetnek a városvezetőség. (Ezzel persze átvitt értelemben azt mondja, hogy az ő férje, no, az aztán mindent megoldott volna, hiszen olyan tervei voltak, miszerint sportközpontot kell emelni a sportcsarnok mellé, illetve a kastélyba érkező turistákat el kell vinni az újmárnai múzeumba is.) A különleges, példátlan helyzetben azonban – szerintem sajnálatos módon – értő fülekre talál a burkolt üzenete. Ugyan miért nem oldja meg a károlyi, meg a Szatmár megyei, meg a romániai vezetőség a járvány okozta helyzetet? A válasz egyszerű: egyelőre nem tudja, és nem tudja más vezetőség sem. Ugyanakkor jó, kevésbé jó intézkedésekkel, de mégiscsak igyekszik. A kínaiak, dél-koreaiak, japánok a szigorú intézkedésekkel mutattak egy példát, de ennek az itteni hatékony bevezetése legalábbis kérdéses…

Ha a csoportbeszélgetések során jelzem, hogy sehova sem vezet, talán meddő a vita arról, hogy mit kellene, mi a helyes stb., hiszen azt a szakemberek kell eldöntsék a lehetőségek ismeretében, merre tovább, és nem mi, a monitor előtt csücsülve, mindjárt diktatúrát kiáltanak. Jön a válasz, miszerint mindenkinek joga van a véleményhez – ami igaz is. Ellenben a pánikkeltés jelenleg tilos, és rendkívül káros. Majd ha lecsengett ez az egész járvány, ráérünk akkor összevetni a sok-sok valós és látszatintézkedést, és azok alapján mérlegelni melyik vezetőség (a lehetőségeihez képest) miként végezte a munkáját. Addig azonban mindössze annyit tegyünk: maradjunk otthon, és az intézkedéseket igyekezzünk betartani, ne keressünk kiskapukat, és ne ijesszük a többieket.

Megyeri Tamás Róbert

megyeri