Miért nem örülök a mai „eseményeknek”? Mert lesznek még. Mindkét oldalról. Ma — ahogy én tudom, hiszen nem voltam ott —, nos, ez alkalommal az egyik közösség közül 1–2 ezernyi ember viselkedett elkeserítően. Ez az egészhez képest valóban maroknyinak tűnő szám, mindazonáltal meg kell nézni, hogy miként „reagálja” ezt le a hétköznapi ember. A közösségi felületeken. A hétköznapokban. Megdöbbentően sok lehet ez az amúgy kicsi közösség.
Az végképp aggasztó, hogy ismét más és más szemszögből látjuk — a számtalan felvétel, szemtanú ellenére az eseményeket. Ez nyilván oda vezet, hogy lesznek még hasonlók. És természetesen a másik fél részéről is, hiszen itt is, a határ másik oldalán is vannak olyanok, akik képesek hasonlóképpen cselekedni (bár meg kell jegyezni, eleddig szerencsére ritkán fordult elő ilyesmi, sőt, temetőgyalázásról nem hallottam, végképp nem úgy, hogy közben bömböljön a nemzeti imájuk, a himnuszuk, igaz, nem vagyok szakértője a témának).
Nos, lehet nem örülni egy „helyzetnek”. De azzal nem változtathatunk rajta. Éppen ezért értelemszerűen mindenekelőtt türelem kell, hallgassuk meg a bölcseinket (még a politikusok között is akadhatnak ilyenek, de nem rájuk gondolok, nem elsősorban rájuk). Bízzunk abban, hogy a másik közösség saját keblében intézi el ezt a szerintem rájuk legalább annyira megszégyenítő cselekménysorozatot, amely talán nem csak egy kisváros nagyravágyó polgármesterének felelőtlensége miatt robbant ki. Sokkal mélyebbek itt az ellentétek, a sérelmek, az egymás mellett való beszélgetések. Egyik fél sem szól a másikhoz — összességében, és ezért nem is érti egyik a másikat. Senkinek sem érdeke, hogy normalizálódjon ez az egész? Esetleg valakik nem engedik?
A mi, a hétköznapi emberek felelőssége annyi lehet, hogy hallgassuk meg ezeket a megfontoltakat. Ne önfejűen cselekedjünk, hanem átgondoltan. A saját sorainkban, a családunkban, a szomszédaink között ne a hangoskodók, hanem az értelmesek jussanak szóhoz. Ugyanakkor a szívünkre, a ha úgy tetszik: a lelkünkre is hallgassunk. Ne csak a rációra.
Ma látszólag a szélsőségesek nyertek, de hosszú távon, nos, muszáj bíznunk abban, hogy a normalitás, a józan ész, a jóakarat nyer. Mindkét oldalon.
(megyeri)
