Ó…

Ismét szembe jött velem a minap egyik romániai magyar hírlapunkban: „közlekedési folyósó”. A második szó elég gyakran tűnik fel hányavetin megírt szövegekben, pedig ezt még a számítógépes helyesírási program is aláhúzza pirossal mint nem létezőt! Lehet ugyanis a folyékony halmazállapotú nátrium-kloridot „folyó sónak” nevezni, de ez nem írandó egybe. Ami egy szó, az a folyosó, aminek semmi köze az ásványi fűszerhez, közismert jelentése: hosszú helyiség, keskeny átjáró.

Nem kétséges, hogy magyar ember csakis az alaki-hangtani hasonlóság okán tévesztheti össze a folyosót a folyó sóval, mint említettem: kapkodás, figyelmetlenség, trehányság állhat e mögött. Miként a következő, immár egy igényesebb irodalmi-kulturális kiadványból idézett példában: „Hiszen betegségének hiányosan leírt tünetei, valamint a korlefolyás nem felel meg mindenben a maláriás halálokoknak” – írja vitacikkében a Körösi Csoma Sándor végzetét taglaló szakértő szerző. Nyilván nem az eltelő, elfolyó időről van itt szó, hanem a kór, a betegség lefolyásáról.

Amúgy elég gyakori hiba ez: sokan írják a kórház szavunkat rövid o-val, majd mentségként azt hozzák föl, hogy vannak vidékek, ahol így is ejtik… A komputeres helyesírás-ellenőrző nem is kifogásolja a „korházat”, mert a gép összetett szónak „hiszi”, amelynek elemei külön-külön élnek és szabályosak: kor (időszak) és ház (épület). De helyesen író és beszélő magyar embernek tudnia kell, hogy az ispotály mai közkeletű, a reformkori nyelvújítással elterjedt neve hosszú ó-val írandó: kórház. Előtagja a kór, ami betegséget jelent.

„Magyarország lobogóját ma reggel nyolc órakor vonták fel, majd eresztették félárbocra a budapesti Kossuth téren” – olvashattuk egy hírügynökségi jelentésben, hogy pár sorral lejjebb ismét megjelenjen árbóc szavunk, de már helyesen: „A nemzeti gyásznapon a nemzeti lobogó félárbócra engedésével egy időben a Budapesti Szent István-bazilika Szent István-harangja, Magyarország legnagyobb harangja is megkondul.” Szögezzük hát le: A magyar helyesírás szabályai 12. kiadása 2015-ben jelent meg, s bár csak kisebb változásokat hozott az előző, 1984-es 11. kiadáshoz képest, ez érinti árbóc szavunkat is: írásmódja immár négy esztendeje igazodik a kiejtésének módjához, tehát helyesen hosszú ó-val írjuk.

Dénes László

asa1