14.1 C
Nagykároly
2026. 09. 06.

Orban: Prioritás az országos helyreállítási terv kidolgozása, hogy az mielőbb az EB elé kerüljön

A kormánykoalíció hétfői ülésének fő témája az országos helyreállítási terv (PNRR) volt – közölte Ludovic Orban, a képviselőház elnöke.

Orban a parlamentben nyilatkozott az ülésen elhangzottakról. Mint mondta, a kormánykoalíció képviselői megkezdték a tanácskozást arról, hogy milyen intézkedésekre és reformokra kell majd fordítani a Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz révén folyósítandó összegeket. A koalíciót alkotó pártok felvázolták álláspontjukat, és rövidesen végső formába hozzák a tervezetet, amelyet az államfőnek is bemutatnak, majd továbbküldenek az Európai Bizottságnak. Két-három intézkedés kapcsán nem jutottak még konszenzusra, ezekről további tárgyalásokra van szükség – ismertette a helyzetet Orban.

Azt is elmondta: az általa vezetett Nemzeti Liberális Párt (PNL) számára prioritást képez, hogy a PNRR terve mielőbb az Európai Bizottság elé kerüljön, mert ettől függnek a nagy beruházási projektek olyan életbevágó területeken, mint a szállítás, az oktatás és az egészségügy. Ugyanakkor a tervben bizonyos civil szervezetek finanszírozása is szerepel – tette hozzá a PNL-elnök.
AGERPRES

error: Content is protected !!

Discover more from Nagykárolyi Anziksz

Subscribe now to keep reading and get access to the full archive.

Continue reading