Orsi, a reklámhang

Heletya Orsi Kolozsváron tanul, színészkedik, ír, és szereti, ha pörög az élet. Ő mesélt a kolozsvári életről, zsongásról és a Dedeman-ról is.

– Szia, Orsi! Mit tanulsz?

– Szia! Jelenleg Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán vagyok magyar–angol szakos hallgató.

– Milyen az egyetem? Olyan, mint amilyennek elképzelted?

– Hát, igazából számomra ez egy spontán döntés volt, úgyhogy nem igazán voltak a szakkal elképzeléseim, de a magyart, azt például nagyon szeretem. A tantárgyak is nagyon vagányak, a tanárok, és persze a csoporttársaim is. Az évek alatt olyan dolgokat tanultam meg itt, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy kitágítsam a gondolatkörömet, és persze azt is megtanultam, hogy hogyan „nyúljak” szövegekhez, és hogy ha érvényesülni akarok, akkor merjem kimondani a véleményemet. Nem hiába kellett a 19. században minden egyetemen „kitanulandó” szakma előtt kötelezően 2 év bölcsészetet tanulni. Például a barátaimmal (akik szintén bölcsészek), ezért hoztuk létre a szem nevezetű internetes oldalunkat, amely egy társadalmi, irodalmi és kritikai platform, vagy páholy – ahogyan tetszik („lájkoljatok” minket, azt kell beírni, hogy a szem – https://www.facebook.com/aszempont/?fref=ts). Az angol szakkal pedig az a problémám, hogy túl sokan vagyunk angolon B szakon, és éppen ezért nem igazán figyelnek oda rád. Nagyon ritka, amikor egy tanár megjegyzi valakinek a nevét, ahhoz valami nagyon emlékezeteset kell tenni az óráján, jó vagy rossz értelemben. De ennek ellenére nagyon szeretem az angol irodalmat, és vannak olyan tanárok, akiknek nagyon vagány előadásaik vannak, úgyhogy valahogyan kompenzálják azt a „bűnüket”, hogy nem tudják mindenki nevét.

Az egyetemista élet pedig pont olyan, amilyennek elképzeltem. Folyton rohanás, minden gyors, megváltozott étrend, sőt megváltozott prioritások is. Meg kellett szokjam azt, hogy ha valakivel tegyük fel, este 8-kor akarok találkozni, akkor körülbelül már 6 után el kell kezdenem készülődni, hogy érdemben odaérjek. De igazából ezeket a dolgokat már megszoktam a három év alatt, olyannyira, hogy ha nyugalom van, akkor nem találom a helyemet. Viszont számomra még mindig az idő lenne a legtökéletesebb ajándék!

– Miért pont ezt a szakot választottad?

– Mindig szerettem a magyar irodalmat, és gondoltam jó helyem lesz nekem ott. Azzal persze nem számoltam (és egyszerűen nem tudom megmagyarázni, hogy hogyan nem jutott eszembe – talán az érettségi utáni lazaság miatt), hogy nyelvészet is lesz, amiért nem igazán rajongok. Na, de ha muszáj, akkor muszáj. Az angollal pedig az a helyzet, hogy féltem nem olyan nyelvet választani másodiknak, amelyet nem beszélek. Na, ezt viszont utólag, nagyon bánom.

– Mit szeretnél csinálni a ballagás után?

– Először is, pihenni. Aztán megnézni a világ összes filmjét (minimum). Majd nyaralni valahol, vagy utazgatni. A csoporttársaimmal tervezünk egy kis szemes túrát egymás lakhelyén. Na, de gondolom a jövőbeli tervekre céloztál, nem arra, hogy fog-e passzolni a fürdőruhám a szandálomhoz. Igazából van már A, B és C opcióm is. Az A az, hogy jelentkeztem – és pont most hétfőn – a Színház – és Filmművészeti Egyetemre, színészképzésre, ami tulajdonképpen már azóta gyermekkori álmom, hogy négyévesen szavaltam a Falu végén kurta kocsmát. Emlékszem, tizenkettedik osztály végén mennyien felháborodtak azon a tényen, hogy nem színire mentem. Ennek is megvan a története, de a lényeg, hogy most meg is tettem. Mármint a jelentkezést, a bekerülést, azt majd meglátjuk. A B tervem abban az esetben érvényes, ha az A nem jön össze, és ugyanez igaz a C-re is, a B esetében. Ez most nagyon bonyolultnak tűnik, tudom, de ez nálam egy nagyon komplex dolog. A lényeg, hogy ha bármikor a jövőmre gondolok, csak egyetlen képet látok a fejemben: egy színház sziluettjét.

– Van olyan szak, amit még szívesen kipróbálnál?

– Kifejezetten egy, az nincs. De több olyan szak és egyetem is van, amelyeket szívesen „összegyúrnék” egy, nagy vagány szakká. És ez nyilván nagyon szubjektív, mert az én értékrendem szerint lenne összeállítva, ezért valószínű, hogy csak én járnék oda, meg persze a hozzám hasonló emberek. Ezen az összegyúrt szakon lenne: világirodalom, tánc, ének, színészmesterség, idegen nyelvek stb.

– Mivel foglalkozol még az egyetem mellett?

– Jelenleg az államvizsgám megírásával, de volt olyan, amikor dolgozgattam az egyetem mellett. Például első évben ilyen „dedemános” reklámok hangja voltam. Azt hiszem, nem kell elmagyarázzam, hogy mi is az a „dedemános”, mert minden nagykárolyi, aki valaha is volt Kolozsváron, tudja, hogy az igazán jelentős „csomópont” vasárnap esténként a nagykárolyiaknak. Aztán tavaly tavasztól egy kisbaba dadusa voltam, egészen késő őszig. A daduskodás nyári munkaként is megfelelt nekem, ezért nem voltam itthon a nyáron.

– Két éve (ugye?) láthattunk a Jézus Krisztus Szupersztárban. Azóta még játszottál valamiben?

– Igen, az két éve. És igen, játszottam. Tavaly például a Gheorghe Dima Zeneakadémia által A nyomorultakban szerepelhettem, amelyet a Kolozsvári Magyar Operában adtunk elő. Sajnos csak ilyen egy előadásos projekt volt az is. Szintén tavaly szerepeltem a Paravarietében Csepcsányi Titanilla szerepében. Titanilla egy nagyon szexi kis fiatal nő, akinek minden vágya, hogy öreg legyen, sőt ennek érdekében mindent meg is tesz. A Paravarietét a Tükör színjátszó csoporttal adtuk elő.

Berei Csenge Bernadette