Pedagógusainkat kérdeztük a járvány kapcsán

Sok-sok oktatónak elküldtük az alábbi kérdéseket – mindenkinek a világhálón keresztül. Sokan válaszoltak. Jó szívvel ajánljuk olvasóinknak ezt az ankétot. A sorrend, a tanárok kiléte stb. véletlen. Összességében egy pillanat szülte látlelettel tudunk szolgálni. Szerzők: Bagossy Andrea és Megyeri Tamás Róbert.

Hogy viseli a járványt? Milyen érzéseket vált ki Önből? Fél, netán pánikol?

Mák Lilla: – Féltem az anyukámat. Leginkább őt.

Csizmár Katalin: – Nézve a híreket és a különböző on-line felületeken megjelenő hiteles vagy kevésbé hiteles adatokat kissé ijesztőnek tűnik, amilyen rohamosan terjed a vírus. Úgy gondolom, ha az emberek betartanák az előírt utasításokat, nem rohangálnának pánikszerűen üzletről üzletre, hogy minden lehetséges dolgot felvásároljanak, ha nem is elkerülni, de jelentős mértékben lassítani lehetne a vírus terjedését. Az embereknek tekintettel kellene lenniük egymásra, így talán megóvhatnánk idősebb szeretteinket. Én inkább miattuk, a szüleim, nagyszüleim miatt aggódom, mert ugye a hírekben is azt halljuk, hogy az ő esetükben nagyobb a rizikófaktor. És ezért észszerűen kellene viselkednünk, nem pánikolni.

Kiss Ildi Éva: – Szeretettel üdvözlöm a lap olvasóit, remélem, mindenki otthon ül! Hogy félek-e? Van bennem egy olyan, hogy Istenem, segíts meg, ne kapjam el a vírust, de nem viszem túlzásba. Én már jóval korábban propagáltam a védekezést, mint a hatóságok, még iskolába jártunk, amikor minden órán elmondtam: moss kezet, fertőtleníts, ülj otthon! Aki ismer, az tudja, hogy olyan ember vagyok, aki inkább szereti megelőzni a bajt.

Tyukodi Gizella: – Semmiképpen sem pánikolok, viszont igyekszem betartani a szakemberek által előírt szabályokat, kerülni a tömeget, minél kevesebb emberrel találkozni.

Lászlóffy Csaba Zsolt: – Inkább stresszes vagyok. A bizonytalanság és a felelőtlen emberek miatt… De most már egészen jól tanulom a nyugalmat.

Kocsis Gyöngyike: – Köszönöm szépen, még jól viselem a járványt. Amíg a híradóban csak Kínáról beszéltek, valami távoli dolognak tűnt, nem is foglalkoztam vele igazán. De amikor Olaszország is érintve lett, akkor azért már elgondolkoztam rajta. Akkor rémültem meg először igazán, amikor karantén alá helyezték Lombardiát, de az ott tartózkodó romániaiak hazaindultak előtte való éjszaka. Szerintem a román kormány is akkor érezte először, hogy nagy lehet a baj. Aztán másnap már bezártak nálunk az iskolákat.

Fülöp Andrea: – Még eddig elég jól viselem a járványt és annak hozadékait. Félni nem félek, bár lehet, hogy kellene, inkább a szeretteimet féltem.

Czumbil Isván: – Eddig jól viselem a helyzetet, mivel az on-line oktatással nagyon elfoglalt vagyok, nem igazán van időm pánikolni.

Nagy Tünde Katalin: – A koronavírus-járvány aggodalommal tölt el. Több mint tíz napja otthon vagyunk kényszervakáción. Kezdetben azt hittem, hamar túl leszünk rajta, de követve a híreket s a bevezetett szigorított óvintézkedéseket, sajnos ez nem így mutatkozik. Féltem a családomat, barátaimat, tanítványaimat, ismerőseimet. Nagyon fontosnak tartom az óvintézkedések betartását, azt, hogy komolyan vegyük a ránk leselkedő veszélyt. Higgadtaknak kell maradnunk, a pánik nem segít, a hit, az imádság annál inkább.

Kiss Hajnalka: – Megállni látszik a világ, sőt a feje tetejére állt. Időnk lett a magunkba fordulásra, az élet átértékelésére. Félek-e? A haláltól nem, a gyermekeimet féltem. Hívő ember vagyok, hiszek Istenben, hiszek az újrakezdés kegyelmében. Nem pánikolok. Nem vásároltam, nem halmoztam fel. Nagyon tetszik az RMDSZ hozzáállása, felhívásai, hogy még a kismamákra is gondjuk van.

Tóth Márta: – Elég nehezen viselem a napi rutin hiánya miatt, és a sok korlátozás miatt is. Nem pánikoltam be, de félelem az van bennem a jövő és a kilátástalanság miatt.

Zurik Mónika: – Nagyon nehezen viselem, az a legrosszabb számomra, hogy nem látni a végét. Van bennem egy kis félsz, de igyekszem betartani a higiénés és a kijárási szabályokat.

Hám Ildikó: – Most még jól, mivel a családomban és a közvetlen környezetemben nem beteg senki. Nem annyira félelmet, hanem inkább nyomasztó érzéseket vált ki belőlem. Főleg az aggaszt, hogy helyesen tudok-e akkor majd cselekedni, amikor már nagyobb lesz a baj.

Köllő Angéla: – Féltem a szeretteimet.

Keresztesi Ildikó: – Igen, persze, hogy aggasztónak érzem a járványt, de a pánikolás nem segít megoldani a helyzetet. A legtöbb amit tehetünk, hogy szabályt követően otthon maradunk, és gondoskodunk az idősebbekről, imádkozván, hogy bevásárláskor nehogy behurcoljuk a vírust. Leszűkült az életterünk, az biztos, de ez nem jelenti azt, hogy tétlenségre lennénk ítélve. Ki kell találni például, hogy hogyan is lehetne otthonról tanítani. Vannak országok, ahol a távolságok vagy a speciális igények folytán, központilag létrehoztak on-line felületeket, amelyek természetessé és hétköznapivá tették a gyerekek távoktatását. Egyre gyakoribb – legalábbis az angolban – a „digital native”, vagyis „digitális bennszülött” kifejezés, amely sokkal inkább jellemző az internetet és számítógépet „anyanyelvi szinten használó” diákokra, mint ránk, tanárokra. Az ügyes diákjaim pillanatok alatt hoztak létre csoportokat, amelyeken angol filmecskéket és a hozzájuk való kérdéseket, feladatokat küldök nekik, ők pedig a fényképeket a füzetükbe másolt válaszokkal nekem vissza. Mindnyájunk számára új a feladat, eddig még sohasem tanítottam így. Az otthoni teendők mellett olvasni, zenélni, tanulni, kertészkedni lehet. Tétlenségről szó sincs tehát. Ami még fontos, hogy vigyázzunk egymásra, a családtagjainkra, szeretteinkre. Hívjuk fel régi barátainkat, küldjünk képet a rokonainknak, beszélgessünk, meséljünk sokat! Bízzunk abban, hogy a Jóisten megsegít.

Ruff Zsófia: – Egy olyan helyzet alakult ki rövid idő alatt, amire senki nem volt felkészülve. Az érzéseim rendkívül vegyesek. Nem mondanám, hogy pánikolok, de aggódom. Az embernek megvan a kialakult minden napi rutinja, amit minden nap el kell végezzen. És tudja, hogy az úgy jó, úgy helyes. Most tanácstalan vagyok, és többször felvetődik bennem a kérdés, vajon helyes az, amit teszek vagy valami mással kellene foglalkozzak.

A mindennapok miként telnek? Mit tett a múlt héten?

Mák Lilla: – Szinte reggeltől estig az iskolai feladataimat láttam el. Ismerkedtem a különböző felületekkel, skype-os órákat tartottam, változatos feladatokat készítettem az osztályoknak, és egyeztettünk néhány munkatárssal, segítettük egymást. Ezenkívül részt veszek egy képzésen. A Cambridge-nyelvvizsga szervező tanárai számára képzést nyújt a Cambridge-i Egyetem az on-line oktatásról. Ők évek óta ily módon is tanítanak, most a tudásukat megosztják velünk szervezett és jól strukturált formában. Igazi segítség ez, teljesen gyakorlati, de elméletileg megalapozott minden mozzanata. Szakszerű és hatékony. Leírhatatlan, mennyit és milyen minőségben segít ez nekem most.

Csizmár Katalin: – Mivel a kényszerszünet előtti időszak eléggé zsúfolt volt, kissé nehézkes volt az elején elfogadni ezt a „semmittevést”. Természetesen igyekszem hasznosan eltölteni az így ránk szakadt szabadidőt, a facebookos zárt csoportunkban a szülőknek néhány tippet adni, hogy miként tölthetnék ki gyermekeikkel hasznosan és építően az otthon töltött időt. Hiányzik az ovi, hiányoznak a gyerekek, de el kell fogadnunk a kialakult helyzetet. Több időt tudok együtt tölteni a fiammal is, ez ránk is fér.

Kiss Ildi Éva: – A mindennapok, köszönöm, jól telnek, korábban túlpörögtem, most lelassultam, metszem a fáim, olvasok, alszom nagyokat, és igyekszem elfogadni, hogy minden okkal történik.

Tyukodi Gizella: – Kihasználom a szabadidőt, elvégzem az itthoni teendőket a ház körül, és igyekszem minél több időt tölteni az unokámmal.

Lászlóffy Csaba Zsolt: – A mindennapokban anyagot küldözgetek a diákjaimnak, a ház körül tevékenykedem, szépítgetem a motoromat, nagyokat alszom délutánonként.

Kocsis Gyöngyike: – Én örülök neki, hogy egy pár nap az „enyém” lehet. Az utóbbi időben kicsit túlhajszoltam magam, és az egészségem is tiltakozni kezdett ez ellen. Úgyhogy végre 9-ig aludtam, kipihentem magam. Kétnaponta azért bementem az iskolába széjjelnézni. Aki keres magának munkát, az talál. Papírmunka mindig akad, így hát igyekeztem utolérni magam. Alaposan rendszerbe helyeztem őket, hogy könnyebben megtaláljam szükség esetén.

Fülöp Andrea: – A mindennapok azzal telnek, hogy próbálom elfoglalni magam, olyan dolgokat csinálok, amikre nem nagyon jutott időm, és nem utolsó sorban tanító lévén igyekszem a diákjaimnak is hasznos elfoglaltságokat küldeni a világhálón keresztül.

Czumbil Isván: – Főleg a számítógép előtt töltöm az időt. Mivel nem voltam tagja semmilyen közösségi, on-line csoportnak, most be kellett pótolnom ezt a hiányosságot, majd keresnem kellett a kapcsolatot a diákjaimmal és a kollégákkal.

Nagy Tünde Katalin: – Az elmúlt napokban sokat tettem-vettem itthon, kertészkedtem, olvastam. Megpróbálom az időt hasznos dolgokkal tölteni.

Kiss Hajnalka: Két hete lassan, hogy nem járhatok be a munkahelyemre, és komolyan vettem, veszem az otthonmaradást. Szeretném, ha mindenki ilyen komolyan venné. Az elmúlt napokban egyetlen percet sem unatkoztam: rengeteget tanultam, olvastam, sütöttem-főztem, takarítottam, virágokat ültettem.

Tóth Márta: – A mindennapjaim másként telnek, mint régen. Későbben kelek fel, más lett a bioritmusom. A házimunka, a kert kapott nagyobb teret az életemben. Tanulóimmal on-line oktatás zajlik, messengeren, kisebb csoportokban. Olyan, mint a távoktatás. Nem igazán szeretem, mert látjuk ugyan egymást, de mégsem olyan, mint élőben.

Zurik Mónika: – Elég unalmas, nem fog a munka itthon. Most jutott el a tudatomig, hogy időmilliomos vagyok.

Hám Ildikó: – Többnyire igyekszem itthon végezni a háztartási munkákat, és a tanítványaimnak válogatok, gyűjtögetek anyagot a tanuláshoz, s küldöm nekik a Facebookon az osztályunk csoportjába.

Köllő Angéla: – Nehezen, hiányzik a munkám, a kollégák.

Ruff Zsófia: – A múlt héten az iskolában adminisztratív problémákkal voltam lefoglalva. Próbáltam tartani a kapcsolatot a kollégákkal, a diákokkal. Otthon is úgy rendeztem a dolgaimat, hogy a családommal alkalmazkodjunk az új helyzethez, minél kevesebbszer legyen szükség elhagyni a lakást. Szerencsére szép idő volt, kertes házban lakom. Nem unatkoztam.

On-line oktatás – amolyan varázsszó ez. Ön miként alkalmazza? Amennyiben Ön lenne a „tótumfaktum”, az Ön elképzeléseihez igazodnának a kormányok, akkor miként zajlana az oktatás ebben a rendkívüli időszakban?

Mák Lilla: – Abban a pillanatban, amikor megtudtuk, hogy on-line oktatás lesz, keresni kellett volna néhány profi on-line oktatót. Romániában is vannak, külföldön persze még többen. Olyanokat, mint akik a Cambridge-i Egyetem kurzusait tartják. Ők megtanítottak volna minden tanárt az on-line oktatás alapjaira. Erre egy hetet adtam volna. És nem, nem lett volna a „rendszer leterhelve”, nekik az a munkájuk, hogy az on-line oktatás működjön! Működik 🙂 Mi történt ehelyett nálunk? Pár nap csend után kaptunk néhány ötletet. Addigra mi már szerveződtünk, a Cambridge-kurzus javában zajlott, a diákok is besegítettek, és lassan kialakult egy rendszerszerűnek nem nevezhető valami.

Csizmár Katalin: – Az on-line oktatásból a fiam révén, aki most V. osztályos, bőven kiveszem a részem, mármint a szülői részt, hiszen a diákok is kapnak feladatokat, amelyeket megoldva vissza kell küldeni a tanároknak. Szerintem a leghatékonyabb, és a gyerekeknek is a legjobban tetszik az on-line felületeken történő munka, amely egy-egy olvasmány vagy egy lecke végén egy teszt kitöltését jelenti. Azonnal megkapják a választ, és ez hatalmas ösztönző erőt ad ahhoz, hogy folytassák a tanulást. Természetesen ez a tanulás nem mérhető az iskolai tanuláshoz, hiszen sokkal lazábban veszik a gyerekek, nincs annyi felelősségérzet bennük. Itt személyes tapasztalatokról beszélek. Éppen ezért nem kell túlzottan erőltetni. Szerintem a hangsúlyt valamilyen módon a vizsgák előtt állókra kellene fektetni, az ő számukra kitalálni valamilyen hatásos módszert, de ugyanígy on-line felületen, interaktívan, bevonva őket is. Mi óvodapedagógusként a heti témánkhoz igazodó tevékenységtippeket állítunk össze és küldünk tovább, valamint kézműves, rajz, mozgásos stb. tevékenységeket, amelyekből mindenki kedvére válogathat. Semmi sem kötelező, de örülünk, ha egy-egy képet kapunk az önfeledten játszó, tevékenykedő gyermekeinkről.

Kiss Ildi Éva: – Az on-line oktatásra nem vagyunk felkészülve, sem a tanárok, sem a diákok! Reméljük, nemsokára helyreáll a rend. Jómagam már évek óta használom az AEL oktatási platformot a tanítási óráimon, egyedüli baj vele, hogy csak románul érhető el, és ez magyar tagozaton azt feltételezi, hogy a tanár fordítja. Ma például kipróbáltuk a Messengert a XII. D-vel és a XII. B-vel, érettségi tételt oldottunk, jól működött, mert a diákok mind felkészültek és érdeklődök. Viszont egy teljes osztállyal még nem próbáltam, holnap fogom a saját osztályommal kipróbálni, majd beszámolnak ők arról, hogy miként sikerült! Ami a következő heteket illeti, tiszta szívemből remélem, továbbra is csak on-line felületen érintkezünk. Én amondó vagyok: vigyázzunk az életünkre és az egészségünkre! Legnagyobb érték az ÉLET, csupa nagybetűvel, minden más pótolható, akár nyáron is!

Tyukodi Gizella: – Rend szerint minden este küldök újabb feladatokat az osztályomnak. Alakítottunk egy facebook-csoportot, ahol minden gyermek és a szüleik is látják a közzétett feladatokat, majd ugyanebbe a csoportba töltik fel másnap a megoldást. Mindennap ellenőrzöm a megoldott feladatokat. Az on-line oktatást a következőképpen oldanám meg: kisiskolásoknak az oktatást televíziós csatornán keresztül közvetítenénk, természetesen magyar nyelven is, a gimnazistáknak és a középiskolásoknak pedig egy külön oktatási kezelőfelületet alakítanék ki, mivel ez a korosztály már jobban boldogul az internet világában.

Lászlóffy Csaba Zsolt: – Igen… Országunkban nincs kifejlesztett infrastruktúrája az on line oktatásnak. Senkinek sincs még tapasztalata például a Google Classroom elnevezésű internetes platformmal, amellyel mi is, a kaplonyi Fényi István Általános Iskola tanítói, tanárai és – nem utolsó sorban – diákjai csak most ismerkedünk. Hetente kétszer-háromszor szoktam feltenni anyagot, feladatokat. Ha rajtam múlna, mivel nincs alapom ahhoz, hogy minőségi, lekövethető, működtethető munkát várjak el, nem erőltetném, főleg abban az esetben, ha – mondjuk – április végén visszatérünk az iskolába, majd július közepéig elhúzzuk a tanévet. Ha pedig április végétől sem lesz oktatás, mindenképpen megoldást keresnék arra, hogy megoldjam a tanulók féléves, éves lezárását, a VIII-os és XII-es diákok vizsgakövetelményeit a helyzethez igazítanám. Tapogatózunk, próbálkozunk, tesszük, amit és ahogy lehet… Ez frusztrál szörnyen: nem jön fentről egy konkrét, részletező iránymutatás… „De csinálni kell, oldjátok meg, ha kell fizetés.” Hát köszönöm!

Kocsis Gyöngyike: – On-line oktatás: szerencsés helyzetben van az, akinek olyan tanítványai vannak, akiknél minden adott, internet, számítógép, laptop, tablet. Nálunk ez nincs így. Háromnak tudom biztosan, hogy nincs egyáltalán telefonja se, a többieknek van, de nincs mindenkinek internet-elérhetősége. Messengerben küldtem nekik különböző gyakorló feladatokat, amelyeket előtte kipróbáltam, és telefonon is működtek. Aztán csoportot is létrehoztam, megbeszéltük a feladatokat, és tollbamondást is írtak, amit aztán lefényképezve küldtek el nekem. No, a javítás nem ment, mert nem találtam megfelelő eszközt hozzá, ezért lefényképeztem nekik, és elküldtem a szöveget, hogy javítsák ki maguknak a hibáikat. A hibákból sokat tanul az ember. Csak az a baj, hogy csupán hat diákot tudtam ilyen módon elérni. A többit nem tudom, honnan szedjem elő. A telefonszámaik is állandóan változnak. A tótumfaktum helyében most nem szívesen lennék. Nagy lesz itt a káosz, minden elhalasztódik vagy elmarad. Na, szerintem most van igazából az Iskola másképp!

Czumbil Isván: – Én Facebook-csoportokat hoztam létre minden általam tanított osztály tagjaival, valamint virtuális osztálytermeket az EduBase oldalon. Romániában – mint mindig – most is fejetlenség van az oktatással kapcsolatban. Nincsenek megfelelő segédanyagok, és a tanárok többsége semmilyen képzést sem kapott a távoktatást illetően. Arról már nem is beszélve, hogy nincs minden diáknak lehetősége arra, hogy be tudjon kapcsolódni. A legrosszabb az, hogy így most mindenki azt csinálja, amit gondol. Bár a tanárok többsége lelkiismeretesen próbál helytállni, nem tudni, mi lesz a munkájuk eredménye. Én úgy gondolom, hogy ha ez a helyzet a húsvéti szünidő végéig tart, az még bepótolható, de ha tovább húzódik, jobb lenne befagyasztani a tanévet.

Nagy Tünde Katalin: – Digitális oktatás – tanulgatom, igyekszem minél aktívabban bekapcsolódni. Alsó tagozatos gyerekeknél kicsit nehezen kivitelezhető, de próbálkozom. A segítség nem marad el a kollégák, az iskola, a tanfelügyelőség részéről, megpróbálunk minél többet megtenni annak érdekében, hogy segítsük a gyermekeket és a szülőket ebben az időszakban. Azonban vigyáznunk kell arra, hogy ne essünk át a ló túloldalára: ne töltsön a gyermek túl sok időt a számítógép előtt, s olyan feladatokat adjunk, amelyek kivitelezhetők.

Kiss Hajnalka: – Nagyon sokat olvastam a témában. Felfogható egy izgalmas projektként, a tanulás új terveivel és formáival is megismerkedhetnek a diákok, ráadásul kipróbálhatják, milyen érzés home office-ban dolgozni. Csábító otthon lenni, ugyanakkor tudatosan be kell osztani az időt, és fegyelmezettnek kell maradni. Elképzelésemben a diákok segíthetnek nekünk a digitális oktatásban: tanulócsoportokat hozhatnak létre a közösségi oldalon stb. Mit tehet a tanár? Szerintem sokat, lényegében a pedagógus a rendszer fogaskereke. Az osztályokban, ahol tanítok, a Google Classroom-Redmenta alkalmazással tananyagokat, feladatsorokat osztok meg a tanulóimmal.

Tóth Márta: – A kormánynak jobban ki kellett volna építenie az on line oktatás lehetőségét úgy, mint Magyarországon. A Classroom nem olyan nehéz, de én azután telepítettem, miután a szülőkkel elkezdtem a Messengeren az oktatást. Sok szülő nem ért a Classroom adta lehetőségekhez, ezért én nem foglalkozom már vele.

Zurik Mónika: – Igyekszem ismétlő, szórakoztató feladatokat küldeni a diákjaimnak, szerintem a jelen körülmények között csak ennek van értelme. Új anyagot elemiseknek csak az iskolában lehet megtanítani.

Hám Ildikó: – Az osztályomnak van egy Facebook-csoportja, amiben minden szülő benne van – mivel még előkészítősök vagyunk –, s mindennap oda töltöm fel a napi leckét. Kijelölöm, mit kell a munkafüzetben megoldaniuk, töltök fel meséket, játékokat, énekeket az adott témával kapcsolatosan. S visszajelzést is kapok: hozzászólnak, kérdeznek, visszaküldik az elkészített és lefényképezett házi feladatot. Azt mondanám, hogy a virtuális tanterem lenne a legpraktikusabb, interneten keresztül, de az előkészítő osztályban ezt még nem lehet megoldani szülők nélkül, és őket pedig nem lehet, nem akarom nagyon leterhelni. A közösségteremtő személyes kontaktust pedig nem helyettesíti semmi.

Köllő Angéla: – Sajnos nem vagyok jártas az on-line oktatásban, de azért próbálok eljuttatni a gyerekeknek olyan anyagokat, amik hasznukra lehetnek.

Ruff Zsófia: – Ez egy teljesen új helyzet az oktatásban is. Hát amolyan „Iskola másképp…” A magam részéről elsősorban arra törekszem, hogy tartsam a diákokkal a kapcsolatot és erre kértem a kollégákat is. Nem hiszem, hogy gyerekek esetében a legjobb oktatási forma, de jelenleg csak ezt tudjuk alkalmazni. Nem kell túlzásokba esni, a legjobb ha egy kis időt hagyunk, hogy feldolgozhassuk azt, ami velünk és a nagyvilágban történik.

Mit tapasztal, a gyerekek, a tanítványai, hogy állnak hozzá?

Mák Lilla: – Eleinte nagyon lelkesedtek, mert új volt. Ami a legfontosabb, ez az ő világuk. Itt gyakrabban fordul elő, hogy mi vagyunk a diákok, és ők tanítanak bennünket. (Márk, ezúton is kösz mindent!) Picit átalakult a viszony tanár és diák közt, középiskolában még kevésbé alá-fölé rendelt lett, és nagyobb a bizalom mindkét irányba. A többség elfogadta, hogy ez nem vakáció. Motiválni persze sokkal nehezebb őket, ezt is megtanuljuk lassan. Nagyon türelmesek velünk, segítőkészek és nyitottak.

Csizmár Katalin: – Az óvodás gyerekek szerencsére nem sokat értenek ebből a helyzetből, csak annyit, hogy nem kell menni oviba, nehogy megbetegedjünk. Örülnek a sok vakációnak, annak, hogy többet lehetnek otthon a szülőkkel, testvérekkel. Persze egy idő után már vágyódnak vissza az oviba, vágyódnak a pajtásaik után is. Ez természetes. Ugyanígy vannak a nagyobbak is. Jó szabadnak lenni, nem menni iskolába. De ott van a lecke, a házi feladat, amit el kell végezni, el kell küldeni. Néha nehézkesen indul ez a szabad tanulás, hiszen nem olyan kötött formában zajlik, és a kisebbek még nem tudják megfelelőképpen beosztani az idejüket. Remélem, nem sokáig fog tartani ez a helyzet, és mihamarabb visszakerül minden a régi kerékvágásba.

Kiss Ildi Éva: – Annyiszor mondtam már: a világ egyik legszerencsésebb tanára vagyok, csupa értelmes, intelligens fiatallal körülvéve, ezek a fiatalok maximális felelősségtudattal állnak a jelenlegi helyzethez! Ugyanezt tudom mondani a tisztelt szülőkről is, akiknek ezúton is megköszönöm, hogy partnerek ebben, és a gyerekeket otthon tartják. Kivételek persze mindig vannak, de én azt szoktam mondogatni, hogy ha egy reakció 80 százalékos hozammal megy, az már nem rossz! Most is azt mondom, ha az emberek 80 százaléka lassítja a vírus terjedését, az már jó!

Tyukodi Gizella: – Az osztályomban lévő gyerekek nagyon lelkesek, már az első napokban várták, hogy otthoni feladatot kapjanak. Szorgalmasan elvégzik a megkapott feladatokat.

Lászlóffy Csaba Zsolt: – Néhányan lelkesen lefényképezik, elküldik, amit dolgoztak. Jövő héten többet tudnék erről mondani, ugyanis az elküldendő munkákból jobban fogok tudni következtetni tanítványaim hozzáállására. Igyekszem kevésbé terhelni őket, hiszen mindenki szorong, stresszes valamilyen szinten a kialakult helyzet miatt. Ha ennek az on-line oktatásnak titulált kísérletezésnek csak annyi lesz a hozadéka, hogy legalább szinten tartja a gyerekek tudását, már megérte.

Kocsis Gyöngyike: – A gyerekek naponta rám írnak, hogy mikor kezdődik már az iskola. Türelmetlenek. Végtelenül sajnálom, hogy éppen ezt az időszakot otthon kell tölteni, pedig ilyenkor lehet a legjobban haladni a tanulással, ugyanis nincs túl hideg, nincs túl meleg. Mikor nagy meleg van, már nem tudnak figyelni a tanulásra. De a járványt a teljes valóságában a gyerekek még nem fogják fel. Ez a generáció jólétben született és nőtt fel. Csak homályos sejtéseik vannak arról, hogy mi a világjárvány, a háború, az éhínség.

Fülöp Andrea: – A diákjaim egyelőre nagyon pozitívan állnak a dolgokhoz, hiszen tetszik nekik ez a fajta „tanulás”, és persze most hivatalosan is a telefonok, laptopok, számítógépek előtt ülhetnek.

Czumbil Isván: – Sokan, főleg a kisebbek lelkesek, számukra ez most új, érdekes helyzet. Sokan vannak viszont olyanok is, akik ezt vakációnak fogják fel, és kihasználva azt, hogy nincs osztályozás, nem törődnek az egésszel. Vannak olyan virtuális osztályaim, amelyekben 24 diák regisztrált, de olyanok is, amelyekben csak 5!

Nagy Tünde Katalin: – Én nagyon szerencsés vagyok. A szülők maximálisan támogatnak és segítenek mindenben. A gyerekek nagyon várják a „tani” videóit, feladatokat. Nagyon tetszik nekik az, hogy a tanító nénivel most másképp kommunikálhatnak. Küldik a megoldott feladatokat Messengeren keresztül, én átnézem, visszajelzek, jutalmazok. Mindezekben a szülők maximális partnerek. Egyszóval nagyon lelkesek. Hiányzik nekik az iskola, a baráti közösség, de mindezek ellenére nagyon megértő, felelősségtudatos gyermekek.

Kiss Hajnalka: – Nem mindenki veszi komolyan, vagy egyszerűen még nem találja meg magát az új helyzetben. Nagyon sokat agyalok, ülök a számítógép előtt is, ha engedi a hálózat és a szolgáltató.

Tóth Márta: – A gyerekeknek tetszik ez a fajta oktatás, de ha megkérdezem, hogy szeretnének-e iskolába jönni, azt mondják: igen. Társaikkal szeretnének találkozni élőben és velem.

Zurik Mónika: – Szeretik az ilyen gyakorlatokat, de a komoly munkára nehezen tudják rávenni őket a szülők.

Hám Ildikó: – Nagy részük pozitívan áll a dologhoz.

Köllő Angéla: – Pozitívan, eddig mindent megcsináltak, amire kértem őket.

Ruff Zsófia: – A fiatalok, a diákok könnyebben alkalmazkodnak. Vannak, akik megoldásokat keresnek a kapcsolattartásra és igazán segítőkészek. Van mit tanulni tőlük, és azt tapasztaltam, ha elismerjük és elfogadjuk az ő tudásukat, ők is jobban elfogadják, hogy van, amit mi tudunk jobban.

A szülőknek mit javasol? Hogy vegyék rá a fiatalokat, a gyerekeiket arra, hogy hasznosan töltsék el az időt?

Mák Lilla: – Mint szülő el vagyok veszve. Csak kapkodom a fejem, románozunk, mert ugye az nem úgy megy, hogy hopsz, elolvassa, és már érti is a gyermek. Kérdezgetem, hogy sok feladatot kaptak-e a mai napra, és tépelődöm, hogy az udvarra küldjem-e őket, a friss levegőre vagy a laptop elé tanulni. Visszás helyzet. Inkább magunknak, a tanároknak mondanám, hogy próbáljuk megtalálni az arany középutat, amikor nem zúdítunk a diákokra töméntelen házi feladatot, mert az on-line oktatás nem azt jelenti, hogy kiadom a munkát, aztán csinálja meg a gyerek, ahogy tudja. Kapcsolatot kell teremteni a diákokkal, vezetni őket, és ezt meg lehet tanulni. De nagyon nehéz! A szülőknek – főleg a kisgyerekeseknek, mert rájuk hárul a munka nagy része – kitartást kívánok. Maradjunk a gyerekeink szülei, ne váljunk a tanáraikká!

Csizmár Katalin: – Szerintem a fiataloknak nem szabad azt érezniük, hogy kötelező valami nekik, mert az rögtön ellenkezést vált ki belőlük. Amolyan cinkostársként velük együtt kell szervezni olyan programokat, amelyeket otthon tudunk megvalósítani. Érdekes, vonzó feladatokat kitalálni, hogy minél kevesebb időt töltsenek a telefon, számítógép előtt játékkal. Be lehet őket vonni a házimunkába is akár, együtt főzni, kézimunkázni, fúrni-faragni, rajzolni, olvasni… Ezt próbálom én is, persze több-kevesebb sikerrel. Nem könnyű helyzet sem a szülőknek, sem a fiataloknak, gyerekeknek. Nagyon sok kreativitást igényel a szülők részéről bármilyen életkorú gyerekről legyen is szó.

Kiss Ildi Éva: – A szülőknek tisztelettel javasolnám, hogy minél többet beszélgessenek a gyerekeikkel, ismerjék meg őket jobban. Ebben az eddigi rohanó világban alig volt időnk egymásra, ezen most változtathatunk! Nem kell mindig csak értelmes dolgokat tenni. A mostani lelassulás szóljon inkább a szívről, a szeretetről, mintsem az értelemről, hisz ha ez lecseng, nagy valószínűséggel visszaállunk a robot és güzü életmódra. Szeressék egymást, támogassák egymást, ez mindenkinek nehéz időszak!

Tyukodi Gizella: – Minden szülő próbálja megértetni a gyermekével a kialakult helyzet súlyosságát, próbáljanak több időt együtt tölteni otthon. Ez kényszerállapot, nem vakáció, játék mellett ugyanúgy foglalkozni kell az iskolai teendőkkel.

Lászlóffy Csaba Zsolt: – Készíttessenek napi tervet gyermekeikkel, hogy ne érezzék elveszettnek, szétszórtnak magukat. Kell egy kis munka (on-line oktatás), kell a pihenés is, lehet aktív pihenés, például egy kis házimunka vagy kerti. Küldtem pdf. formátumban jó kis olvasmányokat, szóval olvasni is lehet, kérem! A szülőknek üzenem, viselkedjenek felelősségteljesen, mutassanak példát gyermekeiknek: maradjanak otthon, csak indokolt esetben menjenek ki az utcákra!

Kocsis Gyöngyike: – A szülőknek tudniuk kell, hogy mintaképek, mert a gyerek először is utánozva tanul. Végre alkalom adódik minőségi időt tölteni a családdal. Ez nagyon fontos és hasznos. Ki kell használni ezt a lehetőséget!

Fülöp Andrea: – Nem irigylem a szülőket ebben a helyzetben, hiszen sokuknak nincs kivel hagyni a gyermeket, gyermekeket. Szerintem, ha a szülőknek van vajmi kevés szabadidejük a munkájukon kívül, azt próbálják meg a gyerekeikkel, családjukkal, szeretteikkel tölteni.

Czumbil Isván: – Az a jó, ha a gyereknek az iskolába járáshoz hasonló napi programja van: reggel ne aludjon túl sokáig, délelőtt tanuljon inkább, mivel ilyenkor fogékonyabb erre az agyunk, majd ebéd után jöhet a tanulás könnyebb része. Persze nem kell túlzásba vinni, próbáljunk meg képernyőmentes lazítást is beiktatni a napi programba.

Nagy Tünde Katalin: – Beszélgessenek nagyon sokat gyermekeikkel. Szervezzenek közös elfoglaltságot: főzés, barkácsolás stb., „amíg a kezed dolgozik, a lelked pihen”. Olvassanak, filmezzenek, virtuálisan látogassanak el olyan helyekre, amelyek most elérhetővé váltak.

Kiss Hajnalka: – Mit tehet a szülő? Üljenek le és beszélgessenek a gyerekekkel, hogy igazán mitől válnak okossá az okos eszközök. Most valós szituációban ki lehet próbálni, mennyi jó alkalmazás van (Sulinet, Zanza-TV, Microsoft Sway, Prezi, Linoit, Google-dokumentumok, Padlet, Symballo, Coggle, Learning Apps). Fontos a diákok felelőssége és kezdeményezőképessége. Beszélgessenek a netikettről, az internetbiztonságról, és az on-line tanulásban rejlő lehetőségekről, hisz a szokatlan tanulási formának adott esetben számtalan pozitív hozadéka lehet.

Tóth Márta: – A szülőket arra kérném, hogy ebben a járványos időben alakítsanak ki a gyerekeiknek egy programot, amihez tartsák magukat. Tudjuk, hogy csak így lehet átvészelni ezt az időszakot. Legyen program a tanulásra és a szabad programokhoz is. Olvassanak többet, és kevesebbet nettezzenek. Akiknek van udvaruk, játszhatnak kinn is egy kicsit.

Zurik Mónika: – Mindenképpen hasznos egy napirend készítése, amelyet be kell tartani, és amely változatos tevékenységeket tartalmaz.

Hám Ildikó: – A gyereknek nem kell tudnia azt, hogy ő most tanul. Mindenképpen játékkal kell indítani a tanulást, és úgy kell összekapcsolni a játékot az új ismeretekkel, hogy a gyerek ne vegye észre, hogy ő már valójában nem is játszik, hanem tanul.

Köllő Angéla: – Mutassanak jó példát.

Ruff Zsófia: – A saját tapasztalatom, hogy szülőként elsősorban a féltés, az aggódás kerített hatalmába. Ha már lenyugodtunk, és ezt a nyugodtságot közvetítjük gyerekeink felé is, akkor talán törekedni kell arra, hogy valami programmal lekössük a figyelmüket. A kisebbeknek általában nagy a mozgásigényük. Sok szülő valóságos játszóteret, sportpályát alakít ki a lakásában. Nekem ez nagyon szimpatikus. A nagyobbak számára pedig nagyon fontos a közösség. Talán ha, valamit tanácsolnék az, hogy figyeljenek oda, hogy kivel barátkoznak, kitől kapnak tanácsot ebben az időszakban.

A járványnak lehetnek pozitív hozadékai is. Persze ezeket egyelőre nem tudjuk észrevenni. Talán ilyen lehet az, hogy átértékeljük az élet prioritásait. Miként vélekedik erről? Van esetleg olyasmi, amit átértékelt az utóbbi időben?

Mák Lilla: – A kézmosást! A szabad sajtó fontosságát. A gyerekeim barátságait. A színházat. És sok olyasmi van, ami eddig is fontos volt, de most nyilvánvalóbbak az ember értékrendjének az összetevői. Sokkal jobban érzem, milyen fontosak a családi kötelékek, barátságok, egy péntek esti kártyázás, a találkozások.

Csizmár Katalin: – Pozitív dolognak azt tartom, hogy több időt tudunk együtt tölteni azokkal, akik fontosak nekünk, észrevehetjük azt, ami igazán fontos az életünkben. Egy kicsit kikapcsolhatjuk a külvilágot, ápolhatjuk testünket-lelkünket. Megtehetünk olyan dolgokat, amelyekre máskor talán nem szánunk kellő időt. Én eddig is tudtam, hogy mi a legfontosabb az életemben, és ez most sem változott: a családom, a szeretteim és nem utolsó sorban az egészség, az egészségük.

Kiss Ildi Éva: – Mindenképp látom a járvány pozitív hozadékát is: örülni tudok annak, hogy a családom jól van, hogy reggel, amikor felébredek, süt a nap, este csodás a naplemente… Őszintén, Önök mikor gyönyörködtek utoljára naplementében? Ami a Földet illeti, Ő nagyon jól járt a vírussal! Lélegezni kezdett, megtisztult. Azt, amit komoly környezetvédők évek, évtizedek alatt nem tudtak elérni, azt a vírus rövid idő alatt megtette, lehet, a neve sem véletlen: korona, az mindig jelkép, és tiszteletet parancsoló. Most is megálljt parancsolt, térdre kényszerített mindnyájunkat! Szeretném hinni, hogy a Föld megtisztult annyira, hogy még egy ideig eltart a hátán.

Tyukodi Gizella: – Véleményem szerint remek alkalom adódik most a családoknak a közös otthoni programokra, több időt tölthetnek együtt, többet beszélgethetnek – mindez a mai rohanó világban sajnos nehezen kivitelezhető. Amint már említettem, én kihasználom a szabadidőt: itthoni munka, több együtt töltött idő az unokával, és igyekszem többet pihenni.

Lászlóffy Csaba Zsolt: – Mindenben meg kell találni a pozitívumot, ebben is! Lelassult az élet, és ez jó: többet tudunk figyelni magunkra, ugyanakkor egymásra is. Az empátiának, az egymás támogatásának van itt az ideje! Félre kell tenni a hatalmasra nőtt énünket, önmérsékletre kell tanítanunk magunkat, önös érdekeinket félre kell tennünk a közösség érdekében. Az élet mindig vizsgáztat, legfőképpen ebben az időszakban. Mindenki számára prioritás kell hogy legyen az egészsége megőrzése érdekében a baj megelőzése, az óvintézkedések betartása.

Kocsis Gyöngyike: – Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy túl gyorsan élünk. Gondolom, nem csak én. Sokszor már szédültem, ha belegondoltam, hogy még ide is kell menni, meg oda is. Fék! Ez nagyon kellett már az egész világnak. Egy globális fék, hogy ne rohanjunk a vesztünkbe. Sok pozitív hatása is lesz a járványnak. Csak reménykedem benne, hogy vesztességekkel nem kell számolnunk. Például az együtt töltött idő. Felértékelődnek az emberi kapcsolatok. Vagy megtanulok kenyeret sütni. Ja, és végre elérkezik a várva várt oktatási reform. Biztos vagyok benne, hogy a tanügyben most változások indulnak el, alkalmazkodunk a mai kor gyermekeihez.

Czumbil Isván: – Nekünk a határ túloldalán van egy kertes házunk, amit most nem tudunk gondozni. Sajnos lehetséges, hogy a gyümölcsfák, az udvar, minden tönkremegy. Ilyenkor jut eszünkbe, hogy nem a földi javakat kellene az első helyre rakni az életünkben, hanem a kapcsolatainkat, viszonyunkat a rokonainkhoz, barátainkhoz, és a Jóistenhez.

Nagy Tünde Katalin: – Ebben az időszakban örüljünk az együtt töltött időnek. Most csendesedjünk el, és örüljünk annak, hogy a családok együtt tudnak lenni, mert ezek ritka pillanatok. Minden negatív dologban próbáljuk megtalálni a jót.

Kiss Hajnalka: – A járvány pozitív hozadékai: igen, átértékelek folyamatosan, mindennap. Emberi törpelétünket. Reményt. Remélem, hogy Istennek még terve van velem, velünk, ezzel a világgal, nemzetünkkel. Imacselekvésre, egymás segítésére, otthonmaradásra buzdítanék mindenkit. Én is ezt teszem.

Tóth Márta: – A járvány szerintem mindenkiben átértékelést vált ki. Jobban tudjuk értékelni, hogy nem vagyunk még betegek, süt a nap, szép a természet. Elkezdtem jobban spórolni, nem dobom ki az ennivalót, mert lehet, hogy holnap nem lesz tele a bolt, nem lesz mit vásárolni. A villanyt is figyelem, hogy le legyen kapcsolva, ha nem szükséges.

Zurik Mónika: – Igen, rájöttem, hogy milyen fontos az életemben a munka, az életcélok felállítása és mindenekelőtt az egészség.

Hám Ildikó: – Pozitív hozadéka a járványnak, hogy többet van együtt a család. Több időnk van egymásra, jobban szeretjük egymást. Az utóbbi időben bebizonyosodott, hogy a legnagyobb kincs az egészségünk.

Köllő Angéla: – Jobban kell egymásra figyelni, és óvni a környezetet.

Ruff Zsófia: – Hát egyelőre nem igazán látom a pozitív hozadékát. Vészhelyzetben mindenki, persze én is, sok mindent átértékel. Főleg azt tartom fontosnak, hogy tudjuk megbecsülni azt, amink van, és örülni a pillanatnak.

Nagykároly és vidéke szintjén hiányol valamilyen intézkedést? Mire lenne szükség annak érdekében, hogy kellemesebben át tudjunk élni egy ilyen világjárványt?

Mák Lilla: – Fertőtlenítésre. És a személyi higiénia oktatására azok számára, akik ebben nem részesültek. De nem tudom, hogy ez utóbbi mekkora, emberfeletti munka lenne, talán nem most a legalkalmasabb elkezdeni szervezett formában. Ez csak egy kósza ötlet, ami nap mint nap megfogalmazódik bennem, és ehhez szakemberek kellenek. Ők tudják, hogy mire, mennyi időre és anyagi áldozatra van szükség, hogy megvalósuljon.

Csizmár Katalin: – Szerintem az emberek megfelelőképpen vannak tájékoztatva a helyzetről, a megelőzés módjáról és formáiról. Most már csak rajtunk múlik, hogy miként és milyen szinten tartjuk be ezeket a szabályokat, hogy mikor és milyen mértékben fog rajtunk is ez a vírus eluralkodni. Ha észszerűen cselekszünk és nem pánikolunk, talán könnyebben átvészeljük. Én reménykedem!

Kiss Ildi Éva: – Ez a világjárvány nem élhető át kellemesen, ez csak tudatosan élhető át, a tudatosság és a hit átsegít rajta! Üzenem a nagykárolyiaknak: vegyék komolyan a világjárványt, nem kell pánikolni, elég tudatosnak és óvatosnak lenni. És igenis tessenek jelenteni a hatóságoknak, ha valaki nem tartja be a házi karantént! Egyetemi éveim alatt sokat tanultam Makarenkóról, a nagy orosz népi tanítóról, szerinte szép szóval és bottal bizonyos esetekben többet el lehet érni, mint csak szép szóval. Ez most egy olyan eset!

Tyukodi Gizella: – Úgy gondolom, hogy helyi szinten a fertőzött országokból hazaérkezetteknek jobban oda kellene figyelniük a hatóságok által előírt szabályokra. Szigorúbban kellene ellenőrizni az otthoni karanténban lévőket, mert sajnos még most is nagyon sokan nem veszik ezt komolyan.

Lászlóffy Csaba Zsolt: – Mivel rengeteg felelőtlen, külföldről hazaérkezett ember özönlötte el városunkat is, akik fütyülnek az óvintézkedésekre, velük szemben nagyon szigorú, de inkább drasztikus intézkedéseket szorgalmaznék – és most igyekeztem szalonképesen fogalmazni. Ez az időszak nem az üdülésről, a pihenésről szól, szóval a „kellemesen átélni” kifejezés helyett inkább azt mondanám, hogy „emberként átvészelni”. Nem kell pánikolni, csak elővigyázatosnak lenni! Minden fejben dől el, szóval vigyázzon mindenki a lelki egészségére is! A jelenleg szorgalmazott óvintézkedéseket maradéktalanul mindenkinek be kell tartani! Aki erre nem mutat hajlandóságot, azzal be kell tartatni!

Kocsis Gyöngyike: – Ma is bementem az iskolába. Útközben néztem a járdákat, a zöldövezeteket. Szépek lennének, ha nem lenne rajtuk cukorkás papír, zacskó, üdítős flakon, sörös doboz, cigarettacsikk, maghéj… Én látom, hogy minden reggel végigseprik a főutcát. Büntetni kellene a szemetelőket! Pénzbírsággal vagy közmunkával! Mennyi vírus szerteszét! Amíg van mit enni az embereknek, addig viszonylag kellemesen vészelik a járványt, bár ha egy bolt sem lenne nyitva, csak akkor maradna mindenki otthon. Ha a kórház jól fel lenne készülve a betegek ellátására, az megnyugtató lenne Nagykároly és vidéke számára. Bízzunk Istenben, imádkozzunk, mert a neheze még ezután követezik!

Fülöp Andrea: – Merem remélni, hogy Nagykároly vezetősége a legmegfelelőbb intézkedéseket fogja hozni ezek után is, hogy minél könnyebben megugorjuk ezt az akadályt.

Czumbil Isván: – Szerintem nincs semmi, amit ilyenkor még meg lehetne tenni. A város vezetősége időben értesíti és figyelmezteti a lakosságot, a rendőrség és a helyi rendőrség rendszeresen járőrözik. Egyesek hiányolják az utcák fertőtlenítését, de ez szerintem hatástalan lenne ebben az esetben.

Nagy Tünde Katalin: – Most a legfontosabb az, hogy az emberek vegyenek komolyan bármilyen intézkedést. Életek múlhatnak azon, hogy mennyire vagyunk felelősségteljes polgárok. Vigyázzunk magunkra, egymásra!

Tóth Márta: – Szerintem az itteni emberek érzik, hogy baj van. Nem járnak ki, csak vásárolni. A bolt előtt is, ha szükséges, kiállják a sorukat, hogy beléphessenek oda. Ez mind a helyi, mind az országos intézkedéseknek köszönhető. Ami jól jönne szerintem a sok pánik mellett, az néhány vigasztaló szó, mert az emberek sajnos félnek ettől a helyzettől.

Zurik Mónika: – Jobban kellene ellenőrizni a szabályok betartását.

Hám Ildikó: – Intézkedések vannak szerintem, csak az emberek be kellene hogy tartsák azokat.

Köllő Angéla: – A forgalmasabb helyeket talán nem ártana fertőtleníteni.

Ruff Zsófia: – Úgy gondolom, a szükséges intézkedéseket Tasnádon is meghozták és alkalmazzák. Hogy ez elégséges lesz a későbbiekben, nem tudom. Amit viszont nem szeretek, ha hozzá nem értő személyek okoskodnak és pánikhangulatot keltenek. Hiszem, hogy hamarosan a tanárok is megtalálják a módját, hogyan oktassanak hatékonyan és végezzék a munkájukat. Az lenne jó, legalábbis szerintem, hogy amennyire erre lehetőség van és nem veszélyeztetik saját és mások egészségét, az emberek dolgozzanak és azt tegyék, amihez a legjobban értenek. És, ha tehetjük segítsünk egymásnak. Figyeljünk jobban a családra, ismerőseinkre.

A járvány diákszemmel

Világjárvány… Kezdetben azt gondoltam, a vírus „keze” nem ér el idáig. Rosszul gondoltam, hiszen itt van. Nagyon is valós, ám véleményem szerint nem érdemes pánikolni. Úgy gondolom, tudatosnak és felelősségteljesnek lenni sokkal célravezetőbb ezekben az időkben, mintsem fejvesztve felvásárolni az egész áruházat.

Hogyan éli meg egy diák a járványt? Nos, bevallom, mikor bejelentették, hogy egy hétig szünetel az oktatás, örültem, ahogy sok más diáktársam is. „Végre egy kis szabadidő, amikor utolérhetem magam” – gondoltam. Aztán az egy hétből kettő lett, aztán még több. Elkezdtünk töprengeni a többiekkel, hogyan fogják ezt az időszakot megoldani a tanárok, mikor fogjuk bepótolni az elvesztett órákat, hogyan tarthatnánk lépést a tananyaggal.

On-line tanulás… Úgy vélem, erre nem voltunk még felkészülve, sem a diákok, sem a tanárok. Mindenkinek új ez a módszer, néha kicsit zavaros is, ám minden tiszteletem a tanároké, akik mindent megtesznek azért, hogy gördülékenyen menjen az oktatás. Fokozatosan bevezetik az új módszereket, Facebook-csoportok, új platformok, virtuális jegyek és videóhívások töltik be a hagyományos tanítás helyét. Tegnap megtartottuk az első on-line kémiaóránkat, és meg kell mondanom, kellemesen csalódtam. Érdekes volt a tanárnőt a képernyőn viszontlátni, jegyzetelni és megbeszélni az adott feladatot. Mindenki pozitívan állt hozzá és együttműködő volt, így hamar elrepült az idő.

Bár az otthon tanulás sok lelkiismeretességet, szorgalmat és felelősségtudatot igényel, megvan a maga pozitív oldala: magunknak oszthatjuk be, hogy mikor és mennyit tanulunk, továbbá az órarend sokkal rugalmasabb, hiszen egyeztetünk az időpontokat illetően.

Szépen, lassan hozzászokunk a jelenlegi helyzethez, az életünket az új szabályok szerint rendezzük be. Ebben az időszakban is fel kell fedezni a pozitívumokat, a legelső és legkézenfekvőbb pedig ezek közül a rengeteg szabadidő, ami hirtelen az ölünkbe hullott. Épp itt az ideje rászánnunk magunkat olyan tevékenységekre, amiket eddig csak húztunk-halasztottunk. Találni egy új hobbit, leporolni azt a könyvet, kipróbálni egy új receptet, felvenni a kapcsolatot egy régi baráttal – persze csak interneten keresztül –, és ami a legfontosabb: időt fordítani a családunkra és magunkra. Szeretném kihozni ebből az időszakból a legtöbbet, pihenni, feltöltődni és a javamra fordítani a szabadidőt.

Ennek az időszaknak is egyszer eljön a vége, ám ahhoz be kell tartanunk az előírásokat, hiszen most a legegyszerűbb dolgot kérik tőlünk: maradjunk otthon. Nem háríthatjuk másra a felelősséget, minden ember komolyan kell hogy vegye az utasításokat, hogy minél hamarabb véget vessünk ennek a helyzetnek. Addig is: vigyázzunk egymásra és magunkra!

Antal-Juszel Ingrid Bernadett, X. osztályos diák

A fenti ankét a Nagykároly és Vidéke térségi hetilap március 26-ai lapszámában jelent volna meg. Amint hírül adtuk, a hetilap egy ideig nem jelenik meg, így itt közöljük.

 

noname