Valahol egy lány feketében jár. Arca sápadt, nem beszélhet. Hívja őt egy nap az öreg király. Hova mennél, szép leányom? Gyere hozzám!
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Tisztelt ünneplő közösség!
Julius Caesar óta minden zsarnok, diktátor és öreg király szorongva gondol a tavasz kezdetére, március idusára. Ez a forradalmak ideje. Ma sokan megemlékeztek 48-49 legfontosabb pillanatairól. Én nem a történelmi megemlékezések és költői idézetek sorát gazdagítanám. Én arról szeretnék szólni, ami számomra oly kedves, és szerintem a legfontosabb emberi érték: a szabadság. Hogyan is állunk ma, 2017. március 15-én a szabadsággal? Egyéni, emberi szabadságunkkal és magyar közösségünk szabadságával. Jól – mondják egyesek. Hangosan. Sokszor. Bővebben? Nem jól – mondjuk mi. Halkan. És kevésszer. A mi, mostani szabadságharcunknak őszinte tükörbe nézéssel kell kezdődnie. És egyenes beszéddel. Mernünk kell világosan és bátran arról beszélni, ami körülöttünk zajlik. Arról, hogy nem működik a jogállam, hogy túl sok a rossz a törvény, és azt a kevés jót sem tartják be. Arról, hogy az állam lehallgat, ahelyett, hogy meghallgatna. Arról, hogy emberek félnek dönteni, és rettegnek erről beszélni. Arról, hogy ma a zsarnok újra itt jár közöttünk – mosolygós, nem büdös a lehelete, tanult és több nyelven beszél – de attól még zsarnok. A mai szabadságharcunkban nem világosak a frontvonalak, nem mindig ismerjük fel az ellenséget, és az eszközeink sem mindig adottak a harchoz – de tévedés ne essék: ez szabadságharc. És a miénk.
Tisztelt kolozsváriak!
Ma mindenki emelt fővel beszél a forradalomról. Kitűzzük a kokárdát, elővesszük a zászlót, énekeljük a himnuszt, emlékezünk, kiállunk, pontokba szedve követelünk, megmondjuk, üzenünk, harcolunk. És ez így jó, így helyes. De ennél többre van szükség a szabadságunkért folytatott küzdelemben. Gondolkodnunk kéne, terveznünk, tanulnunk másoktól és mások hibáiból. Oda kéne egymásra figyelnünk, ne csak a saját hangunkra. Össze kéne kapaszkodnunk a munkában, nem csupán összefognunk a szlogen kedvéért. És igen, feladatot és felelősséget kell vállalnunk. Többet és mindannyian. Ne mástól várjuk a forradalmat, ne halasszuk a jövő hétre a szabadságharcot, ne más kezébe adjuk a zászlót, ne mást várjunk a színpadra.
Mert más nincs, aki ezt helyettünk megtenné. Nem érkezik felmentő sereg. Mi vagyunk csak itt. És a zsarnokság. Mert zsarnokság van ott ahol a szülőket kihallgatják, a diákoknak megtiltják, hogy iskolába iratkozzanak. Zsarnokság van ott, ahol tanáraink félnek, közösségi vezetőinket pedig félreállítják. Zsarnokság van ott, ahol megtiltják a nemzeti szimbólumaink és anyanyelvünk használatát. De zsarnokság lakozik ott is, ahol a férfi veri a nőt, ahol nem fogadják el a másként gondolkodót. Ezek ellen nem elég csupán ilyen alkalmakkor felszólalni. A zsarnokság ellen minden nap küzdenünk kell, mindannyiunknak. Csak úgy lesz szabadság. És úgy lesz szabad a gyermek, ha anyanyelvén tanulhat, és ott, ahol akar. Szabad lesz a fiatal pár, ha szabadon szerethet, és szabad lesz a család, ha szabadon dönthet. És szabad lesz a magyar ember, ha nem fél, ha tisztelik és védik jogait. Akkor leszünk szabadok, mikor nem törődünk bele abba: hogy nekünk nem szabad, és nekünk nem lehet.
Dragi concetățeni români! Astăzi, când vorbim atât de mult de idealurile revoluției, de egalitate, fraternitate și libertate – trebuie să vorbim mai aplicat, cum zicem noi ardelenii. Egalitatea înseamnă că legea e lege pentru toți indiferent de naționalitate. Fraternitate nu înseamnă izolare și conflict, dimpotrivă: înseamnă înțelegere si conviețuire. Și mai trebui să înțelegem ceva: dezideratele comunității maghiare, NU diminuează drepturile și libertățile majorității românești. Un semn clar și puternic de egalitate și fraternitate ar fi amplasarea plăcuțelor multilingve: Cluj – Kolozsvár – Klausenburg. Și cred cu tărie: o dovadă vie a libertății noastre – a tuturor clujenilor.
Kedves ünneplők!
Én azt szeretném, hogy eljöjjön az nap, amikor a szabadságot ünnepeljük, nem csupán a zsarnokság elleni harcra emlékezünk. Amikor nem kell újra és újra arra emlékeztetni magunkat, hogy mennyi még a teendőnk a szabadság eléréséért. Ma Horváth Annának is kellene itt beszélnie, ezen a színpadon, nem a bíróságon bizonyítani igazát a nemzeti ünnepen. Ez volna a normális. Mint ahogy az is rendjén való volna, hogy nemzeti ünnepünket itthon, Romániában is elismerjék és tiszteljék. Ma reggel az RMDSZ azt kezdeményezte a parlamentben benyújtott törvénytervezetében, hogy március 15. legyen hivatalosan is a magyar közösség ünnepe országunkban. Jól tudjuk, hogy ettől még közösségünk legnagyobb gondjai nem oldódnak meg egy csapásra, de sokat segíthet abban, hogy mi, magyarok, saját hazánkban jobban érezzük magunkat – tisztelve, megbecsülve, itthon.
Azoknak pedig, akik nem hisznek saját közösségünk erejében, és azoknak is, akik félnek tőlünk, csak annyit üzenek, üzenünk: A királyé nem leszek, nem leszek. De én innen nem megyek, nem megyek.
Köszönöm!
Porcsalmi Bálint; 2017. március 15-én

