Rossz hír

A hétfői nap folyamán a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal egyik alkalmazottjának pozitív lett a koronavírus tesztjének eredménye.

Első lépésben az illetővel egy irodában dolgozókat azonnal lakhelyi elkülönítésbe helyezték, míg a továbbiakban a közösen használt irodák fertőtlenítésére is sort kerítenek. Ma, kedden a megyei közegészségügyi igazgatóság szakemberei elvégzik az epidemiológiai vizsgálatot az intézményben.

„Mivel megjelent a COVID-19 fertőzés az intézményben, arra kérem a nagykárolyiakat, hogy csak halaszthatatlan ügyintézés esetén keressék fel a hivatalt, s inkább a telefonos, vagy az online módon is használható szolgáltatásokat vegyék igénybe. Amennyiben mégis személyesen jönnek a hivatalba, mindenképpen hozzanak magukkal maszkot, mert maszk nélkül senkinek nem engedélyezzük a belépést. Ugyanakkor azt is kérem, hogy tartsák be a szükséges óvintézkedéseket. Mindezek mellett több fontos megelőző intézkedést is bevezetünk az adiminsztrációs területeken tevékenykedő kollégáink védelme érdekében” – jelentette ki, Kovács Jenő.

A nagykárolyiak az alábbi táblázatban szereplő telefonszámokon intézhetik ügyeiket:

hirdeto

Közlemény