A Nagykárolyban elsajátítható sportágakkal ismerkedhettek meg az érdeklődők a “Nagykárolyi Sportnapok” elnevezésű, hat napos rendezvényen, amit első alkalommal szerveztek meg a városban. A szervezők reményei szerint, folytatják majd a kezdeményezést, hiszen az esemény hatalmas népszerűségnek örvendett.
Augusztus 6-11 között első alkalommal került megrendezésre a „Nagykárolyi Sportnapok” nevet viselő esemény, melynek elsődleges célja a sportolás népszerűsítése, illetve a városban űzhető sportok bemutatása volt. Az esemény részleteiről Timoc Florentina, a rendezvény ötletgazdája mesélt nekünk.
„Ez egy személyes kezdeményezés volt részemről, melynek megvalósításában szorosan együttműködtünk a városban található sportklubok és egyesületek vezetőivel. Így jött létre a Nagykárolyi Sportnapok nevet viselő rendezvény, melynek ez volt az első kiadása.
Ez az első olyan rendezvény, melynek során a nagykárolyiak és környékbeliek ízelítőt kaphatnak azokból a sportokból, amelyeket év közben is gyakorolhatnak, űzhetnek a városban. A 6 nap alatt betekintést nyerhettek a:
– Strongman (szervező: Fit Force, edző: Mureșan Daniel),
– mazsorettek (szervező: Nagykárolyi Diákklub, oktató: Glib Ana),
– testedzés: aerobic, pilates, Deepwork és Bodyart (szervező: Szandy Fit, edző: Virág-Szabó Andrea),
– női futball (szervező: Nagykárolyi Daliana ACS, edző: Jurj Nicușor),
– sporttánc (szervező: Lead & Follow Egyesület, oktató: Bagossy Zoltán),
– judo (szervező: Judo Master Egyesület, oktató: Pelcz Attila, Stan Traian),
– férfi futball (szervezők: Nagykárolyi Viktória, Nagykárolyi Sportiskola, Elméleti Líceum, Viitorul FC, edzők: Tabi Zsolt, Gindele Gergely, Nintaș Răzvan-Sorin),
– kosárlabda (szervező: Nagykárolyi Primo Kosárlabdaklub, edző: Timoc Florentina-Anca),
– asztalitenisz (szervezők: Nagykárolyi Sportiskola, Nagykárolyi Tapo Diákklub, Nagykárolyi Diákklub, edző: Podoba Mircea),
– airsoft (szervező: Airsoft Sportklub, oktató: Toader Alin),
– karting (szervező: Nagykárolyi Diákklub, oktató: Mille Ioan),
– karate (szervező: Nagykárolyi Sakura Sportklub, edzők: Ingrid Engber és Gheorghe Dărăban) világába.
A bemutatókra szabadtéren, a kastélykertben, illetve az azt övező területeken került sor, elsősorban azért, hogy a járókelők is felfigyeljenek rá, és ha kedvük van hozzá bármit kipróbálhassanak. A programban meghirdetett foglalkozások mellett egy Streetball bajnokság is megrendezésre került, melyben 15 csapat vett részt, a sportoló gyerekek csapatai mellett felnőtt csapatok is. Ez egy nagyon jól sikerült esemény volt, mely nagyon sok embert vonzott és megmozgatott, ami talán annak is köszönhető, hogy délután került rá sor, és többen el tudtak jönni. Emiatt arra a következtetésre jutottunk, hogy az elkövetkező alkalmakat lehet jobb lenne délután megszervezni, hiszen bár a gyerekek ráérnének délelőtt, sokukat nem tudják elhozni csak délután, mikor a szülők is ráérnek.
Összességében én elégedett vagyok, első kiadásként nagyon jól sikerült a rendezvény, sok gyermek vett részt a különböző bemutatókon. Ugyanakkor a résztvevők klubok és egyesületek is nagy érdeklődést mutattak, és nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Az esemény gördülékeny lebonyolításához nagyban hozzájárult a helyi rendőrség, illetve az önkormányzat Bogdan Georgescu és Tabi Zsolt közreműködése révén, akik a szervezési feladatok mellett biztosították a szükséges kellékeket, illetve áramot, ahol szükség volt rá. A rendezvény főtámogatói: a CBA Nord Vest Kft., amely rendelkezésünkre bocsátotta a kivetítővel rendelkező autót, mely reklámozta az eseményt, illetve az utolsó napon ezen jelentek meg az aktuális rekordok, illetve az Alconor Company Kft., amely a teljes hét alatt biztosította a vizet a résztvevők számára. Ezen kívül minden klubnak és egyesületnek voltak saját szponzorai, akik szintén részt vettek az esemény támogatásában az egyes napokon.
Ősszel, a teljes rendezvény lezárásaként újra találkozunk majd a résztvevő egyesületek és klubok vezetőivel, hogy átbeszéljük az eseményt, illetve levonjuk a tanulságokat. Én nagyon kíváncsi vagyok ugyanakkor, hogy lesznek-e ősszel olyan új növendékek az egyes kluboknál, akik ennek a rendezvénynek köszönhetően kaptak kedvet ahhoz, hogy kipróbáljanak egy adott sportot. Hiszen ez lenne az esemény elsődleges célja, hogy az emberek megismerjék az egyes sportágakat, és minél többen válasszák a sportos, egészséges életmódot.
A tapasztalatok alapján arra gondoltunk, hogy jövőre talán egy kompaktabb, rövidebb rendezvény szerencsésebb lenne, mondjuk egy hosszú hétvége, amikor a családok jobban ráérnek és együtt el tudnak jönni, hogy részt vegyenek a programokon. Arra is gondoltunk, hogy az egyes sportok népszerűsítése mellett akár versenyeket is szervezhetnénk a sportágakon belül, hiszen ez még több embert vonzana.”
Bagossy Andrea
You must be logged in to post a comment.