A zene összeköt – Ruha István Zenei Tábor Nagykárolyban

Második alkalommal került megrendezésre a Ruha István Zenei Tábor Nagykárolyban, melyet ezúttal is az Ady Endre Társaság szervezett augusztus 5-17 között. Ahogyan az elmúlt évben, idén is nagy népszerűségnek örvendett a tábor.

„Két évet küzdöttünk azért, hogy Ruha Istvánnak legyen egy szobra Nagykárolyban, míg végül sikerült megvalósítani. A szoboravató alkalmával rögtön az jutott eszembe, hogy ez csak egy esztétikai élmény, ennek nincs lelke. Márpedig szerintem mindennek lelke van, akkor pedig hogyan foguk megtölteni a Ruha István szobrot lélekkel? Ehhez a fiatalokra van szükség, hiszen az az igazi, ha a fiatalok lelke fogadja be Ruha Istvánt, aki magában hordozta a zene és a szülőföld szeretetét. Így jött az ifjúsági tábor ötlete, melyben példaképként állítjuk a résztvevők elé a kiváló hegedűművészt” osztotta meg velünk a tábor születésének történetét Tóth-Páll Miklós, az Ady Endre Társaság elnöke.

Ahogyan az elmúlt évben, idén is nagy népszerűségnek örvendett a tábor, ahová elsősorban a hegedű-, illetve a citeratudásukat fejleszteni vágyó gyermekeket, fiatalokat várták. Ahogyan azt Tóth-Páll Miklóstól megtudtuk az idei tábor fő témakörét a kárpát-medencei vallásos népénekek, népdalok és megzenésített versek képezték. A zeneoktatást a tavalyi évhez hasonlóan színvonalas szakemberek vállalták: a hegedű részen a nagy tapasztalattal rendelkező Horváth Jenő, a „100 tagú Cigányzenekar” egykori hegedűse, a citeraoktatást a már tavalyról is jól ismert Gáspár Attila, zilahi oktató, az énekórákat pedig Méhes Kati és Laczkó Tekla, a Harag György Társulat színészei tartották.

A táborban kezdő, közép és halandó szintű oktatáson vehettek részt a gyerekek, előzetes tudásuknak megfelelően. A zeneoktatás mellett ugyanakkor nagy hangsúlyt fektettek a személyiségfejlesztésre is, a különböző szabadidős programok révén lehetőség volt a kapcsolatépítésre, a szociális készségek fejlesztésére. A zenetanulás mellett így belefért a tábor idejébe a városlátogatás, a strandolás, a játszóterezés is. Mindezeken kívül egy igen különleges előadást is meghallgathattak a táborozók, Gulyás Ferencnek, a NOX együttes furulyásának köszönhetően, aki egy nagyon érdekes, interaktív előadás keretén belül a különböző hangszerek történetébe vezette be a résztvevőket. Az előadás során a gyerekek megfoghatták, kipróbálhatták a különleges hangszereket, és mindent megtudhattak azok eredetéről, elkészítéséről, illetve használatáról.

Ahogy a tavaly, idén is két koncerttel is készültek a táborozók. Az elsőre augusztus 15.-én került sor a Kalazanci Szent József Római Katolikus templomban, melynek meghívott vendége Debreczeni-Kis Helga citeraművésznő, a Fölszállott a páva népzenei és néptánc tehetségkutató döntőse volt. A koncert egyben egyfajta főhajtás a piarista atyák előtt is, akik végig támogatták Ruha Istvánt a tanulmányai során. Augusztus 17-én pedig egy újabb koncertre került sor, ezúttal a színház épülete előtt található Ruha István szobornál, ahol a tábor növendékei ismét bemutathatták a tanultakat a közönségnek.

„A tábor mellett áprilisban a Stella Maris Integrációs Központban elkezdtünk egy rendszeres oktatást is az oda járó gyermekek részére. Vettünk nekik 4 darab hegedűt, melyen azóta folyamatosan, hetente kétszer tanulnak játszani. Így próbáljuk biztosítani a tehetséges gyerekek zenei nevelését, és ezáltal a könnyebb beilleszkedését a társadalomba” tette hozzá Tóth-Páll Miklós.

Bagossy Andrea