Végleges a III. Petőfi-ünnepség és bál programterve

A Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatal támogatásával idén harmadik alkalommal szervezi meg a Petőfi ünnepséget és bált 2023. szeptember 9-én, szombaton.

A múltidéző műsor középpontjában ezúttal a költő szerelmi költészete áll majd, melynek legfőbb ihletője a Nagykárolyban megismert felesége, Szendrey Júlia volt. A műsort ezúttal is hivatásos és amatőr színészek teszik emlékezetessé. A rendezvény 19 órakor kezdődik Nagykároly fő utcáján, a Petőfi-szobor közelében, az anfiteátrumnál. Ezután a zenés-irodalmi műsor szereplői és minden jelenlévő a Kaplonyi Fúvószenekar kiséretében átvonulnak a Petőfi-bál színhelyére, az egykori Aranyszarvas fogadóba (ma Városháza). A szervezők mindenkit szeretettel várnak, és bíztatnak, hogy legyenek részesei a városi ünnepségnek.

Ugyanakkor a rendezvényt követően a hagyományos Petőfi-bál is megrendezésre kerül. A zártkörű esemény 20 órakor kezdődik a Városháza báltermében. A Petőfi bálban a talpalávalót idén is a csíkszeredai Szőcs Lőrincz és zenekara szolgáltaja. Vendégeink lesznek Magyarországról Sülyi Károly, Fodor Ottilia, Juhász Adrienn operett-és nótaénekesek, valamint Martfű és Cibakháza népdalkörének tagjai. A vacsorát a L’Art étterem szolgáltatja. Belépőkártya váltható a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesületnél (Kölcsey Ferenc utca 2. szám) munkanapokon 8 és15 óra között.

A bál keretében adják át a Nagykároly és Vidéke kulturális díjat. Idén a díjra Boros Ernő újságírót, szociológust, a lap korábbi főszerkesztőjét, Lőrincz Szilveszter zenetanárt, a Carmina Renascentia régizene együttes tagját, és Mánc Rolandot, a 120 éves múlttal rendelkező Kaplonyi Fúvószenekar vezetőjét jelölték. Szavazni a 11. oldalon található szavazócédula segítségével lehet.