Egyre gyakrabban lehet találkozni a „kapuzárási pánik” jelenséggel napjainkban. A témához kapcsolódóan egy, Békési Nóra pszichológussal készített interjút olvashatnak az alábbiakban.
– Manapság divatos kifejezés az életközépi válság, vagy hétköznapi nevén „kapuzárási pánik”, egyre többször találkozunk vele. Mennyire van jelen valóban a középkorú felnőttek életében, és van-e különbség e tekintetben nők és férfiak között?
– Ha lehet ilyet mondani, én személy szerint örülök annak, hogy az életközépi válság kifejezés egyre inkább beépül a köztudatba, elkezdjük felismerni, beszélünk róla, ezzel elég sok fizikai és pszichikai változást meg tudunk érteni, s talán könnyebben el is tudunk fogadni. Nagyon érdekes, hogy ezzel kapcsolatban az emberek többségében aktiválódik egy sztereotípia, mégpedig annak a sármos, középkorú férfinak a képe, aki a nagy családi autót kicsi sportkocsira cseréli, a feleséget egy 20-30 évvel fiatalabb barátnőre, edzőterembe kezd járni, és a teljes életmódváltás útjára lép. Tény, hogy amikor ezt a fogalmat megalkották, a ’60-as években, kizárólag férfiak életkori sajátosságának tekintették, mára azonban már tudjuk, hogy nőket és férfiakat egyaránt érint. A krízis okozta változás pedig az esetek többségében nem ennyire drasztikus, sőt, sok esetben a szűk családon kívül más nem is észleli milyen válságos időszakon megy keresztül egy adott személy.
Az életközépi válságra ma már egy normatív krízisként tekintünk, teljesen természetes, hogy jelen van az életünkben, 35 és 50 év között az emberek többségénél megnyilvánul valamilyen formában. Azt gondolom, hogy igen, valóban jelen van a középkorú felnőttek életében, viszont a tapasztalatom az, hogy mivel az átlag életkor megnőtt, így a krízis kezdete is későbbre tehető, az életünk közepe későbbre tolódott. Bár ezt az is meghatározza, hogy ki, milyen ütemben, milyen „gyorsan” éli az életét, mikor éri el egyéni fejlődése csúcsát. Azok a felnőttek akik a krízist megélik nagyon gyakran egy hegycsúcshoz hasonlítják az életüket, elérték a vágyott célt, az életük beteljesült, innen már csak a hegyről lefele lehet menni. „A” oldalról „B” oldalra léptek.
A nemek közötti különbségek kapcsán elmondható, hogy a kutatási eredményeknek köszönhetően azt már biztosan tudjuk, hogy nők és férfiak egyaránt megélik ezt a válságos időszakot, de mai napig fokozottabban tapasztaljuk férfiak esetében. Például egy nagyon érdekes észrevétel az, hogy a férfiak sok esetben ha közelednek a nyugdíjkorhatárhoz, és elképzelik a munka nélküli életüket teljesen fölöslegesnek és haszontalannak érzik magukat, míg ugyanígy egy nő, azonnal tudja, hogy nagymamaként mennyi feladata lesz, milyen boldogság lesz számára, hogy több időt tud az unokáival, gyermekeivel tölteni. A nagymama szerephez automatikusan számos feladatot hozzárendelünk, sütés, főzés, nagy közös játszások, beszélgetések, stb., de milyen feladatokat szánunk a nagytatáknak? Úgy ösztönösen, mit kapcsolunk a nagytata szerephez? Egyéntől függ, biztosan találunk minden nagytata számára feladatot és szerepet, de hiányoznak a tipikusan nagytata programok. Ezt érzik a férfiak is. Ha nagyon nyersen fogalmaznék, úgy érzik, addig hasznosak, amíg dolgoznak és pénzt keresnek. Természetesen ez nem így van. Nagyon is nagy szükség van a nagytatákra.
– Milyen jelei, „tünetei” vannak az életközépi válságnak? Mikor és hogyan jelentkezik?
– Az életközépi válság a 35 és 50 év közötti időintervallumba tehető. Tarthat ez néhány napig, de akár évekig is. Legjellemzőbb tünete a szorongás, a megkérdőjelezése mindannak amit eddig tettünk, az élet értelmének keresése, üresség érzése, motiválatlanság, céltalanság, depresszív állapot, önhibáztatás, kiégés, fásultság.
Ebben az életszakaszban egyre több veszteség érhet minket. Elveszíthetjük a szüleinket, hozzánk közel álló embereket, elveszíthetjük a munkánkat. Megtörténhet, hogy tönkremegy a házasságunk és elválunk, vagy nem válunk el, de szenvedünk egy kapcsolatban. Gyakran a gyermekek felnőtté válását követően az „üres fészek szindróma” az ami krízishelyzetet teremt. Ott találjuk magunkat egy nagy családi házban egy másik emberrel, magányosan, akivel újra egymásra kell találnunk, mert évtizedekig a gyermekek neveléséről szólt az életünk. Számtalan olyan veszteség ér minket, ami valóban válságos időket teremt. Viszont itt azért fontosnak tartom megemlíteni, hogy az életünk tele van krízisekkel és válságokkal, gondoljunk csak a koronavírusra, a háborús veszélyeztetettségre, a klíma változásra. Ezek mind mind borzasztóan szorongatóak voltak, illetve azok lehetnek ma is, de meg kellett találnunk azokat a megküzdési módokat, amelyek segítségével bizakodva tudunk tovább élni.
– Mihez tudunk kezdeni, ha életünk válságba került, hogyan tudunk kilábalni belőle?
– Azt gondolom, hogy az egyik és talán legfontosabb tennivalónk az, hogy fogadjuk el, teljesen rendben van megállni és visszatekinteni az eddigi életünkre. Teljesen rendben van átértékelni az életünket, önreflexiót végezni, és megvizsgálni mit, miért tettünk. Azzal sincs semmi gond, ha ezt követően másképp szeretnénk tovább élni. Fogadjuk el, hogy az életünk egy folyamatos változás, nem tudunk és nem is kell ellene harcolnunk. Próbáljunk meg erre az időszakra úgy tekinteni mint egy újrakezdésre. Ha elértem a vágyott céljaimat, ha úgymond mindent beteljesítettem, akkor találjak új értelmet az életemnek. Kezdjek el álmodozni, vágyakozni, a vágyakat racionalizálni és célokká alakítani, és máris ugyanott tartok mint a felnőttkor kezdetén, van előttem egy vágyott cél, már csak bele kell tennem minden nap a „munkát” ami annak eléréséhez szükséges. Mondanom sem kell, hogy ezzel máris bebiztosítottam magamnak egy hosszú életet.
Közhelyesen hangzik, de elengedhetetlen az örömmel teli élethez, hogy vegyem észre a szép és jó dolgokat, amik körülvesznek nap mint nap. Minden reggel vegyek fel magamra egy olyan képzeletbeli szemüveget, ami nagyon jól kiszűri a szépséget, a jóságot, az örömmel teli pillanatokat és éljem meg azokat.
Ha harcolunk az idő múlása ellen, ha dühösek vagyunk és dacosak, gyakran eszeveszetten kapaszkodunk mindenbe ami és aki fiatal. Nőként gyakran elkezdünk úgy öltözni mint a tinédzserek, szokatlanul furcsán, a gyerekeink szerint cikin viselkedni, férfiként elkezdünk méregdrága státusz szimbólumokat gyűjteni, testedzés függővé válni, stb.
– Mi történik akkor, ha ez a krízis megoldatlan marad? Illetve a feloldásnak milyen pozitív hatásai vannak az adott személy jövőjére nézve?
– Ha ez a krízis megoldatlan marad akkor általában tartós, esetenként mély depresszió formájában marad fenn. Ilyenkor fontos segítséget kérni. A család támogató ereje igazi csodaszernek számít, de esetenként elengedhetetlen szakember bevonása is.
Ideális esetben az életközépi válság pozitív fordulattal is járhat, az önreflexió, esetleges átértékelés egy jobb életminőség irányába terelhet minket. Az eddig megtett utunk elégedettséggel, büszkeséggel tölthet el minket. Bármilyen krízisről is beszéljünk, az mindig valamilyen változást jelent. Legtöbbször annyira megszokottan éljük az életünket, hogy csak egy erős krízis az, ami ki tud zökkenteni minket, ami megállít, sok esetben jó mélyre ledob minket, hogy aztán majd onnan felállva, az életet másképp szemlélve menjünk tovább. Ezt kell nekünk megragadnunk, a változás lehetőségét. Azt, hogy élhetünk másképp.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban
You must be logged in to post a comment.