Szavazhatunk az év emberével kapcsolatban

Az Opinie de Carei nevű internetes felület idén is igyekszik előtérbe állítani azokat a nagykárolyiakat, akik tettek valamit a városért. Ezzel kapcsolatban kaptunk olvasói levelet az egyik nevezettől. Publikáljuk, s javasoljuk Olvasóinknak, ha gondolják, szavazzanak ebben és persze a többi kategóriában.

(Jeligénk: idén ne engedjük, hogy „egyesek” helyettünk döntsenek…)

Íme, az Olvasói levél:

„Tisztelt Megyeri úr!

Próbáltam írni önnek a FB-n, de sajnos nem sikerült, a hálózat vacakol, nyilván a rossz idő miatt. Ezert e-mail-ben küldöm el a kérésemet.

Egy év szünet után, az OPINIE DE CAREI on-line portál újból meghirdette az év nagykárolyi embere elnevezésű versenyét. Ide bárki jelölhetett olyan nagykárolyi lakosokat, akik tettek valamit önkéntesen a város lakosságáért és városunk hírnevet továbbvitték. Több kategóriában lehetett jelölni, és így történt, hogy az én nevem is a jelöltek közé került.

Úgy estem ebbe bele, mint Pilátus a krédóba, tudtomon kívül.

De lássuk, hogyan merült fel az én nevem? Mit tettem URBI ET ORBI, városunk hírnevéért? Pedagógusként tapasztaltam, hogy a magyar tagozaton az utóbbi 10 évben egyre több hátrányos helyzetű roma gyerek kerül ki a kezeim közül. Napjainkban mar 99%-át ők teszik ki a magyar nyelvű osztályoknak az 1-es számú általános iskolában. A roma, illetve hátrányos helyzetű gyerekek integrálása ‘nagy divat’ lett az utóbbi időben, még a csapból is ez folyik, nem beszélve a rájuk szánt pénzről, amit a helyi, a megyei, az országos, sőt, az európai alapokból teremtenek elő. Én nagyon komolyan gondoltam az integrációt, hiszen nap mint nap találkozom ezekkel a gyerekekkel, mind az osztályomban, mind az iskolámban, és persze az utcán is. Rájöttem azonban, hogy ők a magyar nyelven kívül nem vették át tőlünk az erkölcsi normáinkat és a civilizált viselkedésünket sem, mert köztudott, hogy náluk a ‘7 év hazulról’ teljes egészében hiányzik. Felmerült bennem a kérdés, ki ezért a hibás? Talán a társadalom? Mi, Nagykároly lakosai? Teszünk mi értük valamit? Az a pár óra az iskolában elég-e, ameddig kiszakítjuk őket a bűnös környezetükből? Innen származott az ötlet, hogy megpróbáljam szinte a lehetetlent, a kultúra, a színház által próbáljam őket a jó útra téríteni. Így alakult meg a roma amatőr színjátszó csoport, a Komédiások. Feljártam Nagykároly 3 roma telepét, győzködtem a szülőket, akik közül többet is beszerveztem, hogy vegyenek részt gyerekeikkel a csapatban. Úgy gondoltam, kell írjak egy színdarabot, ami elnyeri tetszésüket és ami róluk szól, mivel ők régen is, igaz, nem ilyen nagy számaranyban, mint ma, de mégis a városunk polgárai közé tartoztak. Addig nyújtottam a Szegénylegények című tragikomédiát, míg három felvonásossá lett, és nagy meglepetésemre nagy sikernek örvendett a színházbarátok körében az ősbemutató alkalmával. Párhuzamosan a próbákkal, melyek 7 hónapot tartottak, minden alkalommal három órán át, készítettem egy dokumentumfilmet is. Ez megtekinthető a Youtube-on.

Boldog voltam, amikor megkerestek az Európai Parlamentből, és Sógor Csaba EP-képviselő meghívta a csapatot Brüsszelbe az európai roma hét alkalmából tartott rendezvényekre. Élmény volt számomra is, nem beszélve a gyerekekről, akikben tudatosult, hogy a munkájuk révén eljutottak Európa legmagasabb fórumáig, nem úgy, mint egyes családtagjaik, akik ott lopásból, koldulásból, avagy prostitúcióból tartják fenn magukat. Akkor bizonyosodott be, hogy munkám nem volt ‘pusztába kiáltott szó’! Amikor Brüsszel utcáin és terein járva, a romániai kolduló romákat látván, kik tőlük is próbáltak koldulni, ők felháborodottan és megvetően utasították el. Megértettek azt, hogy a bűnnek van alternatívája, a kemény munka, a kitartás. Mindezeket, én önkéntes alapon csináltam, nem is vártam érte fizetéseget, pedig sajnos kevés segítséget kaptam. Hogy a közmondás szavaival éljek, ‘ha már lúd, akkor legyen kövér’. Én megkérem az Önök olvasóit, hogy szavazatukkal ismerjek el, hogy én is tettem valamit a városunkért és polgáraiért.

Zárom soraim Luther Márton szavaival: Itt állok, másként nem tehetek. Úgy gondolom, talán ér annyit az én munkám is, mint a többi jelölté a szociális részlegről, elismerve azonban az ő érdemeiket is, mely városunk hírnevét és előmenetelét szolgálja, bár az én tevékenységem homlokegyenest ütközik az ő szociális tevékenységükkel.

Tisztelettel,

Kolbaszer Erzsébet,
a nagykárolyi 1. Számú Általános Iskola tanítónője”

Állva tapsoltuk a Komédiásokat címmel számoltunk be tavaly nyárelőn a megnevezett előadásról. Az alábbi képeket és felvételeket akkor készítettük.