Szép, egyre szebb a sződemeteri Kölcsey-központ. A templom belső felújítása ma is zajlott. Kora délután pihentek meg a mesteremberek, amikor is illő ünnepséget tartottak nemzeti imánk költőjének szülőfalujában annak alkalmából, hogy 196 éve ekkortájt tisztázta le a Hymnus, a’ Magyar nép zivataros századaiból című költeményét, amely azóta a himnuszunk.
Az alkalmon a szervezők nevében Pakulár István, a Tasnádi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte az egybegyűlteket, majd Forró László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület főjegyzője, valamint ifj. Tolnay István, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese emelte ki a nap — a magyar kultúra napja – jelentőségét. Szólt még az egybegyűltekhez Sződemeter polgármestere, Gheorghe Marian, illetve a házigazda tiszteletes – a sződemeteri szórvány a tasnádi gyülekezethez tartozik. Koszorúkat helyeztek el Kölcsey Ferenc szobrához, majd közösen elénekeltük nemzeti imánkat.
Szeretetvendégséget tartottak a szervezők, mégpedig első szolgálhatott ennek otthonául a központ.
You must be logged in to post a comment.