Annak alkalmából, hogy Fényi István nagykárolyi költő száz éve született, a Nagykárolyi Anziksz kis pályázatot hirdetett. Fiatalok által készített, párperces videókat vártunk. Jöttek is, és szépek, csodálatosak. Nos, megszületett a döntés is.
Feltételül szabtuk, hogy a kisfilmeknek valamilyen vonatkozásban Fényi István személyéhez vagy munkásságához kell kötődniük. Szólhatnak például egy költeményéről, vagy arról, milyen érzést kelt a fiatalokban az ő Ifjúsági himnuszát énekelni. Megszólalhatnak a filmben olyanok, akik ismerték a nagykárolyi tanárembert, tanítványai voltak, de akár kortárs költők is értelmezhetik valamely poémáját. A „pályázatunkon” nagykárolyi és vidékbeli fiatalok vehettek részt. A pályázat célja, a közösségi felület révén sokakhoz eljutó filmecske létrehozása, mely arra bírja rá a fiatalokat (örökifjakat), hogy a lokálpatriotizmus jegyében ismerjék meg Fényi István személyét, költeményeit.
A következő filmek érkeztek.
Igen átfogó, Fényi István munkásságát részletesen bemutató filmet készített a nagykárolyi Vasile Lucaciu Általános Iskola egy közössége. Különösen tetszett, amikor diákok mondták a verseket.
Egy részletes, az Ifjúsági Himnusz megzenésítésének körülményeit bemutató filmet készített a Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum egy diákja. Ez is különösen kedves film.
A kaplonyi Fényi István Általános Iskola tanulóit mozgatta meg igazán a „pályázatunk”. A győztes filmnek is egy ottani alkotást neveztünk meg, mégpedig az A jelzésűt. Gratulálunk hozzá! Holnap átadjuk a diákoknak az 500 lejnyi nyereményüket.
Egyébként mindahány részvevőnek gratulálunk, ha módunkban állna, mindannyit jutalmaznánk. A tanáraikat, szüleiket is, akik segédkeztek az elkészítésben. Különösen hálásak vagyunk az interjúalanyoknak. Jó szívvel ajánljuk Önöknek is ezeket a kisfilmeket.
Megyeri Tamás Róbert
Ui.: Egyébként nehéz volt győztest hirdetni, ennek okán Egyedi Bernadette és Egyedi Zsolt tévés szakembereknek, díjazott dokumentumfilm-készítőknek, a Magyar Televízió és a Duna TV tudósítóinak a véleményét is kikértük. Ez a döntés született, de újfent hangsúlyozzuk, mindahány „pályaművet” nagyra értékeljük.