A soviniszták körében visszatérő toposz az, hogy a magyar újságíró nem is jó újságíró, hiszen nem románul ír. De Daniela Ciută egyéb tekintetben is nagyot alakít — ismét. Csúsztat, lódít stb. Ugyan a teljesség igénye nélkül, de mégiscsak megpróbálok reagálni a vádak, rágalmak egynémelyikére, hiszen mint jelenség is érdekes lehet. Rávilágít ugyanis ez az eset is arra, miként manipulálnak a szélsőségesek.
Mindenekelőtt előveszi a szokásos kedvencét: a rövidnacis képemet. Ezeregyszer leírtam már, sőt, a kettőnk közötti perben is szó esett róla, sok-sok évvel a „közszerepet” vállalásom előtt egy szabadnapomon elmentem egy rendezvényre, mégpedig rövid nadrágban. (Ahogyan mások is voltak, mármint a fiatalok.) A nagysága rögvest lefotózott, ám a képet nem publikálta. Sőt, éveket várt a közléssel, közben ki tudja, mire használta fel. :))) Utána az történt, hogy a hivatalban vállaltam munkát, s ez igencsak felbőszítette a polgárnéi tisztségre (van ilyen?) vágyó hölgyet, s elővette a régi, több évvel azelőtt készült képeket. Hetekig címlapsztori voltam a Buletin de Careien. Utólag azért a cikksorozatáért bocsánatot kellett kérnie — erre bírósági határozat kötelezte. Aminek őkelme igencsak sajátosan tett eleget. Még egy példa arra, hogy az önmagát nagy patriótaként beállító személy a legelemibb állampolgári kötelességnek, a bírósági határozatok betartásának sem tesz eleget.
Most meg azzal dicsekszik, hogy a képek közlésével tanított meg illendően öltözködni. Passz, erre a felvetésre nem tudok érdemben reagálni. Csak úgy magunk között kérdezem, látták mostanában Danielát? Látták, miként öltözködik? Miként viselkedik egy nyilvános rendezvényen?
És jön azzal is, hogy szerinte képtelen vagyok románul írni. Nos, ez nem igaz. De mi ennek a felvetésnek az alapja? Egyáltalán miért kellene nekem mint romániai magyar újságírónak románul írnom? Hogy jön ez ide? Amúgy több cikket is olvastam, amelyekben megállapítják, számos példával illusztrálják, hogy Daniel Ciută enyhén szólva nincs tisztában a román helyesírás, a központozás stb. legelemibb szabályaival. Rendszeresen elválasztja a tőmondatokban is az alanyt és az állítmányt. És egy ilyen személy minősít másokat?! Olyan, aki egy elemista szintjén sem tud gondolatokat leírni?!
Másik felvetés: nincs felsőfokú végezettségem. Nos, én tanultam újságírást, és nem csak kineveztem magamat annak. Számos megyei, országos, más országbeli lapban publikáltam. S nem „propagandacikkeket”. Nekem ugyanis ez a szakmám. Ugye nem kíván, kedves amatőr Daniela, egy szakmabelivel szakmáról beszélni? Nem lenne fair, ha kioktatnám, hiszen ön csak egy műkedvelő, egy pozőr.
Másik érdekesség: hogy kaplonyi lakos vagyok. Ez igaz. És? Miért lényeges? Daniela sérelmezi azt is, hogy pár cikk erejéig foglalkoztam vele. Például azzal, hogy a Buletin de Carei megjelenésének évfordulója alkalmából senki a régiek, az alapítók közül nem állt vele szóba. Bulizhatott egyedül. Illetve szerinte az is sokat sejtető, hogy megnéztem, milyen csoportokban osztja meg az írásait. Hol kelti szülővárosa (rossz) hírét. Úgy vélem, hogy jellemző lehet egy felület szerkesztési politikájára az, hol, milyen írások társaságában jelentetik meg… Ezért bátorkodtam a nyilvánosság elé állni mindezzel. Mi ezzel a baj?
Másik visszatérő toposza, hogy én valótlanságokat állítok. Daniela, mondjon egy példát. Ez így általánosság. Én tudok mondani példát önnel kapcsolatban: valótlanságokat állított velem kapcsolatban. Bíróság mondta ezt ki. Bocsánatot kellett kérnie. Emlékszik? Úgy érzi, hogy annak a felszólításnak tisztességesen eleget tett?
Megyeri Tamás Róbert
