Pördüljenek a szoknyát, csattogjanak a csizmák, hiszen szüreti mulatság lesz Nagykárolyban. A nagykárolyi RMDSZ és a Nagykároly és Vidéke Kulturális Egyesület idén ismét megszervezi a hagyományos nagykárolyi szüreti felvonulást és mulatságot, a csősztalálkozót.

Október 18-án, csőszfelvonulás előzi meg a szüreti bált. A csőszök az alábbi útvonalon haladnak majd és három helyszínen mutatják be táncukat.
Útvonal: Doina utca – Kaffka Margit utca kereszteződése (amfiteátrum), Városi Színház utcája, utána a Kalazanci Szent Jószef templom előtt visszafordulnak a macskaköves (1 decembrie 1918 utca) úta, majd végig mennek a főúton a Fatima templomig, onnan pedig a Szentlélek templom felé veszik az irányt.
A vidékiek és a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tánccsoportjának táncait az amfiteátrumnák (gödörnél), a Fatimai Szűz Mária templom előtt, valamint a Szentlélek templom előtt mutatják be. A program 17:30 órakor kezdődik a gödör előtt és várhatóan 19:00 órakor fejeződik be a Szentlélek templomnál. A felvonulást követően, a mulatni vágyókat a Victoria Rendezvényházba a nagykárolyi RMDSZ szüreti báljára is várják! A talpalávalót a Galant együttes szolgáltatja.
Jegyek korlátozott számban még válthatóak a bálra.


You must be logged in to post a comment.