Hágó Attila Nándor lokálpatriótával beszélgettünk. A többi között a politikáról. Arról, hogy „sikerült felújítani őket, persze kisebb-nagyobb hibákkal. Büszkék lehetünk rájuk, hiszen a visszajelzések jók, főleg az idelátogató turistáktól vagy azoktól a nagykárolyiaktól, akik elköltöztek. Természetesen van még mit fejleszteni…”
– Miért gondolkodol azon, hogy jelöltesd magadat tanácsosnak? Miért lenne éppen rád szükség Nagykároly megyejogú város önkormányzati döntéshozó-testületében? Mi az az érték, amit képviselnél?
– Megmondom őszintén, már ezelőtt négy évvel gondolkoztam rajta, de akkor, mint utólag rájöttem, még nem voltam elég érett hozzá, nem álltam készen arra, hogy részt vegyek egy ilyen komoly döntéshozó-testületben. Idén viszont több barátom javasolta, hogy próbáljam meg, vágjak bele. Természetesen meghallgattam pro és kontra véleményeket is, valamint kikértem számomra két nagyon fontos személy véleményét, az édesanyámét és az unokatestvéremét.
Szerintem most, így közel a 35. életévemhez, több mint 10 éves kulturális munkakörben eltöltött, mondhatni sok tapasztalattal rendelkező, fiatal szakember vagyok. Már az egyetem elvégzése után elsődleges célomnak tekintettem azt, hogy hazatérjek, és itt tevékenykedjek a szülővárosomban. Rájöttem az elmúlt években, hogy jó a pálya széléről osztani az okos gondolatokat, de ha megadják a lehetőséget, hogy én is részt vegyek a csapatjátékban, amelyben lehet, hogy tenni is tudok valamit, akkor miért ne.
A városi tanácsban sok jó szakember van és volt, viszont évek óta nincs egy bölcsész, egy kultúrával, helytörténettel hivatásszerűen foglalkozó szakember, aki munkájából adódóan kicsit másképp látja ezeket a dolgokat, más módon szervez meg teszem azt egy történelmi megemlékezést, egy kulturális eseményt. Az elmúlt 10 év alatt a szakmámnak köszönhetően komoly kapcsolatrendszert építettem ki itthon és külföldön, ezeket szeretném hasznosítani. Szorosabbra fűzném például a testvérvárosi kapcsolatokat a magyarországi településekkel.
– Hogy eleve gondolkodol ezen, arra utal, hogy van elhívatottság-érzeted. Akkor mit tart vissza?
– Az elhívatottság megvolt már korábban is, ahogy azt már említettem, de féltem megtenni a kezdő lépést. Ilyenkor mindig kérdések zöme merül az emberben – jól fogom-e végezni a munkámat, megfelelő vagyok-e erre a tisztségre, illetve, hogy mit szól hozzá a közvetlen környezetem, családom, barátaim. Szabadidőm így is kevés, a munka mellett van még 2-3 klub, szervezet, melynek tagja vagyok, és persze van magánélet is, így nem lesz könnyű a jövő. Amennyiben a dolgok jól alakulnak, június 5-e után több elfoglaltságom lesz, de az elmúlt hetekben sok ötletem támadt, aminek egy részét szerintem meg tudom valósítani.
Visszatartó erő, ami gondolom másban is megfogalmazódik, és amiről beszélgettem is a jelenlegi tanácsban résztvevő barátaimmal, valamint, amit én is láttam egy két alkalommal, mikor részt vettem az üléseken, az ellenzék viselkedése. De remélem, megállom a helyemet.
– Történészként nyilván a mindennapok szürkeségétől el tudsz vonatkoztatni. A fejlődést milyen irányba terelnéd? Kérlek, sorolj fel néhány helyes, és néhány kevésbé jó olyan elképzelést, aminek a gyakorlatba ültetéséhez hozzáfogtak.
– Nagykároly, ez a közzel 20 000 lakosú partiumi mezőváros, az utóbbi 6-8 évben nagyon sok módon fejlődött, kiemelkedvén a régió hasonló települései közül, de maga mögött hagyva számos nagyobb, akár gazdaságilag fejlettebb települést is. Elég csak, ha figyelembe vesszük a Károlyi-kastély és a kastélykert, a városközpont felújítását, valamint számos más, a város gazdasági életét és infrastruktúráját szolgáló beruházás létrejöttét vagy fejlődését. Jó irányba változott a kulturális rendezvények szervezése (pl. elmaradt a balkáni hangulatú városnapok), változatosabbak és több is van belőlük, sokkal többen vannak jelen a rendezvényeken, mint mondjuk 7-8 évvel ezelőtt.
Azonban mint bárhol máshol, itt is akadnak, olyan dolgok, problémák, melyeken változtatni kell, amely fejlesztésre vagy átalakításra szorul.
Mindent összevetve megújult szépen a városközpont, azonban van néhány olyan apró dolog, ami fölött elsiklottak, nem mondom, hogy szándékosan, de a hiányát mégis érezzük. Említhetném itt a kastélykertben elhelyezett táblákat, melyek csak román nyelvűek, holott a városba érkező turisták zömében Magyarországról jönnek, és így nekik az a szöveg nem mond semmit. Ugyanakkor hiányosságok közzé sorolnám azt, hogy a turisták nem minden esetben vannak megfelelően tájékoztatva a lehetőségekről, de ezeknek a dolgoknak a megoldása már folyamatban van, és idén már jobban fog működni.
A parkolási problémát említeném még a városközpontban, mely az ún. „amfiteátrum” vagy „gödör” kialakításával kissé problémássá vált, de szerintem ennek megoldása, némi befektetéssel kivitelezhető lenne. Ötletem van a megoldásra, ha lehetőségem lesz, javasolni fogom.
– A Romániai Magyar Demokrata Szövetség „újratervezésre” szorul. A legutóbbi kongresszus el is határozta ezt. Ifjúsági szervezetben régóta aktív vagy. Miként alakítanád át a nagyobbik szervezetet?
– 2009-óta vagyok elnökségi tagja a nagykárolyi Magyar Ifjúsági Kezdeményezésnek, illetve 2013 óta alelnöke is, amelybe egy ismerősöm javaslatára léptem be. Vonakodtam kissé, mert a politikai életben való rézvétel nem feltétlenül vonzott, viszont tenni akartam valamit, hogy az ifjúságot megmozgassuk valamivel. Valljuk be őszintén, ez nem egy egyszerű feladat. Hiszen nem könnyű egy mai középiskolást kimozdítani, mások az érdeklődési körök, az értékrendek, más a tanulás és mások a követelmények most, mint a 90-es évek második felében volt, mikor én koptattam az iskola padjait.
Átalakításra, változásra mindig is szükség volt. Ez a történelem, a fejlődés mozgatórugója, ezek a dolgok előbb vagy utóbb bekövetkeznek minden szervezet életében, hol így, hol úgy. Mit változtatnék én? Nem könnyű kérdés, hiszen még kezdő szintűnek érzem magam a politika terén, viszont mint külső szemlélő, és a munkám miatt több RMDSZ-taggal kapcsolatban levő ember természetesen vannak elképzeléseim.
Több párbeszédre lenne szükség az egyszerű hétköznapi emberekkel, teszem azt lakossági fórumok egy-egy beruházás ideje alatt, amin ha részt vesznek, tájékoztatást kaphatnak. Más kérdés, hogy lehet, sokan nem jönnének el és nem kérdeznének, de a lehetőséget meg kell nekik adni. Megvalósítható lenne az is, hogy a városi tanács tagjai hetente egymást váltva fogadnák az embereket és meghallgatnák őket, két hónapban egyszer kerülne sorra ugyanaz a tanácsos két óra beszélgetésre, szerintem nem lenne megerőltető senkinek.
A fiatalok részéről van igény arra, hogy találkozzanak a város vezetőivel (polgármester, tanácsosok), hogy elmondják, mit szeretnének. Volt már erre példa, el tudtak érni néhány dolgot. Be kellene újra vezetni. Ugyanakkor kevés az az esemény, amin jelen vannak a tanácstagok, ha ők nem jönnek, hogy várható el a hétköznap emberétől?
– Békés és további fejlődést ajánl a lakosok figyelmébe a jelenlegi városvezetőség. Ugyan a mindennapokban békés város Nagykároly, ám néhányan törekszenek a feszültségkeltésre. Miként vélekedsz erről? A fejlődés kapcsán pedig, kérlek, szólj arról, hogy az elmúlt négy évben megvalósultak közül hozzád melyik áll közelebb: a megújult korzó, a színház, a kastélykert, az új városháza, a művelődési központ?
– Városunk több százéves multikulturalitásra tekint vissza. Elég, ha bele gondolunk abba, hogy már Károlyi Sándor idejében magyarok, románok, svábok, zsidók, romák, szerbek és ukránok éltek együtt békésen a városban, tehát elégé vegyes kép volt etnikailag és felekezetileg egyaránt. Amennyiben problémák adódtak, a gróf elköltöztette a problémás elemeket. Természetesen ez az út ma már nem járható, meg kell próbálni túllépni a másik fél szándékos feszültségkeltésén és oda kell figyelni arra, hogy mit és hol olvasunk, honnan tájékozódunk az aktuális városi hírekről, eseményekről. Nem minden esetben egy sajtóorgánum vagy egy közösségi oldal közli az igazat. Merjük megkérdezni a forrást, ha van rá módunk és lehetőségünk. Sajnos itt egyesek csak beszélnek a békésségről, de pont ellene tesznek és ezzel minkét félnek ártanak, régi barátságok mehetnek így tönkre. Persze láttam pozitív példát is egy partiumi kisvárosban, ahol megfér egymás mellett a polgármesteri hivatal homlokzatán a román, magyar, az uniós és a városzászló, itt magyar a városvezető és szerb az alpolgármester, a lakosság pedig eléggé vegyes.
A kérdésben felsorolt épületek, nekem mint régésznek és kultúrával foglalkozó embernek rendkívül fontosak, örülök, hogy sikerült felújítani őket, persze kisebb-nagyobb hibákkal. Büszkék lehetünk rájuk, hiszen a visszajelzések jók, főleg az idelátogató turistáktól vagy azoktól a nagykárolyiaktól, akik elköltöztek innen. Természetesen van még mit fejleszteni, remélem, hogy részt tudok venni benne.
Megyeri Tamás Róbert
