Az adventi időszak az elcsendesedésről, a lelki béke megtalálásáról kellene szóljon, de sajnos a mai rohanó világban egyre kevesebb idő jut ilyesmire. Az adventi várkozásról és a karácsonyi emlékekről beszélgettünk Buchmüller Boglárkával.

– Számodra mit jelent az advent?
– Az Advent mindenképpen egy lehetőség számomra, és számodra is kedves Olvasó, hogy valami történjen ott a belső szobában, amit Sziénai Szent Katalin oly szépen megfogalmaz, hogy az embernek szüksége van arra, hogy időnként befelé forduljon, időt töltsön a lelke kuckójában, vagyis egyszerűen, hogy elcsendesedjen. Ez a felhívás, hogy válaszoljak ezekre a kérdésekre titeket is inspirálva, ráébresztett arra, hogy mennyire elhalasztottam megragadni ezeket a lehetőségeket, és, hogy eddig mennyire végigrohantam ezen az Adventen, bár annyira vágytam végig arra, hogy kicsit megálljak, és csak létezzem Isten szeretetében.
Néhány rokon gyermek a szobámat csak úgy nevezi, hogy a „Bogica kuckója”, ami igen otthonosnak, melegnek, hívogatónak és kedvesnek hangzik, ahol az ember egy takaróba burkolózva melengedhet a hideg téli napokon, de rá kell döbbenjek arra, hogy ez a hely a lelki szobám metaforája is lehet, egy olyan hellyé, ahol az Isten átmelengető szeretetével szembesülhetek a sötétebb napokon.
– Hogyan készülsz lélekben a Megváltó születésére?
– Bár csak csekély számú Roráte-misén vettem részt az idei téli hajnalokon, valahogy számomra nincs Advent nélkülük. Van abban valami hangulatos, ahogy az ember korán felkel, hogy még napfelkelte előtt részt vegyen ezeken a különleges Szentmiséken, amelyeken olyan liturgikus énekek hangzanak el, amelyek máskor nem. Ezzel csak azt akarom hangsúlyozni, hogy a Roráte valahogy kizökkent az egyhangúságból, és valami különleges színnel festi meg a szürke téli napokat.
Visszatérve az Adventre, arra gondoltam, hogy ez a várakozás időszaka, és a fiatalok számára, a mi számunkra, a felnőtté válást is jelentheti, hiszen ez a folyamat annyi vágyat rejt magában, amelyekre titkon oly nagyon várakozunk. De talán ilyenkor is jó megtalálni azt, hogy mit tehetünk most azért, hogy közelebb kerüljünk ahhoz, akivé válni szeretnénk. Én mostanában egy modern formájú, litánia-szerű imát szoktam elmondani, ami mindig kicsit rá is ébreszt, hogy bizony még sok terület van az életemben, ahol fejlődnöm kell, ez a „Litany of Feminine Maturity” (https://www.endowgroups.org/litany-of-feminine-maturity/). Ahogy a címéből is látszik, inkább fiatalabb és idősebb hölgyeknek tudom ajánlani.
– Szerinted miért fontos, hogy a fiatal generációi is észrevegye a külsőségek mellett az ünnep valódi értékét?
– Szerintem a fiatalabb generáció sokkal mélyebben éli meg az élete eseményeit, mint ahogy sokszor leírják őket. Inkább csak teret kell nekik adnunk, nyíltak kell legyünk feléjük. Ha pedig azt látják, hogy mi hiteles módon a lelkiek felé is fordulunk, akkor szerintem csatlakozni fognak. Szerintem ők ezt keresik; az önmagát felvállaló hitelességet, ami nem a külsőségekre hagyatkozik.
– Meséld el kérlek egy kedves karácsonyi történetedet.
– A Karácsony számomra mindig kicsit a gyermekkorom nosztalgiája is. Emlékszem, hogy mindig azt vártam, hogy csengessen már az Angyalka, hogy bemehessünk a szobába, ahol a finom ételek, és persze az ajándékok voltak. De milyen jó volt a várakozás is, amit a családdal egy közösségben töltöttünk el. Mostmár ennek is egyre jobban látom az értelmét. És, persze, nincs Karácsony „Mennyből az angyal” nélkül. Ezeket a hagyományokat majd a saját, kis családomban is folytatni szeretném.
Szolomájer-Lang Gyopárka
Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban


You must be logged in to post a comment.