Ismét Nagykárolyban fog énekelni Tamás Gábor. A Magyar Kultúra Lovagja, olyan közismert dalok előadója, mint az Ó, Erdély szép hazám vagy A Dónáth úton nyílnak már az orgonák november 19-én 18 órai kezdéssel tart koncertet a Szent László Közösségi Házban.
Játsszuk el újra! címmel jubileumi lemezbemutató koncertturnét tart az énekesművész szerte Erdélyben-Partiumban, és ennek keretében lép fel Nagykárolyban.
Két éve koncertezett legutóbb ebben a számára is oly kedves városban, akkortájt beszélgettönk vele. Elmondta, hogy igen korán jelentkezett az énekléshez való adottsága. Már kisfiúként dalolt az óvodában, az iskolában. Rendre olyan szerepekkel bízták meg, melyekben énekelnie kellett. Már akkoriban nagyon szerette, élvezte a színpadot.
A fordulópontot, azaz az éneklés felé való elköteleződést az jelentette, hogy a kolozsvári zeneiskola padjaiból a kincses város román, illetve magyar operájának gyerekkórusába beválasztották. Kis idő elteltével szólót is énekelhetett. Mint hangoztatta beszélgetésünk alkalmával, tulajdonképpen akkor alapozódott meg az is, hogy rövidesen ismét Nagykárolyban énekelhet. „Ott tanítottak meg helyesen énekelni, színpadra kiállni, szerepelni. 19 éves koromig klasszikus zenét énekeltem, aztán a zeneakadémián persze a társaim rábeszéltek, hogy vegyek részt a temesvári országos táncdalfesztiválon, amit neves román énekesek előtt megnyertem, és ez jelentette a váltást, azaz a könnyűzenére való átértést”. Az új „környezetre” hamar ráérzett: számos fesztiválon vett részt, és bizony azokat rendszerint megnyerte, és később jöttek a saját dalok is: Gyöngéden ölelj át és ringass szerelem, Dónáth úti orgonák…
Az előző esztendőben 62 fellépése volt – szembesítettük a honlapján fellelhető információval. Nagy öröm ez neki – tisztázta. Annál inkább is örvend mindennek, mert – mint magyarázta – szenved a szakma. A gazdasági válság miatt egyre kevesebb rendezvényt szerveznek, mind kevesebb a fellépési lehetőség. Amúgy a tavalyihoz hasonlítható a 2013-as éve is a fellépések szempontjából. Jó 50–60 alkalommal örvendeztette meg, andalította el a közönségét. Az év egyébként abban a tekintetben is különleges volt számára, hogy három világrészen turnézott: „áprilisban ausztráliai turnémat jártam, most tértem vissza, november 26-án az Egyesült Államokbeli koncert-turnémról és most indul a várva várt Észak-erdélyi fellépéssorozat.
Tamás Gábor nem először fog Nagykárolyban énekelni. Még ifjúemberként több alkalommal is zenélt a Kastélylakókkal. „Csodálatos emlékeket ápolok arról az időszakról.”
You must be logged in to post a comment.