Felelősség az írástudás. Ráadásul a Facebook és/vagy az Apple tulaja nem osztja szét a vagyonát. Azonban ciki ezt minden nap elmondani. Ugyan ki írja meg minden nap azt, hogy a migránsok jó része nem erőszakolja meg a feleségünket? Vagy azt, hogy Merkelné őnagysága tényleg báb. Ezért két „titkosember” formabontó kommentár-interjúkat készít. Témákról traccsolnak, amolyan ‘játsszák az agyukat’ formában. Az első részben (hogy lesz-e második, nem biztos) a lokálpatriotizmust, az írástudók felelősségét, a pénzt, meg ilyeneket hoznak szóba.
Az alábbi beszélgetés félig fiktív, megrendezett, azaz csak részben spontán. Trágár szavakat is tartalmaz, továbbá kendőzetlenül őszinte (helyenként). Kérjük, csak akkor olvassa el, amennyiben a sorok között a lényeget ki tudja hámozni. Ha nem, hát nem, semmiképpen sem megbántani akarunk valakit, sem megsérteni, sem egyéb célunk nincs (illetve van, de azt nem áruljuk el).
– Amúgy, bazd ki, ha már valaki tud írni, miért csak országos, meg erdélyi, meg ilyen helyeken közöl. Lokálpatriotizmusról tetszett hallani? wink hangulatjel.
– Tudod te mennyit fizet az országos lap egy kritikáért? :))
– Leszarom, ne a pénzért írj! Illetve ne csak azért. És tudod, hogy igazam van.
– Nem csak azért írok, és tudom, hogy igazad van.
– Okay. (Hozzátartozik, ha tudnék, én is írnék az országosnak, és a taccsról könnyű kekeckedni.)
– Csak ez a helyi dolog nekem ilyen furcsa, mert csak cirkusz lenne, ha elmondanám az őszinte véleményemet…
– És? Valahol nem az a feladata az írástudónak, hogy jól megveresse magát?
– Nem kell nekem a cirkusz, meg a figyelem, csak szépen csendben éldegéljek itt. Jaj, én nem akarom megveretni magam… Gyáva vagyok – smile hangulatjel.
– Előbb-utóbb ifj. Színész is elkap, ha azt írod róla, hogy profi. Én ittam már vele, és ő még mindig úgy tudja, hogy akár ’90-ben, a nőcik elájulnak tőle.
– Hát, lehet Váradra nem kellene menjek mostanában…
– Pedig tulajdonképpen Nagyvárad is Nagykároly. Akárcsak Udvarhely… Mindegy. Izé, le a kalappal, szép és jó, és profi, csak olyan ‘win to win’ helyzet. Ha érted. Ha valaki tud írni, és nem is olyan hülye, mint ahogy kinéz, illetve viselkedik, akkor lehet ilyet írni a váradi udemere félprofi társulatáról, de az a kérdés, hogy akkor is, ha rájössz majd, hogy a váradiak is károlyiak, ők is járnak a Buffalóba, nos, akkor is írsz majd ilyeneket? (Csak nem álltam meg, hogy ne kötekedjek, pedig tényleg nem ez a célom, szar napjaim vannak, sorry.)
– Nézd, a mostani Helikonban a Spot Társulat előadásáról írtam, és nem feltétlenül jót. Szóval… Nem biztos, hogy talál a kritikád.
– Áh, azt én nem olvastam, én kapjonyi vagyok (újabban).
– Az is ugyanaz, mint Károly, meg Várad.
– Nem is! Egyre inkább tudom – frown hangulatjel.
– De muszáj elhitetni magunkkal.
– Izé, ez a beszélgetés, kivonatosan, úgy, hogy előtte átolvasod, nem jelenthet meg jegyzet-interjúként az Anzikszon? Akár név nélkül, nem a személyed, a személyem a lényeg, hanem az, hogy a selejt marad helyben, míg a Kovács Petikék elhúznak a picsába. Pedig Kolozsvár se jobb, mint Kálmánd.
– Gyere, csináljunk egy beszélgetést. Nem interjút, hanem egy beszélgetés-jegyzet formájában. Hm? Több témában is akár. Mint régen, a kávé mellett, mikor a konzervatív meg a szélsőbalos megbeszélték a világ dolgait :))
– Ennek a lokálizének az a feladata, hogy elhitesse velük, hogy a nem jobb jobb? Egyébként én bármikor benne vagyok, tudod.
– Én már nem vagyok lokálizé, pont a csalódások miatt…
– De ez a beszélgetés mehet?
– Világosabbá kellene tenni…