Nagykároly története 1.

Régészeti kutatások Nagykároly területén. dr. Hágó Attila Nándor nagykárolyi régész-történész foglalta össze nekünk a város történetét. A sorozat első részével szolgálunk ez alkalommal.

Az átlagember számára a tudományos kutatással foglalkozó szakember mindig „csodabogárnak” számít, attól függetlenül, hogy az illető személy fizikus, orvos, matematikus vagy történetesen régész-helytörténész. Valljuk be őszintén, sokan úgy gondolják, hogy teljesen felesleges cserepeket, csontokat vagy más tárgyakat összegyűjteni és ezeket különböző múzeumokban, tájházakban vagy iskolai gyűjteményekben tárolni és bemutatni. Pedig, ha jobban belegondolunk, minden tárgy egy-egy fontos információt tartalmazhat, akár egy olyan korszakról is, amiről nem léteztek írásos dokumentum egy település vagy egy adott népesség életére, múltjára vonatkozólag. Ezzel a tanulmánnyal néhány olyan fontos várostörténeti adatra szeretnénk felhívni a figyelmet, melyek a régészet segítsége nélkül nem válhattak volna ismerté és így nem szolgálhattak volna újabb információkkal városunk múltjára vonatkozólag.

Amikor Nagykároly város történetéről esik szó, a legtöbb embernek a nagykárolyi gróf Károlyi család, a kastély, a templomok építéstörténete vagy az első okleveles említések jutnak eszébe. Azonban minden település történetében, legyen az egy jelentéktelennek tűnő kisváros vagy töltsön be fontos szerepet a régióban vagy a nagyvilágban (Athén, Memphisz, Róma, Bizánc stb.) fontos értékkel bírnak a földben rejlő régészeti leletei is.

Mielőtt rátérnénk a városunk területén előkerült régészeti leletek ismertetésére, fontosnak tartom néhány alapvető, az élethez szükséges létfontosságú feltétel meglétére való rávilágítást. Hajlamosak vagyunk arra, hogy a régmúlt emberét, az „ősembert”, mintegy primitív lénynek tekinteni, aki ruhátlanul járt-kelt, földalatti üregben élt, nem sok eszközt használt, valamint nem ismerte az őt körülvevő természetet. Azonban, ha túllépünk ezen az általánosan használt sztereotípián és elgondolkozzunk, azon hogy milyen feltételek szükségesek az élethez, a létfenntartáshoz, akkor rádöbbenünk, hogy ezek az emberek sokkal gyakorlatiasabbak voltak, mint mi, és jobban megválasztották az életterüket, mint a ma embere.

Az első és legfontosabb a település helyszínének a kiválasztása volt, hiszen megfelelő közelségben kellett, hogy legyen a víz, a megművelhető terület, az erdő (házépítésnek és tűzifának), a legelő és olyan minőségű agyag, amiből edényeket lehetett készíteni a közösség számára. A települések nagy része ezért az őskor folyamán a patakok, folyók kisebb-nagyobb teraszán, az elöntéses területen kívül épültek, lehetőleg szélvédett helyen, vagy pedig az uralkodó széljárásnak megfelelően építették meg házaikat, a melléképületeket és az állatoknak szánt karámokat. Más helyeken is találkozhatunk tavak partján megtelepedett népesség nyomaival, vagy hegyvidéki telepekkel, de ezek a legtöbb esetben csak időszakosak voltak, vadászat, halászat, gyűjtögetés, nyersanyag kitermelés (kő, obszidián, arany, só stb.) miatt használták őket.

Sokan és gyakran kérdezik, hogy a régészszakember honnan tudja azt, hogy hol kell ásni, és egy másik gyakori kérdés a legtöbb esetben azt tudakolja, hogy találtunk-e valamit. Az őskori települések lokalizálásában segítséget nyújt a határnevek vizsgálata (Cserepes, Kincsverem, Halom, Királyföld stb.), hiszen ezek beszélő nevekként sejtetik, hogy a föld esetleg régészeti leletet rejthet. Egy másik fontos információ birtokába juthatunk a régi térképek vizsgálatával. Az első katonai felmérés (II. József-féle térkép), amely a XVIII. század második felében készült, felmérte az Osztrák Birodalom teljes területét. Mivel ezek a felmérések a vízszabályozási és az erdőritkítási munkálatok megkezdése előtt készültek, nagyszerűen lehet lokalizálni az őskori települések helyét, illetve azt, hogy mely területeken biztosan nem voltak őskori lakóhelyek.

A mai Nagykároly belterületén több kisebb-nagyobb patak folyt keresztül (Sárosvölgy, Papírgyár pataka, Bödör-völgy). Az új szőlőkből (Teremi úti új telepítés) a mai Szőlő úton át a Sárosvölgy, illetve a Nagy utca (ma Petőfi Sándor) úton keresztül a Vizi utca (ma Tudor Vladimirescu), Nicolae Iorga, a mai állomás, a volt öntöde (F. I. U. T.) irányába a Papírgyár pataka. Az összes őskori régészeti vonatkozású lelet a már említett patakok teraszairól került elő, véletlenszerűen vagy építkezési munkálatok során. A város központi részéről (egyelőre) hiányoznak az őskori leletek, ez több okkal is magyarázható. A városnak ez a része, jóval alacsonyabban fekszik a külső területek tengerszint feletti magasságánál és ebből kifolyólag, nem lehetett alkalmas a közösségek megtelepedésére. A másik ok technikai jellegű. A városközpontban nem volt lehetőség arra, hogy nagyobb felületen és nagy mélységig lejutó építkezési munkálatok zajlódjanak, így a legtöbb esetben nem sikerült lejutni az őskori rétegekig. Ezek alkalmával leginkább a XVIII-XIX. századi rétegeket bolygatták meg, ritkább esetekben ástak le ettől mélyebbre, a középkori rétegig. A városok beépítése miatt a legtöbb esetben ezek a nagy felületet érintő feltárások nem jöhetnek létre.

Kronológiai (időrendi) sorrendben haladva a város területén előkerülő legkorábbi leletek a neolitikum korszakába sorolhatók. A régészetben kevésbé járatos olvasók kedvéért talán nem árt az alapfogalmak tisztázásával kezdeni a kutatástörténeti bevezetőt. A neolitikum szó újkőkort jelent, azaz a kőkor újabb szakaszát jelöli. Naptári (kalibrált radiokarbon) dátumokkal mérve, ez az ie. 10- 5. évezred közötti időszakot öleli fel Eurázsia területén. Az állatok és növények domesztikációja a Közel-Keleten ment végbe az ie. 10 évezredben, majd ez az ismeret innen sugárzott szét a kerámiaművességgel, a csiszolt kőeszközök készítésével és a tartós megtelepedést mutató, korai földműves falvak elterjedésével egyidejűleg. Az őskőkor, valamint az ezt követő középső kőkor (mezolitikum) szegényesnek mondható, csont, kagyló és kő leletanyagához képest, az újkőkori leletek jelentős minőségi változásokat és szinte robbanásszerű mennyiségi növekedést mutatnak. Az agyagfalú házak omladékai, de még inkább a jellegzetes díszű, agyagból készült edénytöredékek, szinte beborítják a lelőhelyek, a hajdani újkőkori települések területét. A települések közelében kezdetben még nem jelölve, de később jól elkülönítve megjelennek az első temetők is. Az elhunytakat zsugorított, néha nyújtott testhelyzetben, mellékletekkel (edények, ékszerek, tárgyak) helyezték el a sírgödörbe.

Jelentős mérföldkő volt a növények háziasítása és a különböző kultúrnövények megjelenése. Ekkor jelenik meg a különböző gabonafajok, így a konkoly, az alakor, a rozsnok, a tönköly, de jelen volt az árpa, a len és a gyékény is, valamint a köles, a ligeti szőlő és a lencse. Ezek a régészeti ásatások során szénült magként, vagy a paticsokban (kiégett tapasztás) lenyomataként jelentkezett. Ugyancsak fontos lépcsőfokot jelentet az ugyanebben az időszakban végbemenő állatfajok szelídítése és háziasítása, mely során kialakult az állatok tenyésztése, illetve a másodlagos termékek (bőr, csont, szarú, gyapjú, tej) előállítása. A legkorábban háziasított állatok közé tartozott a kutya, a teve, a juh, a kecske, a sertés, a szarvasmarha.

Az ie. 7. évezredben Délkelet-Európában is megjelentek az első neolit települések, majd a 6. évezredtől kezdve ezek már megtalálhatók a Kárpát-medence és Közép-Európa területén is. Ami a Kárpát-medencét illeti, ez a térség rendkívül jó adottságokkal bír a neolitizáció vizsgálatát illetően is, hiszen a balkáni korai neolitikum északi határterülete az ie. 6. évezredben éppen itt húzódott.

A város területén előkerült, ebbe az időszakba keltezhető régészeti leletek a középső neolitikumi ún. Piskolt-csoport második fejlődési fázisába, az 5. évezred középső szakaszába keltezhető. A leletanyag (kerámia töredékek, patics, obszidián szilánkok, kőeszközök) az 1980-as évek végén, pinceásás során került elő az Esenin utca 2. szám alól. A régészeti leletmentést dr. Németi János irányította, a leltek előbb az 1-es számú általános iskola régészeti-történelmi gyűjteményébe kerültek, majd a rendszerváltás után, a nagykárolyi múzeumba. A két szemétgödörből származó leletanyag főképpen a régészeti csoportra jellemző fekete színű festékanyaggal (bitumen, vagy nyírfa kéreg szurok) díszített különböző edénytöredékekből, valamint néhány obszidián (vulkanikus üveg) szilánkból és kőeszköztöredékből állt. A 2000-es évek első felében gázbevezetési munkálatok során, a ház szomszédságában újabb régészeti objektumok (szemétgödrök) kerültek elő, melyek a pinceásás során előkerült leletanyaggal megegyező korszakba sorolhatók. A Szőlő utca és az Esenin utca kereszteződésében elhelyezkedő ház udvaráról egy téglavörös színű edénytöredék, valamit egy trapéz alakú csiszolt kőbalta látott napvilágot. A fentiekben felsorolt leletek azt bizonyítják, hogy ezen a területen az i. e. 5. évezredben egy neolitikus település lehetett.

A csiszolt kőkorszak egy későbbi időszakába sorolhatók azok a kerámiatöredékek – egy szépen megmunkált nyéllyukkal ellátott, ovális alakú csiszolt kőbalta, valamint egy átfúrt agyagnehezék –, amelyek az állomás környékéről kerültek elő és adományként lettek részei a Nagykárolyi Városi Múzeum gyűjteményének. A konzervgyár, valamint a város más külső területeiről is kerültek elő kerámiatöredékek, ezek szintén a késő neolitikumba sorolhatók.

Időrendi sorrendben haladva a következő korszak, amelyekből származó régészeti leletekkel rendelkezünk Nagykároly területéről a bronzkor időszaka. Ennek az ie. 2400-800 közötti időszakot felölelő régészeti korszaknak a művelői, ahogy a neve is mutatja, már megmunkálták a fémet is. Ebből az anyagból számos használati tárgy (tű, lyukasztó, kés), ékszer (csüngők, lánc, gyűrű, karperec) vagy pedig fegyver (kard, csákány, balta, kés, sisak) készült. Az esetek többségében ezek a bronztárgyak kincsleletként (ún. bronzdepóként) kerülnek elő, melyet az illető népesség különböző okok miatt (rituális, avagy támadás miatti elrejtés) ásott el a földbe, általában a településeken kívül, a szántásra használt területen vagy egy speciális helyen (tavak medre, magaslatok, sziklapárkányok stb.). Ezek a leletek a néhány darabos mennyiségtől kezdve a több száz tárgyat tartalmazó leletekig terjedhettek. A tárgyak típusát tekintve is lehettek egyneműek (ugyanolyan tárgyak voltak benne: pl. ékszer vagy fegyver) vagy több tárgytípus (pl. fegyver, ékszer, használati tárgy). A tárgyakat kőből vagy agyagból készített öntőformák segítségével készítették el és akár több generáción át is használhatták őket.

Egy ilyen depónak lehetett a része az a tüskés-korongos bronz csákány is mely kertrendezési munkálatok során került elő az egykori Tisztviselő telep (ma Nicolae Iorga utca) egyik házának a kertjéből és a tulajdonos adományaként gazdagította múzeum gyűjteményét. Az ilyen bronzcsákányok eléggé elterjedtek voltak ebben az időszakban és használták őket fegyverként, valamint státuszszimbólumként is. Félelmetes fegyverek lehettek, hiszen a nagykárolyi múzeum gyűjteményében található bronzsisakon keletkezett lyuk minden valószínűség szerint egy ilyen csákánnyal mért ütéstől keletkezhetett.

Könyvészet:

Bader T., Epoca bronzilui în nord-vestul Transilvaniei- Cultura pretracică şi tracică, Bucureşti 1978.

Bartosiewicz L.. Régenvolt háziállatok, Budapest 2006.

Domboróczki L., A Körös-kultúra északi elterjedési határának problematikája a Tiszaszőlős-Domaháza-pusztán végzett ásatás eredményeinek fényében, in AM, 2005/2, 5-15.

Domboróczki L., A neolitikum kutatásának újabb eredményei Heves megyében (1994-2003), Füzesabonyi Könyvtárbaráti Társulás Közművelődési Egyesület, Füzesabony, 2006, 50-61.

Gyulai F., Archaeobotanika. A kultúrnövények története a Kárpát-medencében a régészeti- növénytani viszgálatok alapján, Budapest, 2001.

Hágó A. N., Descoperiri din neoliticul dezvoltat şi târziu din zona Careiului (jud. Satu-Mare), Marisia, XXIX, 2009.

Hágó A. N., Asezarea neolitica târzie de la Carei-Kozárd (jud. Satu Mare). The Late Neolithic settlement of Carei-Kozard, StComSM, XXVII/1, 2011, 5-23.

Iercoşan N., Noi descoperiri arheologice în zona Carei, Satu-Mare, StCom, VII-VIII, 1986-87, 139-158.

Jakucs J., A középső neolit festett kerámia kutatása ÉK-Magyarországon, ÉNy-Romániában, K-Szlovákiában és Kárpátalján. Új eredmények és problémák. Diplomamunka, Szegedi Tudományegyetem, Szeged, 2010.

Magyar régészet az ezredfordulón (Szerk. Visy Zs), Budapest 2003.

Németi J., Descoperiri funerare din epoca bronzului în jurul Careiului, StComSM,I, 1969, 57

Németi J., Descoperiri arheologice din hotarul oraşului Carei (jud. Satu-Mare), StComSM, V-VI, 1981-82.

Németi J., Descoperiri din neoliticul târziu în Valea Crasnei, Satu-Mare, StCom, VII-VIII, 1986-87, 15-61.

Németi J., Repertoriul arheologic al zonei Careiului, Bucureşti, 1999.

Németi J., Barangolások Szatmárban, Szatmárnémeti 2009.