Egyeseknek mindent szabad?

Ugyan kit terhelne a felelősség abban az esetben, ha szerencsétlenség történne? – kérdezte a ma megtartott tanácsülésen az egyik testületi tag annak kapcsán, hogy az augusztusi fesztivál alkalmával is le kellett zárni a kastélykert egy részét, mivel elkorhadt faág zuhant a mélybe.

Ilie Ciută mismásolás közben
Ilie Ciută mismásolás közben

Mint elhangzott, bizonyos személyek rendszeresen és minden illetékes vagy kevésbé illetékes testületnél feljelentik a nagykárolyi önkormányzatot, annak munkatársait, ezzel is akadályozva a munkavégzést. Meg is nevezte a felszólaló, hogy szerinte Ilie Ciută tanácstag áll az áskálódás mögött.

Kérte a városvezetőséget, hogy ne hagyja magát megfélemlíteni, hanem végezze a munkáját, és adott esetben vágják ki az elszáradt fákat. Kovács Jenő polgármester bevallotta, hogy igencsak nehézkesen halad ez az ügy. Egyszerűen agyonbürokratizált a rendszer – például kulturális hatóságnak is engedélyeznie kell egy nagykárolyi fakarbantartási munkálatot… A rendszeres feljelentések miatt sem a hivatalnokoknak, sem a kivitelezőknek nincs kedvük a bonyolult eljárás megkezdéséhez. Mint mondta, ezek dacára, végzik a munkájukat. Megemlítette, hogy nemrégiben ismét szakértőkhöz fordultak…

Ilie Ciută is fontosnak érezte, hogy újfent hozzászóljon: eldicsekedte, hogy bár hónapokkal ezelőtt kilátásba helyezte, (egyelőre) mégsem perelte be Mărginean Éva tanácstag. (Arról „persze” megfeledkezett, hogy egy másik per kapcsán bocsánatot kell kérnie…) S cinikus közbevetést is megengedett magának: a tujafák némelyike is túl nagy, azokat (is) le kellene nyírni.

A tanácsülés alkalmával ismét dicsérte önmagát: „én úgy felkészültem, amennyire maga nem is lenne képes” – mondta a kórház gazdasági igazgatójának. Több alkalommal is hazugságnak mondta az egészségügyi intézmény eléje terjesztett költségvetés-kiigazítási tervezetet. Mint fogalmazott, „legalább jól hazudnának”.

Persze végül azt a testület megszavazta azt, mindösszesen Ciută szavazott ellene.

Megyeri Tamás Róbert

Le kellett zárni a kastélykert egy részét, mert egy több száz éves platán egy hatalmas ága zuhant a mélybe. Pár nappal korábban autókra esett egy másik faág…

4

Szerinte a tujákat kellene kivágni.
Ismét vádat fogalmazott meg:
azt mondta,
hogy érzése szerint
Kovács Jenő polgármester
azért nem vágja ki a tujákat,
mert akkor látszana
a katonai emlékmű

 

7
Kovács Jenő polgármester bevallotta, a rendszeres feljelentések miatt nem nagyon akad kivitelező
8
Ismét kiabált a kórház gazdasági igazgatójával…