Így lopták el Érmindszentet…

Egy héttel ezelőtt írta a Kolozsváron szerkesztett Krónika az „Értékes festmény került a Maros Megyei Múzeumba, csütörtöktől megcsodálható” című cikkben, hogy „a magyar és román művészettörténet által egyaránt jelentős alkotóként számon tartott Papp Aurél 1912-ben festett, Notre Dame című alkotását” tavaly vásárolta meg a vásárhelyi közgyűjtemény.

A cikk a továbbiakban hol Aurel Poppként, hol Papp Aurélként méltatja a festőt, aki maga is a politikai széljárásnak és az impériumváltásoknak megfelelően tartotta és vallotta magát magyarnak vagy románnak, ahogy éppen az érdeke kívánta. Mert ő ugyan az Osztrák–Magyar Monarchiában, Érkáváson született 1879-ben, görögkatolikus pap fiaként, ám korán félárván maradva Soproni Mária nevű anyja nevelte… magyarnak. (A mai román lexikonok „természetesen” románnak tartják, noha Papp Aurél magyarként szocializálódott, tanult és szolgált, majd vállalt politikai szerepet a tömeggyilkos Tanácsköztársaság idején Szatmárban. Trianon után Goga Oktavián román kultuszminiszter mentette meg a felelősségre vonástól. Ekkortól már „jó románként” kellett bizonyítania, a kommunista hatalomátvétel után pedig proletár elkötelezettségét is igazolnia.

A Krónika cikke – Papp/Popp wikipédiás szócikkét felmondva – a kacskaringós pálya kanyarjaiból nem sokat ad vissza, az alkotó művészetét helyesen méltatja, magyar kulturális kapcsolataival egyetemben, de közben a sztálinista korból fennmaradt sztereotípiát is elsüti, akárcsak azóta szinte minden kultúraktivista: „Papp Aurél sokat tett az erdélyi Ady-kultusz fönntartásáért”. Az meglehet, de ugyanez az Aurel Popp az egyik főbűnös abba, hogy a költő szülőhelyének ősi nevét a kommunista román Nagy Nemzetgyűlés egy tollvonással elsinkófálta: Érmindszentet 1957-ben (miközben Magyarországon az 1956-os magyar antikommunista forradalom és szabadságharc véres megtorlása zajlott, Romániában pedig megindult a szimpatizánsok elleni gyalázatos hajsza) önkényesen elnevezte „Adyfalvának”, úgymond Ady Endre születésének 80. évfordulóján téve egyfajta szemfényvesztő gesztust „a szocializmus építésében elkötelezett romániai magyarok és az internacionalista költészet apostola irányába”. A bukaresti döntés amúgy nem is Adyfalvát hivatalosított, hanem csak a román Sat Ady Endre nevet, amit aztán buzgó magyar kommunisták kezdtek el Adyfalvaként emlegetni, tiltólistára téve a „klerikálisan misztikus” Érmindszent nevet.

Így lett tehát Poppnak/Pappnak is betudhatóan az ősi Érmindszent máig hivatalosan Sat Ady Endre, de olyannyira, hogy 30 évvel a kommunista diktatúra bukása után is Adyfalvaként emlegetik a költő szülőfaluját azok, akik úgy tesznek, mintha nem tudnák: Érmindszentnek „anyakönyvezték” őseink a települést, s amíg magyar él a földön, mindig is az marad, akkor is, amikor ott már egyetlen nemzettársunk sem fog élni… (ma már csak pár tucatnyian vannak…)

Dénes László

Az írás a Facebookon jelent meg, itt található.

Ermindszent