Jeleskedni a segítségnyújtásban

– Annak idején miért érezte fontosnak, hogy tagja legyen egy lovagrendnek – kérdeztük Erdei D. István parlamenti képviselőt.

a nagy

– Egy lovagrendről, ezen belül a legkorábbi világi lovagrendről, a Szent Györgyről annyit kell tudni, hogy eléggé zárt társaság. Eleve a várományossághoz is óhatatlanul szükséges legalább egy lovagnak az ajánlása. Utána is legkevesebb egy éven keresztül bizonyítania kell az érdemességet a tagságra. Nyilván az alapvető, hogy a lovagrend alkotmányában leírt tulajdonságok, hajlamok meglétét szemrevételezik. Azt nézik, hogy van-e benne hajlandóság a hagyományok ápolására, vagy egész egyszerűen azt, hogy érdeklődik-e a magyarság történelme iránt. Egy képviselőtársam, dr. Makkai Gergely nagyprior szemelt ki erre a feladatra. Több beszélgetést is folytattunk annak idején, vagy mi mentünk el Visegrádra, vagy az akkori kancellár, Cseke László történész-régész jött el. Úgy ítélték meg, hogy eleget teszek azoknak a feltételeknek, amelyek szükségesek egy lovag számára.

A lovaggá ütés egyébként igencsak felemelő mozzanata a lovagi életnek. A rend legfőbb vezetője, a kancellár üt lovaggá, az esküt latinul és magyarul kell elmondani – méghozzá azt a szöveget, melyet Károly Róbert király előtt mondtak el annak idején. A kancellár ezután egy korabeli pallossal jelképesen lovaggá avat. Nyilván ezt ünnepélyes keretek között. Lévén, hogy a lovagrend ökumenikus jellegű, tudatosan igyekszik a lovagrend a magyar történelmi egyházak templomaiban megtartani ezeket a szertartásokat. Arra is igyekeznek odafigyelni, hogy a Kárpát-medence valamennyi vidékére eljusson a lovagrend szellemisége. Négy éve volt Szatmárnémetiben, előtte Szárhegyen, Marosvásárhelyen, majd ismét Visegrádon. Valószínűleg az idei második, az őszi avatási szertartást ismét Marosvásárhelyen, a Vártemplomban tartjuk.

– A lovagrend szellemiségét mennyire sikerült elhozni Szatmár megyébe?

– Annak idején a rend első szatmári tagja voltam, így ez volt a feladatom, ki kellett építenem az itteni jelenlétet. Nekem az elvem az, és ez találkozik a kancellária és a magisztrátus elképzelésével, hogy nem kimondottan úgy kell tevékenykedni, mint a Szent György Lovagrend tagja, hanem úgy kell viselkedned, mint egy lovag, azaz jeleskedj a hagyományőrzésben, jeleskedj a civilszférában, a karitatív tevékenységben. Ennek jegyében „találtam rá” Gönczy Gáborra, a szatmárnémeti Véndiák-szövetség elnökére. Minden évben óriási munkát fejt ki, hiszen egy-egy ilyen találkozón Szatmárnémeti különböző magyar iskoláiban végzett diákok gyűlnek össze, 3-4 ezer személy. Lovagtársam továbbá Tóth Géza Ivor, aki szakmájából kifolyólag a Szatmár megyei műemlékeinkre ügyel, és ezek sorsát szívügyeként kezeli. Ugyanakkor tagja a Dsida Jenő Cserkészcsapatnak. Szintén lovagtársunk Boga Ferenc fizikatanár, aki szintúgy, a megalakulása óta tagja a 44-es számú, Dsida Jenő Cserkészcsapatnak, évek óta annak a parancsnoka. Óriási munkát fejt ki a fiatalok nevelésével. Köztudomású, hogy a cserészmozgalom lényege, hogy a fiatalokat önállóságra nevelje, de úgy, hogy megőrizzék a magyarságukat, ismerjék meg a történelmünket, ismerjék meg a természetet, a segítőkészséget stb. Schmidt Mária zenetanár is lovagtársunk, ő működteti a Maestoso kórust, méghozzá – mondhatom azt –, hogy európai szinten. Mindezt teszi egy olyan kisvárosban, mely nem bővelkedik gyermekáldásban. Végül, de nem utolsó sorban Varga Péter lovagtársunkról is szót kell ejteni. Ő ugyan építészmérnök, de a zenei tehetségét használja. A szatmárnémeti római katolikus székesegyház karnagya, és mint ilyen, az egyházi és a magyar zenei műveltséget népszerűsíti, ismerteti.