Sok mosolygó gyermeket láttunk mostanság az Anzikszon – köszönhetően a Digitalis Gyógyszertárral közös fotópályázatunknak. És sok mosolygó gyermek várakozott ma a kórház mellett lévő patikában, illetve annak előterében. Merthogy sort kerítettünk a díjak átadására.
Eredetileg a mosoly világnapján, azaz október hónap első péntekén szerettük volna megejteni mindezt, ám sajnálatos módon (és talán a szerkesztő figyelmetlensége okán) több fényképet is kihagytunk az összegzésből. No, de semmi sem baj, ha az embert barátok veszik körül! A Vasile Vénig László Fotóklub tagjai vállalták, hogy ismét áttanulmányozzák a fotókat, és kiválasztják a szerintük legjobban sikerülteket. Közöltük is ezt a névsort.
Szerda délre meghívtuk a nyerteseket a Digitalis Gyógyszertár nagypatikájához. Az üzemeltetők ugyanis úgy gondolták, hogy a díjazottakon kívül mindenkinek igyekeznek egy-egy kis figyelmességgel jelezni, hogy bizony ő is, illetve egész pontosan az ő gyermeke is nyertes. Ennek jegyében mindenkinek emléklapot adtak át, valamint egy kis apróságot. A díjazottak, azaz az 5. helyezett, a 4 és fél hónapos Fanni az Anziksz különdíját, a nagykárolyi ArtHome-nál felhasználható 100 lejes vásárlási utalványt; a 4. helyezett, az 1 év két hónapos Anastasia Maria a Digitalis Gyógyszertár különdíját; a 3. helyezett, az 5 hónapos Dóra a Digitalis Gyógyszertár ajándékcsomagját; a 2. helyezett, a 16. hónapos Benjamin a Digitalis Gyógyszertár ajándékcsomagját; illetve szintén a patika ajándékcsomagját kapta meg a győztes, azaz a 7 hónapos Hanna. A Digitalis Gyógyszertár mindenképpen hasznos nyereményeket akart felajánlani. A fődíj: egy aeroszol készülék, mely célzott ajándék – mondja Tempfli Erika – és minden családban vagy háztartásban hasznos és ajánlott a jelenléte. Hogy miért is? Lassuk a gyógyszerész tanacsait: ,,Itt van az ősz, a tél a nyakunkon. Ez a gyakori felső és alsó légúti megbetegedések időszaka. Belélegzést, belélegeztetést jelent az inhaláció. Orvosi értelmezésben: gőzök, gázok, porlasztott folyadékok (aeroszolok) vagy porok belélegzése. Rendkívüli előnyei vannak az inhalációnak, hiszen szervezetünk csak azon részét kezeljük, melynek ténylegesen szüksége van a terápiára: a légutakat. Mint tudjuk, a gyógyszerek szájon át a gyomorból vagy az emésztőrendszer más szakaszaiból szívódnak fel és eljutnak a vérárammal szervezetünk minden részébe, oda is, ahol nincs szükség rá, hogy kifejtsék a hatásukat. Az inhaláció főbb előnyei: célzott és gyorsabb hatás, kevesebb mellékhatás, pici babáknál is jól és hasznosan alkalmazható” – tudjuk meg a gyógyszerésztől. A fődíj tehát egy Master Aid Dynamic aeroszolgép. A második díj szintén minden babának és kismamának hasznos ajándék: egy Nivea ajándékcsomag, mely tartalmaz egy hátitáskát telis tele hasznos Nivea baby termékekkel. A harmadik díj a Klorane bébé babaápolási csomagja, mely kizárólag gyógyszertárakban kapható. A különdíj is egy babaápolási csomag, melyet szintén a nagykárolyi Digitalis gyógyszertár ajánlott fel. Az emléklapokat a Digitalis Gyógyszertár igyekszik minden résztvevőhöz eljuttatni, aki nem tudott ma jelen lenni, kérjük, forduljon bizalommal a patikához, annak a Facebookos felületéhez.
Volt olyan baba, aki időközben elutazott, például a győztes, Hanna, így őhelyette a nyereményt a nagymamája vette át, volt olyan is, akit az apukája nem hozott el, nos, az emléklapot és a kis figyelmességet neki is elküldték, és persze volt sok baba, aki jórészt türelmesen hagyta, hogy fotózzák, az ajándéknak is láthatóan örült, de persze leginkább annak, hogy érezte: örülnek a mosolyának. Nos, mi örültünk, köszönjük a mosolyokat!


You must be logged in to post a comment.