Otthonainkba vihetjük a templomot

Elkészült a nagykárolyi Fatimai Szűz Mária plébániaközösség falinaptára – tudtuk meg Juhász Gyula Miklós kántortól. Egyébként ő maga állította össze a templom ünnepein készült képekből, ő szerkesztette, és Nagykárolyban, az INFOservice-nél nyomtatták ki.

A naptár már kapható a sekrestyében, illetve a templomban 13 lejes áron. Immár a harmadik kiadása a mostani a nagykárolyi plébániai közösség naptárának, és évről évre nagy szeretettel fogadja a hívek ezt a kezdeményezést. Tavaly például több mint 120 család otthonába jutott el. A naptárak mellett készületek kis képek is, amiknek a hátán a fatimai angyal imája található.

A plébánia kórusa a hétvégén Kálmándon szolgál, az ottani kórustalálkozón vesznek részt. November közepére hívták meg őket Tokajra, ott is fellépnek majd.

A falinaptár egyébként azért készült el már most, mert október 13-án, kedden tartják a templom búcsús szentmiséjét, a máshonnan érkező hívek is elvihetik majd otthonaikba a naptár révén a károlyi Fatimai Szűz Mária-templomban áradó kisugárzást.