Nagykároly vidéke a magyar honfoglalást követő időszakban. Romát Sándor nagykárolyi régész-történész foglalta össze nekünk a város történetének ezt az igen érdekes szakaszát. A várostörténeti sorozat hatodik részével szolgálunk.
(Az előző részeket itt, itt, itt, itt és itt találja.)
A történetírásban az Árpád-kor azt az időszakot jelenti, amelyben Árpád leszármazottai uralkodnak, tehát a Fejedelemség megalapításától egészen 1301-ig, vagyis III. András haláláig tart. Az elfogadott történetírás szerint a Honfoglalás utáni időszakot nevezzük kalandozások korának is. Ez az időszak a feudális magyar királyság megalapításáig tart. A kalandozások kora érdekes időszak, amit elsősorban a magyar nemzetségek külhoni hadjáratai jellemeznek és a bizánci, valamint a nyugati krónikákból ismerhetünk. Érdekes foglalkozni azzal a kérdéskörrel, mi történik, történhet ebben az időszakban a Kárpát-medencében. Hogyan történhetett a Magyar Fejedelemség megszervezése? Hiszen míg külhoni rablóhadjáratok zajlottak a letelepedés és a Fejedelemség kialakítása folyamatban volt. Településeket hoznak létre, központokat alakítanak ki, létrejönnek az utak, elkezdik kihasználni egyes területek nyersanyagforrásait stb.
Érdekes, hogy amilyen sok adatunk van a Honfoglalás időszakában a magyarokról, annyira kevés a Honfoglalás utáni időszakból. Egyetlen közvetlen leírás van a (Bölcs) Leó császár (886–912) Taktika című munkájában, ami a magyar települések rendjéről szól: „Nem körülárkolt táborban táboroznak, mint a rómaiak, hanem a háború napjáig nemzetségek és törzsek szerint szétszéledve legeltetik a lovaikat folyvást, télen–nyáron.” Ebből kiderül, hogy a magyarok nemzetségekben éltek, amik vérszerinti rokonságban szerveztek, ugyanakkor a törzseket a nemzetségek egyfajta politikai és katonai célzatú mesterséges szövetségek bonyolult társadalmi kötelékébe szervezte. Hogy ezeket a törzseket törzsfők vezették-e, bizonyos. Azt nem tudjuk, hogy ezeknek a törzsfőknek milyen tényleges hatalmuk volt a Magyar Nagyfejedelemség rendszerében.
A kútfők értelmében ezek a törzsi vezetők nem vezethették a törzseket külön-külön. Nem lehettek különálló egységek, nem alkothattak egyfajta laza törzsszövetséget. Béla király jegyzője is „Hétmagyarnak” hívja azt a vezető elitet, akik Álmost megválasztják vezetőjüknek, vagyis a Magyar Nagyfejedelemség fejedelmévé. A magyar törzsek neveit Bíborbanszületett Konstantin császár a De Administrando Imperio (A birodalom kormányzásáról) kiváló munkájában találjuk meg: „Első a kabaroknak a kazároktól elszakadt, előbb említett törzse, második a Nyekié, harmadik a Megyerié, negyedik a Kürtügyermatué, ötödik a Tarjáné, hatodik Jeneh, hetedik Kérié, nyolcadik Keszié.” Ennek a felsorolásnak talán katonai szempontból lehet értelme ugyanis a sztyeppei harcmodor értelmében az utoljára csatlakozó népek, törzsek alkotják biztonsági szempontból az elővédet. A törzsek néveredete alapján is ugyanerre lehet következtetni: kabar – „orr” előörs, védőtörzs; nyék „sövény” – védőtörzs; megyer „fő hely” – az első fázis vezértörzse; kürt-gyarmat „mell-hát-mögé” – az első fázisban a megyer törzs elő és utóvédje; tarján „tarχan” – az új vezértörzs, a második fázisban; jenő „oldalka” – az új vezértörzs oldalvédje, kér „hátsó, utolsó” – az új vezértörzs hátvédje; keszi „töredék”. A hatalomváltást követően Álmos gyakorlatilag bevezeti az egyeduralmat és nagyfejedelem lett. Ugyanilyen titulussal ruházták fel a krónikások Árpádot is, mint ahogy dédunokáját, Gézát is. Lehetséges, hogy a honfoglaló nemzetségek még a sztyeppei nomád hadviselés hagyománya alapján foglalták el a Kárpát-medencét, de már nem követték a hagyományos törzsi szervezeteket, hiszen ekkorára már biztosan nem létezett, hiszen mint politikai szervezet megszűnt a törzsszövetség. Álmos már gyakorlatilag a Magyar Nagyfejedelemséget mint intézményt telepíti át a Kárpát-medencébe. Ezt mutatják a nem egységes településnevek is, amik esetleg lehetnének a törzsi szálláshelyek vagy más törzsek közé beékelődött elemek. Ha a kalandozó hadjáratokat is figyelembe vesszük, elmondhatjuk, hogy sem a nyugati, sem a keleti krónikákban nem Nyék, Tarján vagy Keszi törzs tűnik fel, hanem úgy említik őket, hogy magyarok. Tehát egységes népként fordul elő a krónikákban azoknál a népeknél is, akik már legalább 50–70 éve kapcsolatban álltak velük. Ők is, még 881-ben csak a kabarokat és a magyarokat tudják megkülönböztetni. Megfigyelhetjük, hogy a kalandozások nyugat és dél felé történtek és nem kelet vagy észak felé, akikkel a korszakban virágzó kereskedelmet folytattak. Tehát szoros kapcsolatban álltak velük. Ugyanez figyelhető meg a védelmi rendszerek kiépítésénél. A kor hadviselésmintájának megfelelően az uralt terület előtt egy védelmi zónát hoznak létre, úgynevezett gyepűrendszert, hogy a csatákat ezeken a területeken vívják és ne a birtokukban lévő területet pusztítsák. A gyepűrendszerek elsőnek az ország nyugati (Őrség) és déli vidékén épültek ki és csak később a keleti országrészen. Ez mutatja azt is, hogy egy esetleges kelet felőli támadástól nem féltek. Az ország nyugati széle az Enns folyónál volt. A krónikások szempontjából ezek a területek voltak az Ennsen túli vidékek, az Oberenns magyar olvasatban Óperenc vagyis a magyar mesemondásból ismerős Óperencia. A hetedhét ország jelezheti a hét magyar törzs vidékét. Ezek a gyepűk megfigyelőtornyok, kapuk, föld-fa várak rendszeréből álltak, sőt azokon a vidékeken, ahol el lehetett terelni a vizeket, hatalmas árokrendszereket ástak védelmi célból. Ezeknek a nagymértékű munkálatoknak nagy szervezettség és központi irányítás kellett álljon a hátterében, hiszen nagy embertömeg kell ennyi nyersanyag megmozgatásához. Ha az ország legnagyobb föld-fa várát, a szabolcsi várat nézzük, akkor legalább 500 hektár erdőt kellett kivágjanak az építéséhez.
Géza nagyfejedelem megerősítette a Német-Római Császársággal a kötelékét azzal, hogy 972-ben öccsével együtt megkeresztelkedett. Jó politikusként azt is látta, ha nem keresztelkedik meg előbb-utóbb a keresztény államok bekebelezik a magyar törzseket. Ő azonban még pogány isteneknek és a keresztények istenének is áldozott, mondván: „van annyi pénzem, hogy mindkét istennek áldozzak”. Fiát, Vajkot, Istvánnak keresztelte, aki a megalapítója lesz a középkori Magyar Feudális Királyságnak. István keresztényi politikája belső feszültségeket, majd belharcokat kezdeményezett a 11. század folyamán.
A mostani Nagykároly és vidékéről ebben az időszakban nem tudunk sok mindent, annyit bizonyosan, hogy a környéken egy túlnyomó részben szláv népesség lakhatott. Bizonyítja ezt a korszakra keltezhető földrajzi nevek, valamint a Kismajtényból előkerült temetőrészlet, amelynek leletei „magyaros” jellegűek, de a temetkezési rítusa teljesen eltér a korabeli magyar szokástól.
Az eddigi kutatások szerint vidékünk a feudális Magyar Királyság perifériáját foglalta el. A terület beszervezése a királyság feudális rendszerébe, már korábban elindulhatott, de igazán csak az 1068-ban és 1091-ben bekövetkezett kun betörések idején történt meg. Ekkor telepíthetik ide Kaplony (Cuplon) nemzetség tagjait, mint számos más nagy nemzetséget is, így a Gut-Keled vagy Ákos nemzetségeket. Ezek a harcos nemzetségek minden valószínűség szerint az északkeleti gyepűvonal kiépítésénél játszottak fontos szerepet. A gyepű jelenlétére utal még számos település név is, amelyek különböző hadászati elemre utalnak, mint a Daróczok vagy a dobosok vagy akár a védelmet sejtető Dengeleg stb. A Kaplonyok a Dunántúlról telepednek át. Egy a 18. században megmaradt oklevél szerint, amit 1195-re kelteztek, és ami az idők folyamán eltűnt, 1080-ban monostort alapítanak az Ecsedi-láp bal partján megalapítva a nemzetségi központjukat. Ahogy minden nemzetségi központban, itt is királyi rendelet értelmében monostort alapítanak Szent Márton tiszteletére és egy földvárat is építenek. Amelynek nyomait a mai napig meg lehet lelni Kaplony és Kálmánd határában. A 12. század közepéről ismerjük első tagját, Józsát, aki valószínűleg valamikor 1150 és 1190 között élhetett.
Ebben az időszakban alakul ki a mai településhálózat az Ecsedi láp mentén, valamint az Érmelléken. Ahogy a földrajzi nevek, úgy a település nevek is szláv lakosságot sejtetnek erős magyar, illetve „hospes” telepítésekkel. A „hospesek” elsősorban német területekről származó telepesek voltak, akiket a 12. század folyamán telepítenek le a királyi birtokokra. A Kaplonyok mellett kialakulnak a királyi birtokok is ezek elsősorban a Terem elnevezésű települések jelzik, amelyek központjaik lehetnek egyes területeknek.
Ezek a falvak néhány félig földbemélyített házból és a hozzátartozó melléképületeikből álltak, gyakran ezek házak, házcsoportok akár több száz méterre is lehettek egymástól. A 13. század elején a feudális rendszer átalakulása miatt átalakul a birtokrendszer is. Az addig közösen vezetett birtokokat kiosztják a nemzetségek egyes férfi tagjainak. Így alakulnak ki a családok, amelyek az addigi szokástól eltérően, nem különböző tulajdonságokról nevezik el magukat, hanem a megkapott birtokokról, hogy jelezzék kié is az a birtok. Jellemző volt a Kaplony nemzetségben az „Ördög” tulajdonságnév, ami valószínűsíti a nemzetség vad természetét. A fontosabb családok, amelyek kialakulnak a területen: a Károlyiak, a Bereiek, a Csomaköziek, a Bagosiak, a Vadayiak, valamint a láp északi részén a Vetésiek. Ezek mindegyike kialakítja a saját „családi fészkét”, központját egy központi településsel és a templommal.
A tatárjáráskor területünk is komoly veszteségeket szenvedett el. Rogerius váradi kanonok, akit a tatárok elraboltak, majd megszabadult és megírta nagy művet, a Siralmas Éneket (Carmen miserabile), írt az itt elszenvedett szörnyűségekről.
Az ezután következő időszakról a történeti értelemben vett Árpád-ház kihalásáig sajnos nem ismerünk pontosabb leleteket, valószínűleg azonban az itt meglévő népesség és települések lassan helyrejöttek a tatárdúlás okozta pusztításból és fejlődtek tovább a 14. század folyamán. Nagy változások állnak be a környéken, amikor is a Károlyi család elkezd kiemelkedni a környék kisnemeseinek a soraiból.
Romát Sándor
Könyvészet és képek:
https://www.nyest.hu/media/kalandozo-hadjaratok.png?large
http://www.temple-tour.eu/hu/csomakoz/71
http://www.temple-tour.eu/hu/bere/70
http://josamuzeum.hu/regeszet/wp-content/uploads/2015/01/falu3.jpg
Árpád-kori ház modellje Nyíregyháza-Sóstói Múzeumfaluban
dr. Karácsonyi Károly: A magyar nemzetségek a XIV: század közepéig. Budapest, 1900.
Maksai Ferenc: A kozepkori Szatmár megye, Budapest, 1940.
Györffy György: Árpád-kori Magyarország történeti földrajza, I. kötet, Akadémiai kiadó, Budapest, 1966.
You must be logged in to post a comment.