Ne áltassuk magunkat: elbúcsúztunk

Édesapám szülőfalujában a ’40-es évek elején építettek templomot. A csendes szavú patakon egy híd vezet át, azon átkelve lehet az Isten házába eljutni. Eladdig gyülekezeti házat, imatermet tartottak fent — ha jól tudom. Maroknyi közösség az ottani.

Sokat nem tudok arról a korról, miként kaptak támogatást a hatalmasoktól a templomépítésre azok a szegény emberek. Talán csak önerőből alkották meg, de valószínűbb, hogy jelezni kívánt valamit a régi/új hatalom: a szlovák–román tengerben élő kis közösségben lát életerőt.

Engemet még ott kereszteltek, de akkoriban költözött el a helyben lakó tiszteletes. A templomépítők unokái ugyanis majdnem kivétel nélkül városra költöztek. Nem láttak helyben jövendőt. A templom persze valamelyest időtállónak bizonyult, még nem omladozik — de valljuk be, az is csak idő kérdése.

Odébb, egy nagy városban elégett egy templom. Valamikor az erőt kívánták sugározni a létrejöttével, de egy idő óta másként funkcionált. Látványossággá lett. A ma embere ugyanis szeret elmenni, megnézni, netán fotózkodni, emléket hazavinni. Azonban mindeközben eszébe se jut, és alkalma sem nagyon van arra, meg se tanították rá, hogy a feladata, a működése közben tekintse meg azt a bizonyos létesítményt. A jobb idegenvezető elmondja, hogy nem véletlen, hol és mikor sugárzik be a napsugár, de más hallani, és más látni, megérezni, jelnek venni.

Az építtetők unokái — a méretből adódóan meglehet, hogy azok unokái unokáinak az unokái — eltávolodtak a templomtól. Attól, amely leégett. Már nem emlékszenek a fények szertartásbeli játékára.

Jelnek veszik sokan ezt a templomégést — ez természetes. Arról beszélnek, hogy mindenre jutott pénz, ám a templom (hogy ebbéli minőségében milyen rangú, az talán most mellékes) rendbetételére, alapos felújítására nem. Feltételezhetően azért nem, mert nem dőlt még el végérvényesen, hogy templom marad-e, avagy látogató-csalogató. Nos, most már tudhatjuk: eldőlt. És ez nem jel, ez végérvényes: elbúcsúztunk a templomtól. Ki ezért, ki azért, itt ezért, ott azért.

Megyeri Tamás Róbert