Rövidesen lovasnap Mezőfényen

Mind jobban körvonalazódik a 20. Mezőfényi Lovasnap programrendje. A szervezők, azaz a Frölich Kulturális Egyesület, a Mezőfényi Polgármesteri Hivatal és a Mezőfényi Fogathajtók Baráti Köre nemrégiben hirdették meg a szeptember 8-án sorra kerülő alkalmat.

Ugyanakkor felhívást is közzétettek, ebben az áll, hogy kézműves termékeket, népművészeti tárgyakat árusító vásározók jelentkezését várják. Jelentkezni továbbra is a mezőfényi polgármesteri hivatalban vagy a 0261874601 telefonszámon lehet. A helyek száma korlátozott!

Brém László polgármester korábban elmondta a lovasnap kapcsán: „nekünk ez egy nagyon-nagyon fontos esemény. Úgy érezzük, hogy annak talán még nagyobb vonzerőt biztosít, hogy az idei jubileumi lesz. Bízzunk benne, hogy a programkínálat kivonzza a családokat. Mert mind a mai falunap, mind a lovasnap kapcsán elmondhatjuk, hogy a családokra, ezen belül is a fiatalokra próbálunk koncentrálni. Nekik kedvezni” — fejtette ki. Hozzátette: „azt kívánjuk ezzel elérni, hogy a mezőfényiek és a vidékbeliek érezzék a törődést, hogy van élet helyben is, és nem csak a határon túl lehet megélni, hanem itthon, a hazánkban, Mezőfényen is.”

2