Bekő Tamást, Nagykároly jelenlegi polgármesterét nemrég kitüntették: március 15-én Veres János pénzügyminisztertől vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét.
Tíz nappal később, március 25-én bejelentette: nem pályázik újra Nagykároly polgármesteri székéért. Magyarázatképpen hozzátette: „Személyes okokból döntöttem így, már egy hónappal ezelőtt, és elmondhatom, azóta visszanyertem azt, amiben immár évek óta kevésbé volt részem, nevezetesen a lelki nyugalmamat.”
Elöljáróban egy személyes észrevétel. Alulírott több mint negyed százada vagyok hivatásos újságíró. Ez idő alatt rengeteg polgármesternek és egyéb vezető funkciót betöltött személynek tettem fel különböző kérdéseket. Van tehát összehasonlítási alapom ahhoz, hogy kijelenthessem: tudásban, hozzáértésben Bekő Tamás szinte valamennyin túltesz. Mérnöki végzettséggel rendelkezik, de a polgármesterséghez szükséges jogi, közgazdaságtani és egyéb ismereteket is hamar elsajátította. Azok a kérdések, amelyeket az elmúlt nyolc évben újságíróként feltettem neki, soha nem érték felkészületlenül. Mindre kapásból válaszolt, ami azt bizonyítja, hogy rendszeresen utánanézett a problémáknak, alaposan tájékozódott, mindennel tisztában volt, amit az általa betöltött funkcióban tudnia kellett. (Korántsem minden polgármesterről, illetve egyéb vezető tisztséget betöltő személyről mondható el ugyanez…)
Bekő Tamás a 2000-ben megtartott helyhatósági választások után lett először polgármester Nagykárolyban, majd 2004-ben is ő kapta a legtöbb szavazatot a város polgáraitól. Tehát a nagykárolyiak többsége kedvezően ítélte meg az első mandátuma idején kifejtett tevékenységét. Idén legalább részben azért nem pályázik újra, mert úgy gondolta, ez alkalommal lényegesen kevesebb esélye lenne a polgármesteri szék elnyerésére, mint négy, illetve nyolc évvel ezelőtt volt. Alulírott szerint okosan döntött: a nagykárolyiak közül idén tényleg kevesebben szavaztak volna rá, mint korábban. De vajon mi az oka annak, hogy ha indulna, nagy valószínűséggel nem nyerné el ugyanazt a tisztséget, amit korábban két alkalommal is elnyert?
Nem sokkal a 2004-es helyhatósági választások után Bekő Tamás ellen egy Szatmár megyei román újság valóságos sajtóhadjáratot indított. Nem azért, mintha Nagykároly polgármestere erre rászolgált volna. Amiatt lett szálka a szóban forgó lap tulajdonosainak a szemében, mert (ő tudja, miért) ellenezte annak a személynek az alpolgármesterré való kinevezését, akit a helyi liberálisok erre a posztra kiszemeltek. E nagy „bűne” miatt eleinte olyan, elsősorban vatrás-nagy-romániás füleknek szánt hazugságokat terjesztettek róla, amilyen például az volt, hogy a Romániában (ki tudja, hogyan) megkeresett pénzen Magyarországon épít magának villát. Később a kompromittálására, lejáratására kitalált vádak egyre súlyosabbá váltak, ráadásul az ellene indított rágalomhadjáratba menet közben „beszállt” még egy Szatmár megyei román újság (utóbbi valószínűleg csupán azért, mert magyar tisztségviselőről van szó), így attól kezdve immár két kiadványban pocskondiázták rendszeresen. Bekő Tamásról tudni kell, hogy igazi úriember, ha csak teheti, kerüli a konfrontációt, kellő tisztelettel kezel mindenkit, így korábban nemigen akadtak ellenségei. A lejáratására indított rágalomhadjárat olyannyira felkészületlenül érte, hogy nem tudott védekezni ellene. A hazug vádakra alapozott övön aluli ütések, támadások miatt elveszítette munkakedvét, ellentámadásba lendülés vagy legalább védekezés helyett passzívvá vált: arra az időre, amíg visszanyeri lelki nyugalmát, erőt gyűjt a folytatáshoz, szabadnapokat vett ki olyankor is, amikor pedig a hivatalban sok tennivaló várt rá. És ezzel belesodródott egy olyan bűvös körbe, amiből nehéz kikeveredni. A szabadnapok, a hivatalból való hiányzások miatt is támadni kezdték – ami által a történet új fordulatot vett: immár nemcsak ráfogott, kitalált vádakkal támadták, hanem igazság is vegyült abba, amit írtak róla. (Vagy ugyanez másképpen: míg korábban csak hazugságokkal vádolták, ettől kezdve legalább valamelyest „rászolgált” az ellene indított sajtóhadjáratra.) A hiányzások valódi okáról, saját negatív szerepükről az őt támadók persze mélyen hallgattak… Miután sikerült kiprovokálni, elérni, hogy a futószalagon gyártott vádaknak immár némi valóságalapjuk is legyen (amit az olvasóknak alaposan felnagyított, eltúlzott változatban lehetett feltálalni), a támadások még inkább felerősödtek. Bekő Tamás pedig annál kedveszegettebbé, passzívabbá vált, minél jobban támadták. Egy idő után depressziós tünetekkel küszködött, s e betegség miatt még többet hiányzott hivatalából. A munkahelyről való még több távolmaradás okán még durvább, ráadásul egyre több igazságtartalmú támadás érte – és így tovább: a lélektani bűvös körök törvényének megfelelően a folyamat egyre csak gerjesztette, erősítette önmagát…
A lejáratására kitalált hazugságok így változtak idővel féligazsággá, utóbbiak megfelelő körítésben való feltálalásának pedig az lett a következménye, hogy Bekő Tamás veszített népszerűségéből, korábbi szavazótáborának egy része elpártolt tőle. Dióhéjban összefoglalva ennyi a történet. Azazhogy mégse csak ennyi.
Bekő Tamás valamilyen más párt színeiben, illetve független jelöltként se pályázik polgármesterségre, továbbra is aktív RMDSZ-tag maradt, tapasztalatait, ismereteit változatlanul ennek a politikai alakulatnak a szolgálatába kívánja állítani. És ez korántsem mondható általános gyakorlatnak.
Továbbá: a helyében nem mindenki mondott volna le önként a polgármesterségre való pályázásról, nem mindenki gondolkozott volna a következőképpen: „Mivel az én esélyeim megcsappantak, eddigi választóim érdekeit tartva szem előtt inkább félreállok, ezzel is növelve a közösségem egy másik tagjának az esélyét a sikeres szereplésre.” Hasonló helyzetben sok ember azt se látta volna be, hogy ugyanabban a városban, ahol 2000-ben és 2004-ben a legtöbb szavazatot kapta, 2008-ban vesztesen kerülhetne ki a választásokból. Sokan még akkor se lettek volna hajlandók önként lemondani a maradék esélyük megjátszásáról, ha amúgy tisztában vannak azzal, hogy veszítettek korábbi népszerűségükből. Inkább így okoskodtak volna: „Próba – szerencse. Ha bejön, nyerek – veszítenivalóm pedig nincs.”
Dióhéjba foglalva is csak ezekkel a kiegészítésekkel együtt teljes a történet.
Boros Ernő
(Megjelent: Erdélyi Riport, VII. évfolyam 17. szám – 2008. április 30.)