Összesen hatvannyolc gyerek és fiatal gyűl össze esténként táncolni, nótázni, közösséget alkotni Csanáloson. A rövidesen, szeptember 28-án, szombaton sorra kerülő szüreti bálra készülnek. Elmentünk, meglátogattuk őket.
Csanálos lakossága megcsappant az utóbbi évtizedekben. Sokan elköltöztek, és bizony a gyerekvállalási kedv sem hasonlítható az egykoriakhoz. Éppen ezért példaértékű az, hogy a csekély gyereklétszám ellenére évről évre sokan akarnak csőszök lenni, kifejezetten számottevő a fiatalok létszáma. A „turpisság” persze abban áll, hogy óvodások és elemisták, illetőleg általános iskolások is — Nagykároly vidékén egyedülálló módon — részt vesznek a szüreti bált megelőző előkészületekben, a mulatságban. Mint kiderült, mindenkinek nagy élmény ez — ezért jönnek.
Csanálosiak — „mennyien?!”
Szerda este a nagyobbak, azaz a nagycsoport tagjai próbáltak. Tucatnyinál is több fiatal kacarászott a kultúrház előtt. „Mindig jó a hangulat” — nevetgélték. A felkészítőjük, a koreográfusuk Lipovan Gabriella: „egész egyszerűen az egész kicsi gyerekek is szerettek volna csőszködni. Nem győzték kivárni, amíg odanőnek. Ezért megalakítottuk a gyerekcsoportot. Idővel abból lett a középső csoport, hiszen ők megnőttek, közben pedig jelentkezett az utánpótlás. Ebben az évben tizenhat párnyi kicsi van, közöttük vannak óvodások és elemisták. A középső csoportban általános iskolások vannak, ők nyolc párt alkotnak” — fejtette ki. Mint elmondta, a nagyok nagyon vegyesek korosztály szempontjából. Olyan csapatot nem tudnak kiállítani, hogy kizárólag egy adott évben születettek alkossák azt. Ígyhát van olyan, aki immár az ötödik éve csősz, és persze van 16–17 éves is közöttük. „Minden évben más a táncunk, persze vannak olyan elemek, amikhez ragaszkodnak a fiatalok. Törekszünk arra, hogy más legyen, hogy új elemeket találjunk, hogy új nótákat tanuljanak meg” — tudatta a felkészítő, aki hozzátette: „kizárólag a harmonikásunk a régi, őt megtartjuk évről-évre.” Szerinte egyébként Éberst József — a harmonikás — jelenléte az igazi különlegessége a csanálosi csőszöknek. „Odaadó, mindig jön, mindig türelmes, mindig tanítani igyekszik” — így a jellemzés.
Lipovan Gabriella annak idején, kisleányzóként szintén oda és vissza volt azért, hogy csőszlány lehessen. „Alig vártuk, hogy csőszök lehessünk. Csak akkor még sokan voltunk, többen voltunk egy korosztályban, így hát kisorsoltuk azt, hogy ki lehessen. Nagyon vártuk, mind magát a szekerezést, a nótázgatást, a bulizást” — elevenítette fel. Mint mondta, erre alapoz jelenleg kulturális referensként is. Érzése szerint a hangulatot kell megteremteni — „nem vagyok velük szigorú, próbálok inkább barát lenni”. Mindennek is köszönhetően: „ha esik az eső, akkor is akarnak szekerezni, például tavaly is ‘sírtak’, hogy az eső dacára el akarnak indulni a faluba hívogatni.” Amúgy a községközpontban, illetve hozzátartozó faluban, Csanáloserdőre szekereznek el. És az emberek várják őket? — kérdeztük. Így a válasz: „Persze! Több helyen be is hívják őket, és olyan is volt, hogy asztalt terítettek a ház elé, és megvendégelték őket. Nagyon várják őket!” — tudtuk meg. Nyilván a fiatalok egy részének „ciki” tánccsoportba járni, „ciki” fellépni például a falunapok alkalmával. Bizony nem egyszer legfeljebb hosszas rábeszélés után hajlandók az olyasmire. „A szüreti bál kivétel. Nagyon ritka az olyan, aki nem akar jönni csőszködni. Az anyák napi, a falunapi, a karácsonyi műsorra jobban meg kell őket győzni, de ilyenkor, a szüreti bálon nem” — tudatta Lipovan Gabriella. Elmondta azt is, hogy a tavalyi nagykárolyi csőszfelvonulás egyik mozzanata életre szóló élmény számára — történt ugyanis, hogy kérdezték, hányan vannak a csanálosiak. Értelemszerűen kis számra számítottak, ám büszkén vethette oda, hogy hetvenen. Őszinte volt a meglepett visszakérdezés: „mennyien?!” Egy kicsi falu ennyi fiatalt tud megmozgatni — ennek örül, és bízik abban, hogy még jó pár évig így fog ez történni.
Aki a nótát tanítja
A csanálosiak minden esti próbáján ott van Éberst József is, és szolgáltatja a zenét, mert úgy az igazi. „Nem, nem muzsikus családból származom. A két testvérem — az egyik nyolc, a másik kilenc évvel idősebb, mint én — már jártak a kántor úrhoz zenét tanulni”. Ők azonban abbahagyták, míg az akkor első osztályos Éberst József minden áron menni akart. A szüleinek nem akaródzott engedni, hiszen az anyagi lehetőségeik is végesek voltak. Az egyik szomszédasszony állt ki mellette, az vette rá a szüleit, hogy engedjék tanulni. Négy évet ismerkedett a muzsikával az amúgy igen szigorú, de igazságos kántor mellett. Amúgy úgy alakult, hogy a testvérei közül kizárólag ő maradt a hangszer mellett. Akkoriban volt becsülete a zenészeknek, például a kántor állandóan órát adott a kis tanítványainak, váltásban mentek hozzá, pontos órarend szerint.
Abban az időben számára a nagy alternatívát a futball jelentette — amiatt négy év után abba is hagyta a zenetanulást. „Akkor jött a felnőttkor, a serdülőkor, a májusfaállítás… Elővettem a harmonikát, és kezdtem újból” — mesélte a zenész. A hangjegyeket már ismerte, és lassan képezte magát. Azokon a május estéken „a fiúkkal mentünk egy pincébe, megtanítottam nekik a két-három fő nótát — Szeretnék május éjszakáján; Valaki jár az ablakomnál stb. Így kezdtük. Így mentünk éjszaka májusfát állítani…” Idővel zenekart is alapítottak.
Jó pár éve megkérte Lipovan Gabriella, hogy zenéljen a fiataloknak. Korábban a kántor foglalkozott ezzel, ő legfeljebb olykor helyettesítette. „2010-ben betegségbe estem, és talán ’11-től itt vagyok a fiatalokkal” — elevenítette fel. Egyébként annak idején ő is volt csőszlegény. Akkoriban is úgy volt Csanáloson, hogy több éven keresztül ugyanazok voltak a csőszök. Ő például három éven át örülhetett ennek a feladatnak, amit nagyon élvezett.
A próbák kapcsán kifejtette: „elszórakozunk. Van, amikor egy kicsit nehezebben megy, van, amikor haragosabb vagyok, de többnyire elnéző vagyok, hát fiatalság… Mostanában már örülni kell ennek. A fiatalokat valahogy meg kell fogni — legalább ne csak a számítógép előtt üljenek, meg telefon előtt. Legalább jönnek, és táncolnak” — vélekedett. Egyébiránt a mai csanálosi fiatalok ismerik a nótákat. A próbafolyamatot „úgy kezdjük, hogy a nótákat megtanuljuk. És amikor már megy a nótázás — egy-két próbát csak nótázgatunk —, utána Gabi mutatja a lépéseket…” — avatott a részletekbe. Gondot az jelent, hogy a fiatalok egy része a határ másik oldalán, azaz Magyarországon tanul, így ők csak hétvégén vehetnek részt a próbákon.
Neki ez a véleménye: „ezt a hagyományt ápolni kell”. Így ő jönni fog, amíg lehet. Szerencséjére a családja is jó szemmel nézi, két fia is csősz volt, és a felesége sem ellenzi azt, ha eljár a fiataloknak zenélni, sőt, meg-megesik, hogy ő is eljön.
Összekovácsolódik a közösség
A fiatalok persze ügyesek. A lányok csinosak, és a fiuk alaposan pörgetik őket. Közben teli tüdőből dalolnak. Czier Fanny és Patrik testvérek, őket faggattuk a részletekről. Elmondásuk szerint — és az mérvadó, hiszen a bátyó már hatodik alkalommal csőszlegény — az a bizonyos szombat úgy fog történni, hogy déltájt gyülekeznek majd a kultúrháznál, egy utolsó próbát tartanak majd, majd nekiindulnak a falunak. A sarkokon táncolnak egyet-egyet, „iszunk, amit adnak”. Este 8 órakor kezdődik a bál, akkor be is mutatják a tánckoreográfiájukat, majd éjfélkor ismét. Utána meg báloznak hajnalig.
Patrik tehát a hatodjára csősz, korábban volt egy legény, aki hétszer volt, ám ő arra készül, hogy „megdöntse” azt a rekordot. Hogy miért? Nem is tudja — neveti el magát. „Én nagyon szeretem ezt az egészet. A próbákat is, amikor összegyűl a banda, iszogatunk, beszélgetünk, táncolunk, énekelünk” — vallotta be. Fanny harmadjára csőszlány, és bizony ő is szereti ezt az egészet. Élvezi a próbákat, és az különösen jó hangulatú, hogy utána rendszeresen a kultúrház előtt maradnak, örvendeznek egymásnak, a fiatalságuknak. Igazi barátság alakul ki egy-egy ilyen folyamat közben — vetették fel. Méghozzá olyanok között is, akik egyébként alig-alig beszélgetnek egymással. Összekovácsolódik a közösség — összegzik. Amúgy Patrik jó 30–40 nótát ismer már, de elmondása szerint a többiek is így vannak ezzel. Ráéreztek az együttlét örömére. Fanny kislányként volt először csősz, nagyon nagy élmény volt az számára is, és a többieknek is. „Akkor is voltak próbák, csak utána nem maradtunk itt. De akkor is szekereztünk, kimentünk az Erdőre, és utána mi is táncoltunk 8 órakor.
A lényeg, az üzenetük ez: „mindenkit nagy szeretettel várunk, más falvakból valókat is. Fiatalokat, idősebbeket, minden korosztályt.” Amúgy idén úgy alakult, hogy nem egyszerre tartják a mezőfényeikkel a szüreti bált, így a szokásosnál is több borral készülnek, bíznak abban, hogy nagyon sokan eljönnek Csanálosra.
You must be logged in to post a comment.