Mióta foglalkozik néptáncoktatással Székely Sára? Antal-Juszel Ingrid Bernadett megkérdezte, és arra is kíváncsi volt, miként telnek a várandósság napjai…
– Hogy vagy? Hogyan telnek a várandósság napjai?
– Köszönöm, jól vagyunk. Elrepültek a hetek, hónapok, s egyre közelebb kerülünk Boróka érkezéséhez.
– Mióta foglalkozol néptáncoktatással, illetve az egyesület irányításával?
– Az egyetemi évek alatt kezdtem el tanítani. Szerettem s a mai napig nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni. Később az egyesület vezetését is elvállaltam, többedmagammal. Lassan két évtizede működik folyamatosan a Rekettye Kulturális Egyesület, mindig voltak nagykárolyi fiatalok, szülők, akik ezt szívügyüknek tekintették, ez biztosította a folytonosságot és a fejlődést.
– Annak idején miért kezdtél el néptánccal, népi hagyományokkal foglalkozni? Mi ösztönzött erre?
– Maier Reimond és Katalin vezették a táncházat Nagykárolyban, amikor csatlakoztam, 9.-es voltam. Meghatározó élmény volt a táncházak hangulata, és az ő személyiségük. Ott, akkor éreztem meg először azt a fajta közösségi összetartozást, amelyet azóta is próbálok átadni a következő rekettyés generációknak. Érettségi után pedig, Putovits Tünde tanárnőm ösztönzésére, a néprajz- magyar nyelv és irodalom szakra felvételiztem.
– A férjed, Székely István is néptáncos. Könnyebbség ez számodra? Netán ez a közös szenvedély alakította ki köztetek a vonzalmat?
– A tánc révén ismerkedtünk meg Istvánnal. A kolozsvári Ördögtérgye néptánccsoport utánpótlásába jelentkeztem, amely keretében ő oktatott akkoriban. Ugyanúgy szívügyének tartja ezt a mozgalmat, és legnagyobb segítségem az egyesületi teendőkben. Együtt valósítjuk meg a terveket. De István szeret inkább háttérben maradni.
– A gyermekeid óhatatlanul is belenőnek a Rekettyébe. Anyaként hogyan fogadnád, ha más pályát választanának, esetleg más műfajban próbálnák ki önmagukat, mint például a rock vagy a dzsessz?
– Nemcsak belenőnek a Rekettyébe, hanem második otthonuk is. Erről szólnak a mindennapok nálunk: hétközben próbák, hétvégén fellépések, nyáron táborozások. Tudják mikor írok pályázatot, mert olyankor biztos nincs kétfogásos ebéd, nem fogok palacsintát sütni és fogytán vannak a tiszta zoknik. 🙂 Jól érzik magukat ebben a közegben. Ettől függetlenül, nem tudhatom, hogyan döntenek később. Szülőként az a feladatom, hogy megmutassam nekik, számomra hogyan kerek a világ, s kíváncsian várom az ő felfedezéseiket. Rengeteg utat választhatnak. Az a fontos, hogy Istennek tetsző módon éljenek, és hasznos tagjai legyenek közösségüknek.
– Miben találod másnak a mai rekettyéseket, mint amilyenek akkoriban ti voltatok? Befolyásolja-e a technológia fejlődése a néptáncoktatást, illetve a gyermekeket?
– Mindannyiunkban megvan az igény a szépre, a jóra, az egymás iránti tiszteletadásra. Ennek igyekszünk teret adni a tánccsoportban. Szakmailag pedig nagy kihívás az oktatóknak, állandó önfejlesztést igényel részükről, minden új nemzedék új feladatokat, kérdéseket vet fel. Nap mint nap tapasztaljuk, hogy évről-évre mennyire romlik a gyerekek mozgáskultúrája, szociális készségeik. Ezt részben a technikai fejlődés, másrészt a családi minták megváltozása eredményezheti. De azt valljuk, hogy nincsenek elveszett generációk, a sok figyelem, törődés meghozza gyümölcsét. Ugyanazokat a tiszta arcokat, kíváncsi tekinteteket látom a tánc- és zenepróbákon, mint húsz évvel ezelőtt.
– Hogyan tudsz mindenre időt szakítani, kimeríthetetlenül új célokat kitűzni és mindezek mellett édesanyaként is helyt állni?
– Szeretem azt, amit csinálok. A közösségi szerepvállalás és a nagy család létszükséglet számomra. Ahhoz, hogy a velük járó feladatokat összeegyeztessem, meg kellett tanulnom, hogy nem kell mindig mindennek tökéletesnek lenni.
– A munkád miatt állandó mozgásban vagy, újabb tervek és pályázatok állnak a célkitűzéseid között. Hogyan tudod ezt a mindennapokkal összehangolni?
– Tervezgetni öröm. Mondhatni, tele van ötletekkel a padlás. Az új célok pedig mindig lendületet is adnak a munkának. A civil szervezetek teszik élhetővé a mindennapokat. A nagykárolyi emberek igényeire adott válaszunk egy-egy új tevékenység, foglalkozás vagy a meglévők átszervezése. Korábban nyomasztott az, hogy nem tudunk minden kérésnek eleget tenni. Ma már azt gondolom a tanítványaimra bízhatom majd megvalósításukat.
– Jelenleg milyen programokat szervez az egyesület? Terveztek új fellépéseket, esetleg foglalkozásokat?
– Mindig igyekszünk továbblépni, fejlődni. Folytatjuk a meglévő tevékenységeket, valamint ősztől új csoportokat indítunk a kezdő táncosok és zenészek számára. Szeptemberben újraindulnak az élőzenés táncházak, az Esztendőtől esztendeig népszokásokat ismertető program, októberben tartjuk a XVIII. Nagykárolyi Táncháztalálkozót, lesz Családi nap, Szülők iskolája, táborok. Távlati célunk a népi mesterségek oktatásának rendszeressé tétele. Pályázatok révén teremtjük meg az ehhez szükséges feltételeket. Illetve családos kirándulások, hegyi túrák szervezése is a terveink között szerepel.
– Úgy hallottam, a Rekettye könyvadományokban részesült. Mondanál erről pár szót?
– Szerettünk volna saját könyvtárat létrehozni, olyan néprajzi kiadványokkal, folklórgyűjteményekkel, amelyeket a gyerekek és szülők is olvashatnak a foglalkozások szünetében, egy finom tea mellett. Simon Melindának köszönhetjük a Rekettye könyvtár bővülését, aki több intézményt megkeresett és megszervezte egyesületünk javára a könyvgyűjtést. Megható volt azt látni, hogy mennyi kedves ember és segítő kéz munkálkodott érdekünkben.
– Mit adott számodra a Rekettye? Melyik a kedvenc közös emléked velük?
– Nehéz kiemelni közülük egyet. Sok szép élményt, örömteli pillanatot éltem át ebben a közösségben.
– Az évek során egy rendkívül jó és összeszokott csapat alakult ki. Mit üzennél azoknak, akik újonnan szeretnének csatlakozni, részt venni a programokban?
– Szállóigévé vált nálunk a „Rekettyésnek lenni jó!” jelmondat. A Rekettye egy életérzés. A közösség ereje teszi vonzóvá mindenki számára. Aki szeretné megtapasztalni ezt, az ne habozzon, jöjjön és csatlakozzon hozzánk!
Antal-Juszel Ingrid Bernadett
