Hét hónapja írta a Nagykároly és Vidéke.
November 16-án történt megválasztása után december 22-én iktatják be tisztségébe Klaus Johannist, akivel időközben több németországi német újság is interjút közölt. A Welt am Sonntag című lap riportere egyebek között vezetéknevének írásáról kérdezte. (A hivatalos iratokban miért szerepel románosan Iohannis, és nem Johannis, ahogy a németek írják.) Nagyszeben volt polgármestere azt mondta, családja mindig is J-vel írta a família nevét, de amikor születése után anyakönyvezték, az illetékes román hivatalnok nem volt hajlandó J-vel bejegyezni a vezetéknevét, I-vel írta be, amin később nem változtattak, a hivatalos iratokban ezért szerepel azóta is így írva a neve. Azok számára, akik ezt eddig esetleg nem tudták biztosan: a volt nagyszebeni polgármesternek Klaus a keresztneve, Johannis a családneve. Jól tudjuk, hogy az 1989-es fordulat előtt Romániában a hivatalnokok a nemzetiségiek keresztnevét a legtöbb esetben románosított változatban jegyezték be. Például, ha az apa az István nevet adta a fiának, a keresztlevélben szinte „automatikusan” Stefan jelent meg, illetve Katalin helyett Ecaterina stb. Mivel más választásuk nemigen volt, a szülők rendszerint beletörődtek, hogy István fiúk, Katalin lányuk minden hivatalos személyi iratban Stefan, illetve Ecaterina néven szerepeljen. Ez azonban inkább csak a keresztnevek esetében történt így. Családneveket jóval ritkábban románosítottak, és ilyen esetekben nem csak a rendszerváltás után, de 1989 előtt is volt lehetőség a név(vissza)változtatásra. Például, aki nem saját akaratából lett Chis, elérhette, hogy a személyazonosságijában Kis (vagy Kiss) néven szerepeljen. Sokan éltek is ezzel a lehetőséggel. Vajon miért? Romániában előnyükre egészen biztosan nem vált, hátrányuk viszont könnyen származhatott belőle. Akkor mégis miért döntöttek a név-visszaváltoztatás mellett? Nyilván azért, hogy ezáltal is felvállalják, kifejezésre juttassák a nemzeti hovatartozásukat. Klaus Iohannis maradt a románosított családnév-változattal. Románia új államelnöke a Die Welt nevű németországi lapnak is adott interjút. Ebben Wolfgang Scheida újságíró egyebek között a következő kérdést is feltette: „Johannis úr, ön német, vagy román?” A válasz így hangzott: „Román állampolgár, következésképpen román vagyok. Etnikai értelemben német és a Romániában élő szászok egyre kisebb csoportjának tagja vagyok. Most, hogy megválasztottak, nagyon románnak érzem magam. Németségemnek nincs semmi köze Németország Szövetségi Köztársasághoz, mint államhoz, hanem a német nyelvvel és kultúrával kapcsolatos.” (Die Welt, 2014. november 30.) Mindezek fényében bizonyítani sem kell azt, amit a Nagykároly és Vidéke november 27-én megjelent lapszámában közölt „Johannis, a szászból jött román államelnök” cím alatt írtam. Hogy tudniillik „Johannis nem tekinthető tipikus szásznak. Ellenkezőleg: amolyan szabályerősítő kivétel a szászok között.” Tulajdonképpen már önmagában az a tény is erre enged következtetni, hogy – nevüket J-vel író családtagjaival ellentétben – egyáltalán Romániában maradt. A statisztikák szerint a két világháború között 800 ezer német élt Romániában, míg a legutóbbi (2011-es) népszámlálás alkalmával 36 ezren vallották magukat németnek. Ezen belül a két világháború között a szászok lélekszáma meghaladta a 250 ezret, mára viszont tömeges kitelepülésük eredményeként jóval 15 ezer alá zuhant, ráadásul a helyben maradottak szinte valamennyien idős emberek. Tehát leszögezhető: a szászok túlnyomó többsége, közülük azok, akik valóban szásznak érzik, tartják magukat, más szóval a tipikus szászok, ma már nem Romániában, hanem Németországban élnek. Esetükben fel se merül olyasmi, amit Klaus Iohannis a Die Welt című német lapnak nyilatkozott, hogy tudniillik: „Román állampolgár, következésképpen román vagyok”…
A félreértések elkerülése végett: a magam részéről úgy gondolom, hogy mindenki olyan nemzetiségű, amilyennek tartja magát. Tehát, ha Klaus Iohannis negyed-, fele-, háromnegyed-részben, vagy egészen románnak érzi magát, az ő dolga. Egyébként is úgy van rendjén, hogy Románia államelnöke nemzetiségétől függetlenül ne Németországhoz, hanem Romániához kötődjön, és a román nép iránt csupa pozitív érzelmeket tápláljon, Iohannis szavaival élve „nagyon románnak” érezze magát. Ez természetes elvárás Románia államelnökével szemben. Hogy akkor miért firtatom mégis az újdonsült román államelnök nemzeti hovatartozását?
Az ENSZ gazdasági, szociális és kulturális kérdésekkel foglalkozó bizottsága előtt Románia elvileg ötévente kellene bemutasson jelentést arról, hogyan tartja be azokat a nemzetközi megállapodásban rögzített vállalásait, amelyek állampolgárai gazdasági, szociális és kulturális téren biztosított egyenlőségét hivatottak garantálni. Ilyen jelentést Románia mégis csak közel húszévnyi késéssel, mégpedig 2014. november 20-21-én terjesztett a bizottság elé. Lássuk, egyebek között mi áll ebben a jelentésben, amelyet húsz évig halogattak, majd néhány nappal Klaus Iohannis (2014. november 16-án történt) államelnökké választása után mutattak be. A kisebbségek vonatkozásában a Maria Ciobanu ENSZ-nagykövet által vezetett román delegáció már felvezetésképpen felhőtlen együttélésről és minden körülmények között biztosított kisebbségi jogokról beszélt. Azt mondták, amellett, hogy Romániában mindig is különböző kisebbségek éltek együtt a román többséggel, a kisebbségek igazi szabadsága a diktatúra után jött el, és a parlamenti képviselet garantálása, a kisebbségiek által vezetett Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, valamint az anyanyelven való taníttatás biztosítása révén valósul meg. Nicolaas Schrijver Románia-raportőrnek arra a kérdésére, hogy miért késtek húsz évet az elvileg ötévente bemutatandó jelentéssel, a román delegáció azt válaszolta: húsz évbe került az, hogy az EU-s csatlakozás folyamatában megváltozott jogrendekhez az ország alkalmazkodjon, és csak azután vált időszerűvé a jelentés. Schrijver csalódottságának adott hangot a kulturális jogok romániai helyzete miatt, konkrétan a nyelvi jogok betartását, a kisebbségi nyelven elérhető nyomtatott sajtó elsorvadását, a magyar nyelvű tévéműsorok kis számát kifogásolva. Az ENSZ-raportőr hozzátette: a román delegáció a bemutatottnál sokkal több információval kellett volna szolgáljon. Maria Ciobanu válasza így hangzott: „A kisebbségiekkel szembeni intolerancia kapcsán, Románia államfője egy kisebbségi, a támogatottsága óriási volt. Mindez a kisebbségekkel szembeni nyitott, demokratikus, nem-diszkrimináló és toleráns román társadalom bizonyítéka.” Románia ENSZ-nagykövete nem elégedett meg ennyivel, azzal folytatta, hogy a nacionalizmus és intolerancia problémájával szembesülő Európához képest a románok kisebbségekkel szembeni attitűdjét példaértékűnek kellene elfogadni. Ciobanu kijelentette: Románia több fejlett európai országhoz viszonyítva is sokkal toleránsabb a kisebbségeivel. Azt mondta, a román állam programok révén bátorítja a kisebbségeket a kulturális életben való részvételre, és léteznek magyar nyelven sugárzó adók. Arra válaszul, hogy kisebbségi nyomtatott sajtótermékek szűnnek meg, három országos magyar és német nyelvű nyomtatott sajtóorgánumot említett, amelyeket a kormány támogat. Felhozta azt is, hogy az 1 227 000 fős magyarság az érdekképviselete révén többször szerepet kapott a kormányban.
Maria Ciobanu tehát azt, hogy Románia új államelnöke egy nemzetiségi,
olyan aduként játszotta ki az ENSZ-bizottság előtt, ami azt igazolja: a kisebbségi jogok biztosítása terén Romániában minden a legnagyobb rendben van. Szinte biztosra vehető: amíg Klaus Iohannis az ország elnöke, Románia képviselői a nemzetközi fórumokon minden hasonló alkalommal ki fogják játszani ugyanezt az adut. Mi ezzel a gond? Hát az, hogy bár valójában nem az (amolyan szabályerősítő kivétel a szászok között), Klaus Johannis külföld felé tipikus nemzetiséginek minősül, és az általa (egyebek között az autonómiáról) mondottakat is egy tipikus nemzetiségi gondolataiként igyekeznek majd beállítani. Ráadásul a dolognak arról az aspektusáról még nem is tettünk említést, hogy az önmagát „román állampolgárnak, következésképpen románnak ” mondó volt nagyszebeni polgármester egy magyarbarátnak legkevésbé sem nevezhető román politikai párt elnökeként tett szert hatalomra…
Boros Ernő
(Nagykároly és Vidéke, 2014. december 11.)
