„A nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum IX. B osztályos tanulói úgy döntöttünk, hogy bebizonyítjuk, mi nem csak szóval, tettekkel is szeretünk. Ezért csatlakoztunk osztályfőnökünkkel, Kiss Hajnalkával és vallástanárnőnkkel, Likker Erikával a Kárpát-medencei Református Önkéntes Napok programhoz, a Szeretethídhoz.”
Idézek az egyik napilapunkban nemrég megjelent beharangozóból, amiben magyar-román-angol zagyvanyelven toboroztak publikumot egy olyan zenei esthez, amit egy törtető „zongoraművész” és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület úgymond közösen szervezett: „Műsoron: L. van Beethoven: Piano Sonata No. 4 in E flat Major, Op. 7, „Grand Sonata”; G. Enescu: Toccata din Suita Op. 10, Nr. 2; A. Scriabin: Sonata in G sharp minor Nr. 2, Op. 19; Liszt Ferenc: Magyar rapszódiák No. 12.” Ráadásul az alig 17 éves előadó „jelenleg Radó Judith tanárnővel dolgozik együtt a Nagyváradi Művészeti Líceumban, de Daniel Goiţi kolozsvári egyetemi tanárral is együttműködik”. Eddig úgy tudtuk, hogy a tanuló tanul a tanáraitól, nem pedig „együtt dolgozik” vagy „együttműködik” velük…
Nagykárolyi sváb kulturális rendezvény „nyerte el” Dan Tanasă blogíró nemtetszését. Sérelmezi, hogy kizárólag német nyelvű felirat szerepelt a színpadon. Eleve — ha jól értem — szerinte a rendezvényen kevés jel utalt arra, hogy mégiscsak Románia területén zajlott a fesztivál. Nos, a megnevezett „kollégával” szemben én ott voltam. S tudatom: senki sem vonta kétségbe azt, hogy mely ország területén zajlott a rendezvény. Sőt, azt is tudatom vele, hogy például román népzene is teret kapott. Merthogy Nagykárolyban — egyelőre! — az a természetes, hogy tisztelik egymás a különféle kultúrákhoz, etnikumokhoz, felekezetekhez stb. kötődők.
Köszönöm egész éves munkátokat, lelkesedéseteket, áldozatvállalásotokat, támogatásotokat! Öröm volt, a nehézségek ellenére is, ezt a tanévet veletek átélni! Lassan itt a pihenés ideje, tudjátok „pihentében is megáldja az Úr, akit szeret.” (126.zsoltár) — Áldott szünidőt Nektek!
Tegnap megjelentettünk egy cikket, egy olvasói levelet. Arról szólt, hogy egyesek provokálják az embereket. Nos, sajnos félreérthetően fogalmaztunk. Az illető hölgy nem nagykárolyi volt, és semmiképpen sem az a bizonyos hölgy, akire oly sok olvasónk gondolt.
„A minap egy családi esemény alkalmából Magyarországra utaztunk” — emlékezik vissza egy köztiszteletben álló nagykárolyi, egy olvasónk. A levelét publikáljuk, azért, hogy okuljunk belőle.
Miért nem örülök a mai „eseményeknek”? Mert lesznek még. Mindkét oldalról. Ma — ahogy én tudom, hiszen nem voltam ott —, nos, ez alkalommal az egyik közösség közül 1–2 ezernyi ember viselkedett elkeserítően. Ez az egészhez képest valóban maroknyinak tűnő szám, mindazonáltal meg kell nézni, hogy miként „reagálja” ezt le a hétköznapi ember. A közösségi felületeken. A hétköznapokban. Megdöbbentően sok lehet ez az amúgy kicsi közösség.
Erőszakkal benyomult az úzvölgyi katonatemetőbe csütörtök délután a helyszínre csődített több ezer román megemlékező, és ott ortodox szertartás keretében felszentelték a temetőben törvénysértően létesített román emlékművet és parcellát — s mint a Buletin de Carei közösségi felületén látható, ott volt a közelben, azaz Dormánfalván (vélhetően az Úz völgyében is) a Nagykárolyi Helyi Tanács egyik tagja, Ilie Ciută, valamint neje, Daniela. Amúgy az „esemény” egyik szervezője az a Mihai Tîrnoveanu, aki tavaly figyelmeztetett: legközelebb többezredmagával tér majd vissza.
You must be logged in to post a comment.