Idén is lesz Partiumi Zenetábor

A Hermann Musik Egyesület idén is megszervezi immár sok éves hagyománynak örvendő zenetáborát, mely idén két turnussal is várja a zenélni vágyókat. A részletekről Hermann Szabolcsot, az egyesület elnökét kérdeztük.

Az idei évben megújult névvel, Partiumi zenetáborként kerül megszervezésre a tábor. Mi áll a névváltoztatás hátterében?

– A zenetábor iránya és célja ugyanaz: lehetőséget teremteni a fiatalok számára, hogy zöld környezetben, a mindennapok és az iskola gondjaitól elzárva, nyugodt légkörben, a természet ölén – mezőfényi nagyerdő – zenét tanulhassanak. A különböző hangszerképzési kínálataink mellett az is egy különlegessége a táborainknak, hogy diákjaink több felől érkeznek, így az ismerkedés, kapcsolatteremtés is egy pozitív hozadéka a velünk való táborozásnak.

A megújulás, felfrissülés viszont fontos, akár arculatban, akár a kínált lehetőségekben. A Csomaközi Nyári Zenei Tábor 2015-ben nyitotta meg először a kapuit a zenét tanulni vágyó fiatalok előtt. Azóta minden nyáron 1-2 turnus erejéig várja a fiatal táborozókat, ezzel a környéken egyedi egy hetes zenetanulási lehetőséget biztosítva. Miután táborozóink többfelől érkeznek, helyesnek láttuk, hogy a tábor nevében is jelezzük ezt, így 2022-től a Csomaközi Nyári Zenei Tábor Partiumi Zenetábor néven fut tovább.

– Az új név mellett milyen újdonságokra lehet számítani az idei táborban?

– Először is szeretném felhívni a figyelmet az olyan programjainkra, amelyek az ezelőtti éveinkben indultak és idén is folytatódnak. Ilyen például a baba-mama és zeneovi, amelyek idén is a zenetáborokkal párhuzamosan várják majd a kicsiket zenés foglalkozásokra. Az orgonabemutató szintén folytatódik, amely a gyerekek mellett idősebbeknek is nagyon hasznos és érdekes találkozás lehet, hiszen egy nagyon izgalmas hangszerről van szó. Rengeteg mindent lehet egy ilyen találkozáson tanulni, a zene mellett beszélünk a hangszer technikai felépítéséről, akusztikáról, s természetesen olyan kérdések és válaszok is felmerülnek, amelyek jól jönnek majd például fizika órán. Egy interdiszciplináris találkozót kínálunk.

Ami pedig a táboroztatást illeti, a Hermann Musik Egyesület idén is 2-2 ingyenes táborozási lehetőséget biztosít szociálisan rászoruló fiataloknak.

S visszatérve a kérdésre, természetesen idén is készülünk újdonságokkal:

  • a zenetábor hete alatt minden este más és más hangszerbemutatókat szeretnénk tartani kicsiknek, nagyoknak
  • új tantárgyként vezetjük be az improvizációt, a zenei (és nemcsak) önkifejezés fejlesztése végett. A tavalyi táborunkban kísérletképpen tartottunk néhány ilyen improvizációs foglalkozást, s nagyon jó tapasztalataink vannak, így idén ezt ugyanolyan állandó tárggyá tennénk, mint az ütőhangszert és kórust. Nem kell ettől így első hallásra megijedni. Azt gondolom, hogy mindenkinek van mondanivalója, ha azt gondolja, hogy nincs, akkor vagy nem tud róla, hiszen még nem próbálta, vagy azt nem tudja, milyen eszközzel fejezze azt ki. Egyébként is, a zenétől eltekintve azt szeretnénk szorgalmazni, hogy mindenkinek legyen mondandója, véleménye. Ezzel jócskán a való élethelyzetek kezelésére is kaphatnak egy sugallatot a gyerekek. Ez egy fejleszthető képesség, mint bármi más.
  • könnyűzenei zenekarok jelentkezését is várjuk (ők mint együttes, egész héten a banda fejlesztésével, és új számok tanulásával fognak foglalkozni)
  • kreatív versenyeket hirdettünk meg: fotóversenyt, illetve dalszerző versenyt, melyek nyereményei 50%-os kedvezmény, illetve ingyenes táborozás
  • bevezettük a „koránkelők” vagy early bird jelentkezést, amely az egyéb kedvezményes jelentkezési lehetőségek mellett (testvérpárok jelentkezése, két tábor részvétele esetén, csoportos jelentkezés) újnak számít

Részleteket a partiumi-zenetabor.webnode.hu új honlapunkon, illetve a Partiumi Zenetábor facebook oldalon lehet olvasni, valamint emailben a musik.hermann2016@gmail.com címen is rendelkezésre állunk.

– Az idén két turnus is megszervezésre kerül, melyekre már lehet jelentkezni. A teljesség kedvéért soroljuk fel, hogy kik és milyen szakokra jelentkezhetnek idén.

– Idén nyáron június 26-július 1, valamint július 10-15. között szervezünk táborokat. Táboronként legfeljebb 30 gyereket tudunk fogadni. 9-24 év közötti fiatalok jelentkezését várjuk, akik fejlesztenék hangszer, illetve zenetudásukat. A jelentkezési határidő május 15, „koránkelő” jelentkezőknek (early bird) március 15, amely természetesen kedvezménnyel jár.

Bármilyen hangszerre lehet jelentkezni, annyi feltételünk van, hogy legalább 3 jelentkezőnk legyen egy hangszerre. Így akár a honlapunkon felsorolt hangszereken kívül, ha valaki épp mandolinon szeretne tanulni (ilyenre még nem volt példa, azért is hozom ezt fel, de miért ne lehetne :D), ez is lehetséges, azonban legalább 3 jelentkező szükséges az osztályinduláshoz.

A teljesség igénye nélkül: klasszikus hegedű, brácsa, cselló, nagybőgő, furulya, fuvola, oboa, klarinét, fagott, trombita, harsona, kűrt, tuba, ütőhangszerek, gitár, orgona, zongora, harmonika, népi hegedű, népi furulya, citera, népdal-éneklés csoportokba várunk fiatalokat.

A jelentkezőknek van-e szükségük valamilyen zenei előképzésre, illetve saját hangszerre a jelentkezéshez? Van arra mód, hogy valaki több szakra is jelentkezzen?

A táborban többféle szintű tudáshoz alkalmazkodunk. Csoportokat alkotunk, és mindenki a hozzá közelebb álló csoporttal tanul. Így szeretettel várunk minden kezdő, újrakezdő, vagy haladó szinten levő fiatal zenészt. Az orgona, zongora és ütőhangszer kivételével szükséges a saját hangszer.

Több hangszerre való jelentkezés lehetséges, viszont én annyira nem ajánlom. Inkább koncentráljunk egy adott hangszerre, s esetleg egy másik táborban egy másikra. Amúgy is, a tábor szüneteiben mindenkinek lehetősége van olyan hangszert kipróbálni, amelyik neki szimpatikus, s ezzel lehetősége nyílik kideríteni, hogy kell-e neki az adott hangszerrel komolyabban foglalkoznia.

– Hogyan képzeljük el a táborozók egy napját?

– A reggeli tornát és étkezést követően hangszerórák szoktak lenni, ezt követi egy közös éneklés – kórus, ahol a tábor apraja-nagyja részt vesz, az ebéd és kis szusszanó után pedig párhuzamosan kiscsoportos ütőhangszer és zeneelmélet órák folynak, amelyeket egy kamarazene óra követ, ahol különböző hangszercsoportok találkoznak, és közös darabokat készítenek a zárókoncertekre. A délutáni programban fog helyet kapni az improvizáció foglalkozás is. A vacsora után pedig játék, ügyességi verseny, közösségi program vagy éppen szabad foglalkozás szokott lenni. A tábor programja igen tartalmas, már az első nap után senkinek nincs gondja az alvással.

– Az idén két kreatív alkotóversenyen is megmérettethetik magukat a leendő táborozók. Mik a versenyek feltételei, illetve nyereményei?

– A kreatív alkotóverseny idén először van. A fotóverseny során olyan fotókat várunk beküldésre, amelyen a hangszereddel nem mindennapi módon kapnak lencsevégre. E verseny győztese 50%-os kedvezményt kap a tábor díjából. A dalszerző verseny komplexebb képességeket vesz igénybe. Saját vagy más által írott vers, szöveg megzenésítését várjuk. A verseny győztese ingyenes táborozási lehetőséget kap. A beküldött anyagok nyerteseit mindkét verseny esetében közönségszavazással választjuk ki. Részleteket a honlapunkon lehet olvasni.

Bagossy Andrea

Megjelent a Nagykároly és Vidéke térségi hetilapban