Ismét alkotótábort szervez Gnandt Pista

Választott otthonában, a magyarországi Pócspetriben szervezte meg idén is a Nemzetközi Hagyományőrző Képzőművészeti Alkotótábort Stefan Gnandt alkotóművész. Hogy miért éppen abban a településben? A válasz igen kézenfekvő: „mert többnyire itt lakunk”.

„Az önkormányzat annyira lelkesen állt a dologhoz, hogy folytatása is lesz” a táborozásnak – felelte az Anziksz kérdésére a mezőfényi születésű művészember, a nagykárolyi kulturális élet egyik emblematikus alakja. Egyébként a mostani immár a második tábor volt, 10 alkotó vett részt benne, ők öt országból érkeztek, mégpedig Lengyelországból, Németországból, Szlovákiából, Romániából és Magyarországról. A legidősebb 65, a legfiatalabb pedig mindössze 17 éves. Ő művészeti szakgimnáziumot végez. Kilencen festettek, illetőleg rajzoltak, míg egy alkotó faragott. Akárcsak tavaly, a résztvevők idén is a régi katolikus plébánián kaptak szállást, igazán illő környezetben: egy késő barokk épületben.

„A szobrász kolléga 1000 (!) kilométerről, a Duna-deltából érkezett, Tulceáról. A rendelkezésére bocsátottunk egy közel 1 tonnás andezit-tufa szikladarabot, és ő 6 nap alatt egy emlékszobrot faragott belőle… Emberfeletti erőfeszítés és hatalmas szakmai próbatétel!” – nyomatékosította Stefan Gnandt, aki elmondta még, hogy a táborozás során 31 festmény készült el, valamint a szobor.

A tábort lezáró zárókiállítás ünnepélyes megnyitója szombaton, 8-án délután 3 órai kezdettel zajlott. Egyébként nagyméretű ünnepség keretében tartották meg a megnyitót is. Mégpedig a pócspetri mártír újratemetését követően. Magas rangú vendégek vettek részt: a megye és a budapesti kormány is képviseltette magát, illetőleg a püspök és más egyházi méltóságok. Nem mellesleg nagykárolyiak is jelen voltak – barátok és rokonok –; de például 14-en érkeztek Mezőfényről.

A táborozás végén három díjat osztottak ki. Az idei nívódíjat Asloviciu-Angyal Anikó kapta, ő Margittáról érkezett. A Pócspetri Községi Önkormányzat díját Papp Gábor kapta, érdekes módon ő szintén Margittáról jött… „A különdíjat a legnagyobb kincsünk, a fiatalság képviselője, a 17 éves pócspetri Májer Brigitta, a debreceni Koós Károly Képzőművészeti Szakgimnázium tanulója kapta” – tudtuk meg. Az emlékszobor alkotója, Gheorghe Munteanu munkásságát az útiköltség megtérítésével ismerték el, illetve egy szép összegű „bónuszt” vehetett át.

A záró rendezvényen Tamás György pócspetri polgármester hivatalosan bejelentette, hogy jövőre újra megtartják a tábort, és már jó előre meghívta a szobrászművészt, aki a szakmai tudásán túl ragyogó emberi karakter is… („Egyébként az ukrán kisebbség tagja, és a szlovák kollégákkal kitűnően kommunikált…” – mesélte Gnandt Pista a Nagykárolyi Anziksznak.)