A munkáját alkotási folyamatnak éli meg

Tabi Zsolt labdarúgóedzőt kértük meséljen a focistalétről, mihez kezdenek magukkal a labdazsonglőrjeink járvány idején.

– Hogy viseled a járványt?

– Úgy próbálom napjaimat irányítani, hogy hasznossá tegyem magam, mind a családom, mind pedig a környezetem számára. Mivel a szerződéseim fel vannak függesztve, itthon tevékenykedem. Rájöttem, hogy valamilyen szinten tudok festeni-mázolni, fodrászkodni és kertészkedni. Ellátom édesanyámat és nagybátyámat, mivel egyik nyolcvan, a másik hetvenhét éves, nem szeretném, hogy ki legyenek téve a fertőzés veszélyének. Ezért bevásárolok hetente kétszer igényeik szerint, és az egészségi állapotukra is figyelmet fordítok.

Optimista vagyok, abban remélek, hogy rövidesen túl leszünk ezen a helyzeten, és visszatérünk a természetes életvitelünkhöz.

Sokunknak a mozgás napi ritmusa alábbhagyott vagy megváltozott, azt tudnám javasolni mindenkinek, hogy találjon magának különböző elfoglaltságokat, és érezze azt, hogy igenis fontos, hasznos dolgokat hajt végre.

– A tanítványaiddal miként tartod a kapcsolatot? Egy focista hasonló helyzetben miként tarthatja meg a kondícióját? Sőt, miként fejlődhet?

– Tanítványaimmal a világháló segítségével tartom a kapcsolatot, de őszintén sajnálom, azon játékosaimat, akik tömbházban laknak, így a mozgásterük minimálisra szűkül, és nem tudják kiélni a mozgásigényüket. Ilyen körülmények közt is, lehet olyan izom- és mobilitásfejlesztő gyakorlatokat végezni, amelyek a későbbiekben növelhetik teljesítményüket a labdarúgásban. Persze, vannak olyanok, akik udvarral rendelkeznek, így nagyobb lehetőségük van arra, hogy a technikai képességeiket magasabb szintre emeljék. Sajnos az ellenfél hiányában végzett gyakorlatok nem vezethetnek nagy fejlődéshez, mert ugye a futballban, hogy eredményes legyél, jobb kell legyél az ellenfelednél.

Összegezve: nagy fejlődést nem várok el ebben a periódusban a játékosaimtól, annak is örülnék, ha nem esnének annyira vissza, főleg fizikailag.

– Az évzárón mondta Papp Zsolt barátod, a nagykárolyi Kinder FC főtámogatója, hogy a korántsem titkolt célotok, pár éven belül több millió eurós átigazolási díjat kiérdemlő focistát kinevelni. Hogy álltok? Ki lesz az?

– Erre a kérdésre, örülnék, ha Papp Zsolt válaszolna. Én főleg a technikai részére összpontosítom a figyelmemet és tudásomat, és edzőkollégáimmal együtt azon dolgozunk, hogy igenis a rendkívüli tehetségek minél magasabb szintre jussanak el ebben a sportágban. Ma még nem tudom, hogy a jövőben ki fog millió eurókat érni, de a lehetőség mindig ott lesz, amíg a tevékenységünk folyik.

– Kérlek, vázold fel, mikor és miért is jött létre a kinderes mozgalom, miként igazodik ez a Victoria Város Sportklubhoz, a Nagykárolyi Elméleti Líceum keretében lévő sportiskolához…

– 2010-ben három volt futballista, Preg Tibor, Papp Zsolt és Bakó Károly ötlete volt, hogy foglalkozni kell a gyermekekkel és fiatalokkal, nevelni, fejleszteni a labdarúgói képességeiket a koruknak megfelelően, megszerettetni velük a mozgás örömét, és azt akartuk, hogy megtapasztalják már gyerekkorban, hogy a munkájuk révén sikereket érhetnek el. Kialakult egy technikai, edzői csapat. Előbb három csoporttal indítottunk. Az 1998-ban születettek voltak akkor a legidősebbek. Ma, pedig kilenc csoporttal foglalkozunk, együttműködve a nagykárolyi sportiskolával. Az edzői csapatot Nintaș Răzvan, Csenteri József, Botan Marius, Gindele Gergely, Botos Zsolt, Bagossy Sándor kapusedző, és jómagam alkotjuk. Jó az együttműködés a Kinder FC és a nagykárolyi Victoria Városi Sportklub között, ugyanis örömmel elmondhatom, hogy a felnőtt csapat, játékos állományának körülbelül hetven százaléka a Kinder klubnál kezdte elsajátítani a focit. A Victoria Junior A1-es csapata száz százalékban klubunkban nevelkedett. Köszönettel tartozunk a saját és játékosaink, illetve szüleik nevében a város vezetőségének, valamint a helyi tanácsnak, hogy bérmentesen biztosítja számunkra a felkészüléshez való létesítményeket, a Victoria sportbázist és a téli időszakban a városi sportcsarnokokat.

– Hagyományteremtő szándékkal a Kinder FC tavaly ősszel bált szervezett, a szülők és a támogatók részére. Az alkalmon a klub vezetőjeként szóltál a célokról, és közben öltönyösen, lakkcipősen dekázgattál… Csúcsformádban hányat tudtál? Kérlek, mesélj a focista múltadról. Hol kezdted, merre rúgtad a bőrt?

– Ez egy nagyon jó kérdés. A futballt gyerekként a Román Katona Emlékműve mögötti zöldövezeten több cimborámmal naponta játszottuk. Volt, amikor reggeltől estig. Aztán nyolc évesen Ionescu Constantin edző úr toborzót hirdetett, amelyen rengetegen részt vettünk, és beválogatott a törpecsapatba. Tizenegy évesen igazoltak először hivatalosan a nagykárolyi Victoria ifi csapatához. Nagyon jó ifjúsági csapatunk volt. 1982-től 1986-ig alapjátékosa voltam ennek a csapatnak, amellyel előmérkőzést játszottunk, az akkoriban C osztályban szereplő csapatok megfelelő ifijeivel. Az 1984–85-ös bajnokságban 23 góllal a csapat gólkirálya lettem. 1988. november 20-án játszottam első mérkőzésemet a felnőtt csapatban, ekkor is a harmadosztályban szerepeltünk, és gólt lőttem a Tasnádi Chimiának. Példaképem nagybátyám volt, ő szerettette meg velem a futballt. Szabó Istvánról, a romániai ifjúsági válogatott volt játékosáról és nagykárolyi edzőről van szó, akit mindenki „Öcsi bácsiként” ismer, és úgy gondolom, hogy tisztelettel és köszönettel tartozunk neki, mindazok, akikkel foglalkozott, akiket nagy odaadással edzett. Ő pozitívan befolyásolta az akkori életünket, ő jelentett nekünk mindent a sportéletben, irányított, nevelt, fejlesztett, biztatott és bízott bennünk, mindig azzal motivált minket, hogy a munkánknak meg lesz az eredménye. Akkor is ő volt az edzőm, amikor a felnőtt csapatba kerültem. Harmadosztályban szerepeltünk pár évig, viszont 1992 nyarán átszervezte a Román Labdarúgó Szövetség a szinteket. Így a beosztás a következőképpen alakult: egy csoport Nemzeti bajnokság, két csoport A osztályos bajnokság, és négy csoport, külön-külön húsz csapatból álló B osztály, amelyben a Victoriával játszottunk, többek közt aradi, temesvári, marosvásárhelyi, nagybányai, kolozsvári, dicsőszentmártoni, szatmári csapatokkal, Pintér Sándor főedző vezetésével. Első évben nyolcadik helyen végeztünk, majd 1994-ben sajnos leestünk egy szintet. Ekkor voltam a felnőtt csapat gólkirálya nyolc találattal. Szeretném megemlíteni azon edzőim nevét, akik foglalkoztak velem az évek során, és szeretném megköszönni fáradtságukat, odaadásukat, és mindazt, amit értem tettek: Ionescu Constatin, Szabó István, Miculaș György, Gál Pál, Pintér Sándor, Papp Sándor, Béres István, Losonczi Gábor, Gnandt Pál. Minden edzőmmel jó volt a kapcsolatom, és szeretettel, jó hangulatban vettünk részt az edzéseken és a mérkőzéseken. Felejthetetlen emlékeim vannak mindegyikükkel, illetve csapattársaimmal. Nem tudom elfeledni, hogy már ifi korban Öcsi bácsival évente kétszer edzőtáborba mentünk, Tusnádra, Borszékre, Félixfürdőre, hol ide, hol oda, ahol keményen készültünk az évadra, 10–12 nap, sokszor 3 edzéssel naponta. Közben a csapattagok közti kapcsolat is elmélyült. Kialakultak barátságok, amelyek mai napig is tartanak. Minden edzőmtől sokat tanultam, nagyon meg kellett dolgozni az edzéseken azért, hogy helyed legyen a felnőtt csapat kezdő tizenegyében, ezért csapaton belül, a versengés uralkodott, és persze, a plusz edzés mindennapos volt.

Ha jellemeznem kellene magam, nem voltam kimagasló játékos, inkább azt mondanám, középszintű, viszont mindig előtérbe helyeztem a támadó játékot, a technikai megoldásokat, és talán, ami erősségem volt, az az, hogy csapattársaimat meglátásaimmal jó helyzetbe tudtam hozni, ezáltal érvényesíteni azok erősségeit. Nem igazán szerettem törni a játékot, a védekező feladatokat véghezvinni, ezt az is bizonyítja, hogy majd később, mikor kikerültem Mezőpetribe, a Fink Fenster csapatába, előbb mint játékos, aztán később mint játékos és edző, sok mérkőzésen a hátvéd sorban kezdtem el a meccset, mégis támadó középpályásként fejeztem be. Szép emlékeim vannak a Fink Fenster csapattal is. A megyeiben, az ötödik osztályban kezdtünk 1998-ban, majd egy évre rá már a negyedik osztályban második helyen végeztünk. 2004-ben felkerültem a csapattal harmadosztályba, ahol két szezont játszottunk. Négyszer a Román Kupa megyei szakaszának győztesei lettünk.

Mindig szerettem bűvölni a labdát. Hogy hányat dekáztam? Az a válaszom, hogy sokat. Mai napig is szívesen dekázom.

Az idősebb csapattársaim hozzáállása befolyásolta az attitűdömet a labdarúgás iránt.

– Mit jelent számodra a labdarúgás?

– Ez nagyon egyszerű. Ez az életem. UEFA A licenszes edzői minősítéssel rendelkezem, és a fiatal játékosokat próbálom minél jobban felkészíteni. Úgy gondolom, hogy minden egyes korosztály, amelyet edzek, egy kihívás számomra. Én ezt a munkát alkotásnak nevezném, amely lehet hosszútávú vagy nagyon rövid, mégis minden tapasztalatomat, és az évek folyamán elsajátított tudásomat szeretném átadni. Jelenleg a Junior A1-es csapatot edzem a Victoriánál, és a nagyon kezdő törpecsapatot, a 2013-as korosztályt a Kinder FC-nél.

Végezetül szeretnék minden kedves olvasónak jó egészséget kívánni! Minél hamarabb találkozzunk a sporteseményeken is!

Kérdések: Megyeri Tamás Róbert