A Nagykárolyi Kulturális Központ számos színvonalas szakkörrel várja a gyerekeket évek óta. A könnyűzene, rajz és színjátszás mellett gitároktatás is zajlik Bogáti-Bokor Ákos vezetésével. Munkájáról, a zenéhez fűződő szoros kapcsolatáról kérdeztük.
– Kezdjük talán a legeslegelején, mesélj arról, hogy hogyan kerültél közel a zenéhez, honnan ered ez a nagyfokú zeneszeretet?
– Gyakorlatilag édesanyámnak és Kodály Zoltánnak köszönhetem ezt a dolgot, mert édesanyám muzikológusként tisztában volt azzal, hogy a gyermek zenei nevelése kilenc hónappal a születése előtt kezdődik, úgyhogy már a pocakban a frissen megalakult Kollégium régizene együttes próbáit hallgattam. Születésem után a szüleim még mindig a Kollégium tagjai voltak, így a próbák alatt immár Deák Ildikó néni karjaiban hallgattam minőségi zenét. Úgyhogy a reneszánsz zene iránti affinitásom innen jön. A jazz, a Beatles és a hetvenes évekbeli zenék iránti rajongás pedig onnan, hogy miközben a szüleim fényképeket hívtak elő – édesapám fényképész is volt – a sötétszobában jazzt hallgattak, tudatosan már a pocakos időszakban is. Azóta rengeteg kutatás született azzal kapcsolatban, hogy a magas információtartalmú zene hogyan hat az ember intellektusára, érzelmi, kognitív képességeire, édesanyám pedig ezt annak idején tudatosan használta. Az indíttatás tehát innen jött, és talán ennek köszönhető, hogy a húgom is és én is zenei pályát választottunk. Később aztán jött a „zeneovi” Visnyai Ági nénivel, ami egy szenzációs dolog volt, és szerintem azt valahogy vissza kellene hozni. Ezek a dolgok nem véletlenül hatnak, azok, akik abban részt vettek, azok utána is másképp viszonyulnak a zenéhez. Aztán később IKE kórus Fazakas Erikával, ami elképesztő élményeket hozott, sok utazás, csoportszellem, közös szilveszterek, és persze rengeteg finom zene, amiben játszva vettünk részt. Mindeközben persze, mikor a tinédzser rájön, hogy a gitár egy erős ütőkártya a szebbik nemnél, akkor jobban elkezd érdeklődni iránta, és gyakorlatilag egy adott pillanatban ez átvette a főszerepet, és elkezdett egyre nagyobb teret nyerni.
– Hogyan jött a képbe a tanítás?
– Később Kolozsvárra kerültem, filozófia egyetemre, és itt kezdtem el tanítani teljesen véletlenül egy baráti felkérés alapján. Eleinte kissé megijedtem a feladattól, hiszen azelőtt még soha nem csináltam ilyet, de aztán egy hetes felkészülés után belevágtunk. Ebből aztán szép lassan egy teljes hálózat épült ki, egyre több tanítványom lett. Mindeközben Szűcs József barátom, aki a Művelődési Ház igazgatója rágta a fülemet évekig, hogy nincs gitártanár, hiány van, gyere haza. Csakhogy nekem filozófia diplomám volt, ehhez a munkához viszont kellett valami hivatalos zenei végzettség. Így felnőtt fejjel nekiálltam elvégezni a zenepedagógia szakot, oda iratkoztam be első évesnek, ahol én azelőtt 10 évvel tanár voltam, ami persze hozott magával vicces és néha kínos helyzeteket is. Összesítve azonban mégiscsak jó volt ez, mert egy csomó mindent pótoltam zeneelméletből, kiteljesítő szerepe lett, ettől lett kerek egész a dolog. Fantasztikus tanáraim voltak, akiktől nagyon sokat tanultam, sok élményben volt részem. Mindennel összesítve azonban ez egy nagyon nehéz, sűrű időszak volt, hiszen a kurzusokat össze kellett egyeztetni a munkával – közben műsorvezetőként dolgoztam a Paprika rádióban – és a tanítványaim beosztásával, ami azt eredményezte, hogy reggeltől estig be voltam táblázva. Úgyhogy annak ellenére, hogy én nagyon szerettem Kolozsváron élni, egy idő után évről évre egyre nehezebbé vált az ott lét, egyre zsúfoltabb, drágább lett, és a tömeg elérte azt a szintet, ami miatt számomra a város élhetetlenné vált. Ezért úgy döntöttünk, hogy hazaköltözünk Nagykárolyba, amit azóta is életünk egyik legjobb döntésének érzünk, hiszen a nagyváros után a béke szigete volt számunkra ez a város. Hiszen ez egy nagyon szerethető hely, gyermekek számára pedig kifejezetten ideális.
– Akkor itthon a gyakorlatban nem elkezdted, csak folytattad a tanítást egy másik helyen, kicsit más formában.
– Igen, végre azt használhatom kenyérkeresésre, ami a hobbim, a hivatásom, és mindenem. Azt mondják, hogy aki azzal keresi a kenyerét amit szeret, az nem dolgozik. Természetesen munka ez, és néha fárasztó is, de mindemellett nagyon jó dolog a gyerekekkel foglalkozni, hogy van idő minden gyerek szintjét felmérni, és hozzájuk igazítani a programot, amivel fejlődünk. Ezek olyan komoly sikerélményeket hoztak, amiket nem adnék semmiért. Ez egy nagyon baráti közeg, sokszor a gyermek az órán az első 10 percben csak sorolja a problémáit és panaszkodik, de amikor gitározik, akkor átkerül egy másik dimenzióba. Ezért sajnálom, hogy a tanügyi rendszer most olyan, hogy a művészeti oktatás gyakorlatilag értéktelennek van nyilvánítva. Ez onnan is látszik, hogy milyen óraszámban tanulnak a gyerekek zenét vagy rajzot. Ugye arról lenne szó, hogy tanítsuk meg a gyereket az életben érvényesülni és gyakorlatiasnak lenni, de közben elfelejtjük, hogy a lelki világa kiüresedik, nem tud választani értékes és értéktelen között. Nem tud megállni rácsodálkozni valami szépre, mert nincs kinyitva ez a szeme. Ezen tud változtatni a művészet, ha teszünk azért, hogy része legyen az életünknek. Itt van például a gitár, a gyerek meg tudja fogni, a hátára veszi, és kiül vele akárhova, és csak úgy gitározgat magának. És rájön, hogy a szomorkásabb hangnemekben a bánatát ki tudja fejezni, a vidámabb dalokkal fel tudja magát pörgetni, át tud jutni a rosszból a jóba, a sötétből a világosabba. Ők ezt már nagyon szépen használják, és vannak olyan diákjaim, akik éjjel-nappal gitároznak, és ez hosszú távon nagyon-nagyon jó. Norvégiában például erre már rájöttek, ott kötelező minden gyereknek egy hangszeren megtanulni játszani, így pedig az agyban olyan kapcsolódások, szinapszisok keletkeznek, ami másképp, egy átlagembernél nem alakul ki, ez pedig az iskolai tesztjeik eredményein is jól látszik. A hangszeres képzés révén az agyféltekék nagyon szépen összehangolódnak, így ezek az emberek jobban vezetnek autót, jobban látnak térben, a kézügyességük, nyelvérzékük, beszédkészségük is jobb.
– Hány éves kortól ajánlott a gitártanulás és hogyan zajlik az oktatás?
– Én azt szeretem igazán, amikor már olvasni és írni tudnak, mert úgy szeretem felépíteni ezt az egészet, hogy kottát tanuljunk meg olvasni. Ez Kodály tanár úr mindene volt, hogy úgy olvassunk kottát, mint ahogy olvassuk a mesét. Ez önállóságra neveli a gyereket, mert nem attól fog függni, hogy a tanár bácsi megmutatja neki a kedvenc dalának az akkordjait szemre, hanem amikor nincs ott a tanár, akkor is elővesz egy kottát, vagy megnézi interneten, és önállóan megtanulja. És látom, hogy ez működik hosszú távon. Két-három éven belül a tanítványaim úgy szoktak jönni, hogy tanultam valamit, de itt valahol elakadtam. Ilyenkor szeretem őket nagyon megdicsérni, és nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen nemcsak tőlem kell tanulni, hanem bele lehet kóstolni mindenbe, ami megtetszik, és azt beleépíteni a meglévő tudásba. Úgyhogy én úgy szeretném, hogy olyan 7 évestől jöjjenek a gyerekek, de persze ha valakinek 15 évesen ugrik be, hogy szeretne gitározni, őt is szeretettel várom. Kisebbeknél még minden nagyon játékos és mesés, idősebb korban pedig már sokkal tudatosabb, motiváltabb a munka. A másik dolog, hogy a szülők mentalitásában is változtatásokra lenne szükség, hiszen ha azt látják, hogy nem gyakorol a gyerek, akkor egy idő után nem hozzák órára sem. Nem ez a jó hozzáállás, meg kell kérni a gyereket, hogy mutassa meg, hogy mit tanult, követni a fejlődését, megdicsérni a haladását, motiválttá tenni, erre a kisebbeknek még nagyon nagy szükségük van. A másik probléma, hogy azt látom már az egész kicsi gyerekek is agyonhajszoltak, rengeteg különórára, foglalkozásra járnak, és nagyon fáradtak, kevés a szabadidejük, nem tudnak játszani. Így pedig nem tudnak egy dologban elmélyedni, igazán kiteljesedni, mert felaprózódnak a sok különféle tevékenység között. Éppen ebből kifolyólag sokszor azt látom, hogy szinte pihenni jönnek ide a gyerekek, hiszen ez egy nagyon barátságos, közvetlen légkörű közeg, ahol ki tudnak kapcsolódni.
– Mennyire fontos, hogy eredendően tehetséges legyen egy gyermek, vagy mindez megtanulható?
– Vannak eredendően tehetséges gyerekek, akikre nagyon ragad. Az én legkedvesebb tapasztalatom így a húsz év alatt, az, hogy aki elsőre tehetségtelennek, vagy botfülűnek tűnik, abban is ott van ez a csíra, ez a lehetőség, és elő lehet belőle hozni. Volt egy testvérpár, akik azóta is az egyik legpozitívabb példám, akikkel két éven keresztül szenvedtem, nem gyakoroltak, úgy tűnt, hogy nem szeretik. Szívesen jöttek, de nem igazán volt haladás. Szóltam az édesanyjuknak, hogy esetleg próbáljanak meg valami mást, hátha az jobban fekszik nekik, de ő kitartott. Eltelt még két év, és egyszer csak elkezdtek kinyílni, és most hihetetlenül gitározik mind a kettő. Úgyhogy szerintem mindenkivel van értelme foglalkozni, hiszen ez tanulható, csak gyakorolni kell.
Bagossy Andrea
Megjelent a Nagykároly és Vidéke hetilap 2020. június 18-ai számában.
You must be logged in to post a comment.