„A két váradi alkotóművész idejekorán, ahogy Gavrucza Tibor, a TEG leköszönő művészeti vezetője fogalmazott bevezetőjében, búcsú nélkül távozott az élők sorából. Mátza Gyulát tavaly novemberben, míg Trifán Lászlót alig két hónapra rá, idén januárban kísértük utolsó útjára.”
Manapság anyanyelvünk szakértői is vitatkoznak azon, hogy a beszélő-író ember helyesen használja-e idejekorán szavunkat, s ha igen, miért nem. A szótárak is jelzik, hogy kettős jelentésű, ráadásul a két jelentés teljesen eltérő, egymásnak ellentmondó; ezért az egyiket helyeslik, a másikat kerülendőnek (sőt pongyolának) nyilvánítják. A manapság helyesnek és választékosnak mondott jelentés – a szótárak zöme szerint – a „kellő időben”. Eszerint ha valaki idejekorán távozott az élők sorából, akkor azt éppen jókor, idejében, nem késve tette. Márpedig ilyet senkiről nem mondhatunk, írhatunk le a kegyeletsértés veszélye nélkül. Az egyik napilapunkban megjelent cikk fent idézett két mondatában ezt követi el a szerző, vagy az, akit idéz, ha hűen idézi.
Mentségül szolgálhat egyik vagy másik számára, hogy általánosan elterjedt e szótévesztés, jelentésbeli félreértés: sokan hiszik-gondolják azt, hogy az idejekorán azt jelenti: túl korán, idő előtt, a kelleténél hamarabb. Vitáznak arról is, hogy melyik jelentés a korábbi, az „eredeti”. Jókai Mórra hivatkoznak, idézve egyik mondatát: „Azt hitték róla az emberek, hogy ez egy idejekorán megvénült ember.” Kortársa, Vas Gereben szerint gondolataikból „a férfiak nemigen szeretnek idejekorán közléseket tenni”. A náluk fiatalabb Gárdonyi Géza már így fogalmaz a múlt századfordulón: „A török vastag, erős falat talált a kapu mögött. Idejekorán berakta azt Mekcsey.”
De ha megvizsgáljuk a szóösszetétel eredetét, a helyes útra jutunk: úgy jött létre, hogy a tautologikus mellérendelő „idején-korán” (az „abban a korban, amikor elérkezett az ideje” értelemben) összetétel módosult, az első tag elvesztette ragját az idők során. Az utótag hatására a mai nyelvi köztudatban a „túl korán, ideje előtt” jelentése kezdett befurakodni, s ez megtévesztő lehet. Mert a vonathoz ki lehet menni idejekorán úgy is, ha ez alatt azt értjük: éppen időben, vagy úgy, hogy ha azt értjük alatta: túl hamar. Legföljebb az állomáson több időt kell elpazarolnunk a várakozással.
Ám ha az elején idézett cikkíró „profi” lett volna, akkor a problematikussá vált határozószót mellőzi, mást használ helyette, akkor is, ha a saját kútfejéből merít, akkor is, ha a megnevezett „művészeti vezető” valóban az idejekoránt használta elhalt kollégáira vonatkoztatva. Nincs kellő ideje a halálnak. Hacsak nem kívánjuk a valakiét…
Dénes László
You must be logged in to post a comment.