Szasz Lorandot, az Opinie de Carei megjelentetőjét kérdeztük annak kapcsán, hogy rendőrségi belső vizsgálatban vizsgálták, hozzájut-e olyan információkhoz a rendőröktől, amikhez nem lenne joga. A vádat – „természetesen” – Daniela Ciută fogalmazta meg.
A Kaplony és Kálmánd közötti út rendezésének folytatásáról szóló híradáshoz olyan fotót használtam, amelyen nem a munkálatokat végző járművek láthatók. Bizonyos szempontból úgy tűnik tehát, hogy félrevezettem az Olvasókat. Elnézést kérek érte!
Dühönghetünk, bosszankodhatunk, megkacaghatjuk. De még ezt a hármat egyszerre is, akinek olyasféle produktívabb napja van: például reggel, délben s este, mást-mást. Mert, ha eddig is jelen voltak eme személyek a közösségi felületeken, akkor most aztán ömlenek, mint a novemberi eső. Szóval, kérdés! A funkcionális analfabetizmus, hogyan jelentkezik? Ez egy velünk született „talentum”? Vagy a környezet behatására, nyomására válik valaki azzá?
Sok sületlenséget és pontatlanságot ki lehetne küszöbölni az erdélyi magyar sajtónyelvből, ha az újságírók, szerkesztők nem hagyatkoznának a politikusok anyanyelvi (nyelvtani és helyesírási) ismereteire, tudására. Íme, pár példa.
You must be logged in to post a comment.